Mai tudósok ókori esetekről
Atomerőműveknek keresett földrengésbiztos helyet Görögországban egy amerikai geológus, eközben véletlenül elindította az ókori delphoi jósda titkának feltárását. Igazi véletlen szerencse, hogy a geológus olvasta Plutarkhosz kétezer éves leírását a híres jósdáról, ahol a papnő a mélyből feltörő kábító hatású gázok hatása alatt jósolt. A geológus, régész, vegyész, orvos szakértők közös eredményét a korábban kétkedő ókortudósok is elfogadják.
Delphoi vagy Delphi a Kr. e. 6. századtól kezdve a görög területek leghíresebb jósdája volt. A Magyar Nagylexikon tömör összefoglalóját idézzük: „a jóslatokat Apollón papnője, a püthia (aki a közkeletű felfogással ellentétben nem a fölszálló gázok keltette bódulatban jósolt, hanem józanul) magyarázta a papság mindenkori politikai érdekeinek megfelelő módon, bár a jóslatkérők számára nem mindig érthetően és egyértelműen.” A bódulatban való jóslást maguk az ókori görögök írták le, köztük Sztrabón (Kr.e. 64 – Kr.u.23) geográfus és történész és a történetíró Plutarkhosz (Kr.u. 46-119). A modern régészeti feltárás 1880-ban kezdődött meg. A régészek kerestek is hasadékokat a templom alatt, de nem találtak semmi érdemlegeset. Ettől kezdve egyöntetűen kétségbe vonták, fantáziálásnak vagy csalásnak minősítették a szakemberek az ókori leírásokat. Az 1950-es években azt is feltárták, hogy a környéken nincs és nem is volt vulkanikus tevékenység, nincs forrása a bódító gázoknak.
A történet a 20. század vége felé vett új fordulatot. A The New York Times írásából tudjuk, hogy J. Z. de Boer azért tanulmányozta a görög kormány felkérésére a környék geológiai adottságait, hogy eldönthessék, építhető-e arrafelé biztonsággal atomreaktor. Delphitől keletre egy domb oldalában éppen az utat szélesítették, hogy a turistabuszok kényelmesen megfordulhassanak. A geológus itt vett észre egy törésvonalat, melyet aztán kilométereken át követett a hegyekben, ez a törésvonal átvezetett az ókori templom alatt. A klasszikus műveltségű geológus olvasta Plutarkhoszt és joggal vélte úgy, hogy megtalálta a bódító gázok útját. Arról viszont nem tudott, hogy napjainkban ebben már nem hisznek Plutarkhosznak. Évekkel később mesélte el görögországi felfedezését egy régésznek, aki viszont tudott a modern cáfolatokról. Megszerezték a 19. század végi francia ásatási jegyzőkönyveket, és kiderült, hogy akkor észlelték ugyan a kőzet víz hatására keletkezett repedezettségét a templom alatt, de nem tulajdonítottak neki jelentőséget. Nyilván nagy, látványos hasadékra számítottak. A modern geológiai térképek bitumenes mészkőt, nagy olajtartalmú kőzetet mutattak a templom környékén. A geológus számára egyértelművé vált, hogy megtalálták a megoldást: nincs szükség vulkánokra, a felmelegedő bitumenből sokféle vegyület juthat a talajvízbe.
Újabb helyszíni bejárással egy további geológiai törésvonalat is találtak, a két törésvonal a templom alatt keresztezte egymást. A második törésvonalat kiszáradt és ma is működő források kísérik. A kiszáradt források belseje édesvízi mészkő (travertin), ez az üledékes kőzet megőrizte a forró víz által a mélyből felhozott anyagokat. Ezen a ponton kapcsolódott be egy vegyész is a mind izgalmasabbá váló kutatásokba. Metánt és etánt mutatott ki a travertinben, mindkét gáz alkalmas az elmeállapot befolyásolására. De Boernak jutott eszébe, hátha etilén is volt a forrásokban. Az etilén kevésbé stabil vegyület, ezért nem találták nyomát a kőzetben, viszont sokkal hatásosabb. Az 1930-as évektől a 70-es évekig altatógázként használták az orvosok. A vegyész a templom közelében ma is aktív forrásokban kezdett etilént keresni és sikerrel járt, a forrásvíz metánt, etánt és etilént egyaránt tartalmazott. A szakértők köre tovább bővült, ekkor már toxikológust is bevontak. Az etilén először eufóriát, megváltozott lelkiállapotot vált ki, kellemes érzést okoz. Ugyanezt az érzést keresik ma sokan a ragasztók, hígítók és más hasonló anyagok párájának belélegzésével. A geológus-régész-vegyész-orvos csoport eredményei és következtetései olyan meggyőzőek, hogy vonakodva bár, de a görög ókor szakértői is elfogadják igazukat.
