Álmok útján

Egyszer majd

Egyszer majd minden seb beforr.
Előbb-utóbb. Valamikor.
A sebek sorsa ez. Beteg,
ki féltve őrzi bánatát,
és úgy emészti fel magát,
mint szú a tölgyet rágja át.

A sebek végül mind beforrnak.
Talán még ma, talán majd holnap.
Sebek nélkül könnyebb lehet
elviselni az életet.

Esti csendben
(Tibornak)

Most itt ülünk az esti csendben,
látod szívem, megöregedtem.

Ezért volt minden öröm, bánat,
hogy végül újra rád találjak,
hogy legyen, aki elkísér,
ha az út lassan véget ér.

Kinn fú a szél, eső szemerkél,
beleng a múlt, de mit tehetnél?
Csókoltál, mikor csókot kértem,
most simogatod sajgó térdem.

Hétszeres köszöntő

Sárkány szeretnék lenni, hétfejű!
Nem házisárkány, az túl egyszerű.
Hét szép fejem, és mindegyik nevet!
Láttál egyszerre ennyi kellemet?

Egy szőke lenne csitri és buta,
másik vörös – ez kész komédia –
melírozott, meg ősz, kinek a konty
úgy csüng fején, mint mellen egy poronty.

Derékig sima hajjal, mint a méz,
egy borzas is, mint őrült szingaléz,
s hogy fel ne ismerd végül, hogy ki az,
lenne köztük egy teljesen kopasz.

S hogy el ne veszítsd vidám kedvedet,
egy mini színpadot vennék neked.

Ott eljátszhatnál minden szerepet,
de Júliád az nem lennék neked…

Az első sorban foglalnék helyet,
s tizennégy szemem nézne tégedet,
és tapsolnék, amíg a markom bírja.
Hét szám hurrázna: újra, újra, újra!

*

Kamarás Klára barátunk és szerzőtársunk legújabb kötetéből, az Álmok útján című könyvből válogattunk. A verseket, képeket és elbeszéléseket tartalmazó Álmok útján a Révai Digitális Kiadó Kft. gondozásában egy hónapja jelent meg. Szebeni Attila ajánlásként ezt írta a kötetbe: „Előszó helyett: Nem az a festő, ki képzeletednek fest, sétapálcát, vagy éppen színes mankót, hanem az, aki a képzeletedet festi meg, eszközt adva néked a szárnyaláshoz.”