Regényes visszaemlékezés…
3. fejezet
Harcok az olasz-fronton és a hadifogság
Átkelés a Piavén
Az olasz-front eseményeit nagy vonalakban érinteném.
1918. nyarán az Antant hatalmak Olaszország segítségére siettek, és ez eldöntötte az olasz-front helyzetét is.
1918. június 15-én a Piavén ugyan sikeresen átkeltek a Monarchia csapatai, ám az olasz ellentámadások és az utánpótlási hiányosságok következtében a támadás június 17-én összeomlott. A visszavonuló monarchiabeli csapatokra pedig egy újabb teher hárult: a megáradt Piave folyón a visszavonulás lelassult, megakadt. Az antant csapatok kihasználták a kedvező alkalmat és 1918. június 18-án ellentámadást indítottak.
A Piave – általában – szeszélyes, közepes nagyságú folyó. Az év legnagyobb részében nincs vele semmi baj, de ha egyszer a Dolomitokban megindul a hóolvadás, vagy egy nagy felhőszakadás zúdul le, a hirtelen alárohanó víz vad, zabolátlan, vágtató folyammá változtatja át a Piavét. Így volt ezt 1918. október utolsó napjaiban is.”
Üzenet a frontról (1918. jún. 13.)
Gyula bácsi hangja fátyolossá vált és így emlékezett vissza a katasztrófára:
„Nem volt más menekvési lehetőség, át kellett kelni a megáradt Piavén. A bajai árkászok dereglyéikkel készenlétben álltak, hogy átszállítsák a hátráló bajtársaikat. A katonák egymást letaposva törték magukat a dereglyékhez. Mindenki elsőnek szerette volna menteni a bőrét. Az első próbálkozásuk kudarcba fulladt, a túlterhelt dereglyét szinte azonnal elsodorta az ár. Teljes lett a zűrzavar. A következő dereglye eljutott a folyó közepéig, de ott találatot kapott és elsüllyedt. A fiatal hadnagy odafordult az ezredparancsnokhoz. „Ha nem tudunk úrrá lenni a pánikon, vagy halomra lőnek bennünket az olaszok, vagy fogságba kerülünk!” (Ez a régi tisztek szemében talán még a halálnál is rosszabbnak számított.) A tisztek először szép szóval próbálták rábeszélni a katonákat, hogy viselkedjenek ember módra a pánik helyett, és inkább védekezzenek. Mikor ez nem használt, kénytelenek voltak fegyvert fogni saját katonáikra, így kényszerítve őket arra, hogy fegyelmezetten várják meg, míg rájuk kerül a sor az átkelésnél. A helytálló parancsnokok körül egyre több katona gyűlt össze, hősiesen fedezve a visszavonulást. A háborúban a fegyelmezett katonának nagyobb esélye van az életben maradásra. Így volt ez ennél az átkelésnél is. Azok a katonák, akik elfogadták elöljáróik parancsát, nagyrészt megmenekültek. Azokra a katonákra, akik továbbra is a pánikot választották, a biztos halál várt. Az olasz golyók nem kegyelmeztek. Több kétségbe esett katona megpróbálta átúszni a megáradt Piavét, de ezeket vagy az ár sodorta magával, vagy az olasz fegyverek végeztek velük.”
Killius Gyula hadnagy Károly Kereszt kitüntetése
Hiába volt azonban minden hősies ellenállás. Rengeteg halott és igen sok hadifogoly lett a vesztes ütközet következménye.
1918. október 24-én megindult az olasz csapatok támadása Tirol és Piave térségében, ezt még a Monarchia csapatai hárítani tudták.
1918. október 24-29. között lezajlott a Vittorio Venetói csata, (vagy más néven a III. piavei csata), amelyben az antant és az olasz csapatok döntő győzelmet arattak az Osztrák–Magyar Monarchia seregei fölött. A katonai összeomlás után nem volt mit tenni, a Monarchia megbízottai fegyverszünetet kötöttek Olaszországgal, ezáltal a Monarchia befejezte részvételét az I. világháborúban.
Gyula bácsi idős korában így emlékezett vissza: „1918. október 26. éjjelén az olasz főerők hídfőket létesítettek a Piave folyón. A Monarchia csapatai kétségbeesetten hátráltak. A visszavonulást a Piave folyó erősen nehezítette.
Killius Gyula főhadnagy 1918. október 28-án esett francia hadifogságba.
Távirat – Killius Gyula hadnagy francia fogságba került (1918. nov. 19.)
Azután megindult a magyar foglyok hosszú sora az internáló táborok felé. Gyula bácsi először az öngyilkosságra gondolt, azután más ötlete támadt. A foglyokat kísérő olasz katonák között odalopakodott a géppuskákhoz, és azok závárzatából kiszedte az ütőszöget, így igyekezett azokat az ellenség számára használhatatlanná tenni.
Killius Gyula főhadnagyot az olaszok átadták a franciáknak. A francia fogolytábor a csodálatos középkori bástyákkal körülvett Carcassonne város kazamatáiban működött. A sors furcsa anakronizmusa, hogy egy ilyen történelmi atmoszférájú helyen a hadifoglyokra csak a szöges dróttal körülvett nyomorúságos cellák vártak.
A francia hadifogolytáborban szörnyű körülmények uralkodtak. Nem volt megfelelő az élelmezés, orvos, gyógyszer alig. A tönkresoványodott, beteg, tetűkkel borított foglyok között tömegesen szedte áldozatait a vérhas és a tífusz.
A francia fogolytábor tisztjei nem sokat tehettek. Igyekeztek a körülményekhez képest udvariasak lenni. Sohasem mulasztották el a „pardon monsieur”-t. „Pardon monsieur, Önnek a gallérján egy tetű mászik, megengedi, hogy levegyem”?
A fogolytábori barakkban a magyar hadnagy egy idősebb kereskedővel került szomszédságba, akiről kiderült, hogy kiválóan ért a gazdasági kérdésekhez és a számvitelhez. Az önzetlen és feltehetően jó pedagógiai érzékkel megáldott kereskedő a jó szellemi képességekkel rendelkező, fiatal katonatisztet rövid időn belül felbecsülhetetlen értékkel ajándékozta meg, kiválóan megtanította könyvelni.
Hányszor, de hányszor segítette ki ez a tudomány az élet nehéz napjaiban az egykori katonatisztet. Az öreg szakállas kereskedő neve pedig bekerült a Jó Isten Aranykönyvébe.
1918. november 11-én a páduai fegyverszünet aláírásával véget ért az I. Világháború. Lassan a fogolytáborok is kinyitották kapuikat és a csonttá soványodott, beteg katonák is hazatérhettek.
Gyula bácsi a fogságból 1920. május 14-én szabadult.
Killius Gyula hadnagy Signum Laudis kitüntetése
Killius főhadnagynak több kitüntetéssel ismerték el a háborúban tanúsított hősies magatartását: Signum Laudis a kardokkal (ellenség előtt tanúsított bátor magatartásért), Károly csapatkereszt, Sebesülési érem, Háborús emlékérem.
Kitüntetéseitől soha nem vált meg, társai voltak hosszú életén keresztül. Végakaratának megfelelően katonai elismerései a Pécsi Helytörténeti Múzeumba kerültek.
A IV. Károly királytól kapott „Signum Laudis”–ra volt a legbüszkébb. A magas rangú kitüntetés 1918. augusztus 20-án, az érdemérem szalagjára erősíthető „kardokkal” egészült ki.
A kitüntetést azok viselhették, akik az ellenség előtt tanúsítottak vitéz magatartást, vagy kiváló csapatvezetéssel érdemelték ki ezt. A kardokat utólag is oda lehetett ítélni azoknak, akik korábbi kitüntetésük alkalmával ezen feltételeknek egyébként megfeleltek.
„Ő császári és apostoli királyi Felsége méltóztatott legkegyelmesebben megparancsolni, hogy a legfelső dicsérő elismerés tudtul adassék, a kardok egyidejű adományozása mellett: az ellenséggel szemben vitéz magatartásukért.” (Budapesti Közlöny. Budapest 1918. augusztus 24. 190 szám. 1 p.)
Killius hadnagy főhadnaggyá történő előléptetése
A háborúban tanúsított hősies magatartásáért, és a fogság idején elviselt megpróbáltatásaiért, 1920. július 31-én, 1918. november 1-i visszamenő hatállyal főhadnaggyá lépették elő Killius Gyula hadnagyot.
És Killius Gyula főhadnagynak mibe „került” Károly király Signum Laudisa az 1950-es években? Sokba, nagyon sokba. Gyula bácsi, egykori Pécsi Takarékpénztári igazgatóként, elismerten kiváló pénzügyi szakaembernek számított a demokratikus időkben is. 1945 után több állami vállalatnál is jelentős beosztásokat kapott, amelynek szinte majdnem minden esetben a vészjóslóan megjelenő személyzetis vetett véget.
Igaz Korpolay elvtárs, hogy Ön Signumot kapott a Horthytól?
Annyiban igaz, volt az őszinte válasz, hogy valóban kaptam ilyen kitüntetést, de ezt nem Horthy kormányzó adta, hanem az olasz fronton tanúsított hősies magatartásomért, IV. Habsburg Károly, Magyarország törvényes királya.
Ja az más, nyugtázta a személyzetis a választ, – de az egykori katonatisztnek azért csak a biztonság okáért felkötötték az „útilaput”, magyarul kirúgták.
A hadifogságból hazatért háborús „veteránra” a békében is nehéz napok vártak. Visszatért hadtestéhez. De hol voltak már a monarchikus „szép” idők…
A Trianoni békediktátumtól (1920. június 4.) szenvedő, nehéz gazdasági helyzetben levő országban katonatisztnek lenni sem volt leányálom.
Hozzászólások