A geológusok idén újabb kérdésre keresnek választ. A törésvonalakból gyűjtött minták elemzésével a törésvonalak keletkezésének, a szeizmikus aktivitásnak az időpontját szeretnék megállapítani. A geológiai sokkhatások megváltoztathatták a kőzetben vándorló gázok útját, megkönnyíthették vagy megakadályozhatták felszínre jutásukat.
* * *
Érdemes néha újragondolni a régi történeteket. A leicesteri egyetem kutatói az European Journal of Physics hasábjain egy több mint kétezer éves történetet elemeztek. Szerintük Arkhimédész nem gyújthatta fel tükrökkel a római flottát Szirakuzánál.
Időszámításunk előtt 231-ben egy római flotta vette ostrom alá a szicíliai Szirakuza városát. Szirakuza akkor már több mint ötszáz éves múltra visszatekintő, háromszázezer lakosú virágzó görög város volt. A második pun háborúban Karthágó oldalán állt, ezért támadták meg a rómaiak. Az ostrom közel két évig tartott, a város ellenállását az idős Arkhimédész, minden idők egyik legnagyobb matematikusa és fizikusa irányította. A hagyomány szerint Arkhimédész a támadó hajókra irányította a Nap fényét, így felgyújtotta, megsemmisítette a támadó flottát. Ma szobra áll Szirakuzában, ezen egyik kezével a tükröt igazítja, a másikkal szemét beárnyékolva figyel a távolba. Mint a görögökről való ismereteink többsége, ez a történet is középkori forrásokban maradt fenn. Egyes beszámolók szerint a görög katonák kifényesített pajzsával irányította a napsugarakat a hajókra. Joannes Zonaras bizánci történetíró a 12. században így írta le az eseményeket: „Végül hihetetlen módon felgyújtotta a római flottát. Egy tükörfélét a Nap felé fordítva koncentrálta azon a nap sugarait; a tükör vastagsága és simasága miatt a sugártól meggyulladt a levegő, nagy láng lobbant fel, amelyet a tűz útjában álló lehorgonyzott hajók felé irányított, míg azok mind el nem égtek.” A leírás több ponton is hibás, pl. az optikai tulajdonságok szempontjából közömbös a tükör vastagsága. Ezt már Arkhimédész is tudta, hiszen egyebek között a fényvisszaverődést is tanulmányozta.
A Napból érkező sugárzást első közelítésben párhuzamosnak szoktuk tekinteni, de ez nem pontosan igaz. Ha a sugarak nem szigorúan párhuzamosak, akkor nagyobb távolságra tükröztetve őket széttartanak. Ezért a napsugarakat lapos tükörrel lehetetlen koncentrálni. A brit kutatók számítása szerint, ha 440 ember mindegyike 1 négyzetméteres fényesre csiszolt fémtükörrel (pajzzsal) összehangoltan mozog, akkor 50 méter távolságban képesek egy fél négyzetméternyi felületen fadarabkákat meggyújtani. Ez annyira gyenge hatás, hogy a történet minden bizonnyal kitalálás. Egy éppen csak füstölgő fadarab eloltása nem okozott volna gondot a hajókon vagy a városban. A kutatók szerint hatékonyabb lett volna, ha a tükrökkel irányított fénnyel a hajó kapitányát vagy kormányosát célozzák meg. Már ötven pajzs-tükörrel komoly égési sebeket lehetne okozni egy embernek.
1746-ban Franciaországban 168 darab 16×21 centiméteres síktükör darabkából 5,6 négyzetméter felületű homorú tükröt raktak össze és ezzel 47 méter távolságból sikerült egy kátránnyal átitatott fenyődeszkát lángralobbantani.
A többi Arkhimédész legenda nem ellenőrizhető a modern tudomány számításaival. Így nem tudjuk, tényleg heurékát kiáltva rohant-e egyenest a fürdőkádból meztelenül az utcára, a felhajtóerő szerepének felfedezése után. Arkhimédész egyébként 75 évesen, i.e. 212-ben, Szirakuza elfoglalásakor vesztette életét. A legenda szerint a geometriai munkájába merült tudós így szólt a rá támadó katonára: Ne zavard köreimet!
Szóljon hozzá!