Bő két hét múlva: Zsolnay Fesztivál és Egyetemi Napok! • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

Bő két hét múlva: Zsolnay Fesztivál és Egyetemi Napok!

Május 1-3. között kerül megrendezésre a Zsolnay Fesztivál és Egyetemi Napok elnevezésű fesztivál Pécsett, a Zsolnay Negyedben és a Kodály Központban. 23 helyszínen több mint 110 program, közel 500 előadó; a három nap alatt 38 koncert41 családi és gyerekprogram és 36 közösségi program várja a fesztiválozókat.

ZSFEN

A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. és a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzat által közösen szervezett rendezvényen egyszerre lesznek jelen a Zsolnay Fesztiválra jellemző, az innovációt, a különböző műfajok párbeszédét középpontba helyező – a személyesebb hangulatú és a „kulturális varázskertre” jellemző – programok, valamint kifejezetten a hallgatóknak, középiskolai diákoknak szóló zenei és közösségi, interaktív előadások.

A családi és közösségi akciók mellett a legnépszerűbb dj-k és zenekarok is fellépnek, de terítékre kerül például a testi-lelki egészség. A látogatókat szinte megszólítják a közkedvelt előadók, mintegy „face to face” mesélve nekik. Így, aki az előző években szívesen ellátogatott a Fesztiválra, az idén sem fog csalódni, ugyanakkor a középiskolások, egyetemisták is jól és tartalmasan szórakozhatnak majd.

A fesztivál programjai minden nap ESTE 7 ÓRÁIG INGYENESEN látogathatók! A fesztivál esti programjaira belépőt kell váltani, melyek ára 500 Ft és 2000 Ft között lesz. A PTE hallgatói és a középiskolai diákok az esti programokat is különleges kedvezménnyel látogathatják majd. A fesztivál ideje alatt a Zsolnay Negyed állandó kiállításaira szóló teljes árú jegyek 50% kedvezménnyel vásárolhatók!

A részletes program letöltése

 

Videóelőzetes:

 

A fesztivál Facebook-oldala: https://www.facebook.com/ZSFEN


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS