Négy óra van. A kora áprilisi nap beragyogja az udvar minden zugát. Jobbról látható a fedett terasz, kőfalát befutja a borostyán. A placcon négy kerti asztal áll a mellé akkurátusan helyezett frissen festett székekkel. Tovább haladva az udvar vége felé, két komoly garázskapu zárja el a kilátást a szomszéd portája felé. Jobbról kezdődik a hosszú ház, amelynek végében hatalmas faajtó őrzi az állandóan zárt borraktárt. Ide csak a gazdasszony léphet be, a kulcs örökké tiszta apró köténye zsebében található. Előre haladva két üveges, nyitott ajtó hívogatja a vendégeket. Az első helyiségben van a pult a válogatottan szép poharak garmadájával, egy-két asztal két székkel. Innen is, az udvar felől is be lehet lépni a tulajdonképpeni ivóba. Itt akár húsz embernek is van hely rosszabb időjárás esetére. A kisebb-nagyobb, barnára pácolt asztalokon terítő, vázában az évszak friss virágai, az ablakpárkányon válogatott cserepes növények. A ház további részei az utcáig nyúlnak, de ahhoz a közönséges halandónak köze nincs.
A középkorú nő az első ajtókeretben áll, a csak éjszakára zárt kapu felé néz, ahonnan hamarosan érkeznek az első fecskék. Nem téved, négy óra három perckor öt férfi lép be ruganyos léptekkel, összeszokottan. Látszik rajtuk, hogy most dobják le magukról a nap nyűgét, s alig várják, hogy kezükbe szoríthassák első adagjukat a kifogástalan minőségű, városszerte híres vörösborból.
Linett az ajtóban áll, mosolyog rájuk. Már fordul is a pulthoz, méri a kétdecis poharakba a bort. A férfiak leülnek a teraszon.
Ha az asszonyt messziről nézzük, nem találjuk szépnek. Erős, tömör test, inkább alacsonyabb, mint közepes méret. Szigorúan karban tartott haja fejére simul. Az itt-ott őszülő hajszálakat két szerény csat fogja le halántéka két oldalán. Öltözéke a kis kötény alatt a fizikai munkát végzőké. Időt álló anyagból készült sötét nadrág, egyszínű pulóver. Ahogy közelebb lépünk hozzá, s az arcot vesszük szemügyre, meglepetés ér bennünket. A finom vágású, szelíden kerek szemek mély érdeklődéssel tekintenek a világba, zöldesszürke színük különlegesen hat a szemlélőre, s a ráncok, amelyek behálózzák a finom bőrt, egy nem mindennapi asszony türelmesen viselt életéről vallanak. A szomorúság, a boldogságra való készség, az emberszeretet olyan elegye árad róla az idegenre is, hogy aki egyszer látta, az újra és újra nézni szeretné.
Linett szigorú családban nőtt fel. Apja, Pista bácsi kemény, öntörvényű ember mind a mai napig. Lágyszívű, kedves anyukája első pillanattól fogva alárendeli magát lányával együtt a férji akaratnak. Így a kislány hamar megtanulja, hogy az élet sója a munka, s a szőlősdinasztia leszármazottjának nem lehet más útja, mint hű követőnek lenni. Szerencsére ezzel nincs baj, Linett a tőkék között nő fel, együtt lélegzik velük. Hanem az ifjúkor és a szerelem! Nem válik vérévé a tudat, hogy hasonlóhoz kell férjhez mennie! S választottja, a csinos, magas, kedves, bohém László bizony építész, a házak bolondja. Pista bácsi szeme villámokat szór, ha csak a nevét is hallja. Össztüzet nyit az ifjúra. De ez egyszer Linett ellenkezik, s a maga hallgatagságával ezúttal anyja is őt támogatja. Pista bácsi kapitulál, mert érzi, eljön még az ő ideje.
A házasság boldogsággal, a csak azért is örömével kezdődik. Még a szülőkkel való közös élet is eldöcög valahogy. Csak a gyerek, az nem akar jönni sehogy sem. Az iránta való vágyat Linett beleoltja a szőlőtőkékbe. Fájdalma akkor válik teljessé, amikor kiderül, ő a „bűnös”.
De Pista bácsinak ez a jeladás. Elkezdi aknamunkáját László ellen. Szóval, tettel és cselekedettel. Sokáig tart, de sikerül.
Linett ma a maga ura már. S ha valamelyik kedves vendége egyszer csak áttérne a Linettke megszólításra, jobb szemöldökét egy parányit megemeli, s a delikvens tudja, itt a hazaindulás pillanata. Így lesz az asszony a sok férfiárva nevelőanyja.
Rendíthetetlen alakja ott áll zárásig a tömegben. Egyedül van, végtelenül egyedül.
Ki merne közeledni a nevelőanyjához?
…
Egyszer azonban osztrák rendszámú autó áll meg a ház előtt. Elég magas, szikár testű, de szép arcú férfi száll ki belőle. Semmi más nem érdekli, csak a bor, melynek hallotta már hírét. Kemény léptekkel megy be a borozóba. Kér két decilitert, majd újra. Ma már úgysem száll kocsiba, gyalog megy haza a közeli panzióba. Forgatja, nézegeti, ízlelgeti, majd lehajtja a bort. Csak amikor az üres poharat nyújtja vissza, akkor néz rá Linettre. Hirtelen áram fut át rajta, szinte zavartan kéri az újabb adagot. Linett mit sem vesz észre, méri a bort, átadja. Akkor ér véletlenül a férfi kezéhez. Fel kell emelnie a fejét. Egy gyönyörű mélybarna szempár néz rá kutatva, rendkívüli érdeklődéssel. Nem tudja kivonni magát a hatása alól. Alig hallja a sürgető hangú vendégeket, ideje újra dolgoznia. Csak éppen a világegyetem változott meg körülötte. Érzi, hogy ezért a szempárért élt ennyi ideig.
Amikor a férfi gyönyörű, tiszta németséggel kérdezi, „nos, egyesítjük szőlőinket?”, elpirul és úgy hajtja le a fejét, hogy azt csakis igennek lehessen tekinteni.
Hozzászólások