Félelmetes érzés nővel teli turkálóban lenni. Az asszonyok mintha egy másik tudatállapotban lennének ekkor, nem látnak, nem hallanak, fellöknek, rám lépnek, gázolnak rajtam, szemükben egyetlen szó villog vörösen: „Ruci!!!” Néha az az érzésem, ha szívemhez kapnék és összeesnék az üzlet közepén, észre se vennék, legtöbb, amit várhatok tőlük, hogy leráncigálnák rólam a kabátot, mondván, Józsinak jó lesz, vagy még megeshet az is, hogy összevesznek a kabáton: egyik nő az egyik ujját fogná, a másik a másikat, és így lármáznának felettem. (Egész krisztusi a kép, lásd: köntösömre sorsot vetnek.)
Szóval nyomasztó, félelmetes hely a turkáló, ha televan nővel. Elképzelem azt az utópisztikus világot, ahol a turkálóba csak férfiak járhatnak.
Mi, férfiak, fegyelmezettek lennénk, a legmesszebbmenőkig figyelnénk a másikra, egy láda előtt mindig csak egy valaki tartózkodna, kétpercenként mindenki odébb lépne a következőhöz. Ha mégis ketten állnak egy ládánál, roppant előzékenyen menne a válogatás:
– Bocsásson meg, uram, a köztünk lévő empátia és szeretet jegyében megengedi, hogy ön mellé álljak?
– Természetesen, uram, szeretettel és empátiával arra buzdítom, álljon mellém, kívánok önnek sikeres vásárlást, és ha már itt van, megkérném, hogy azt a farmert, ami ott hever pont maga előtt, kezeivel nyújtsa felém!
– Természetesen, kedves vásárlótársam, parancsoljon!
– Csak azért kértem, mert új nadrágra van szükségem, a réginek tönkrement a slicce. Két napja már csak lecsúszott cipzárral járok mindenhova.
– Ó, mily szörnyű! Ha nem lenne nyitva a slicce, mély empátiám manifesztálódásaként át is ölelném, de így szeretettel arra kérem, tekintsünk el ettől.
– Köszönöm, kedves vásárló- és férfitársam, már az ötlettel is megtisztelt.
Szóval, csend, rend, empátia, egymásra odafigyelés, szeretet – ez lenne ebben a világban, ami már majdnem olyan lenne, mint egy Szomszédok epizód: egy falansztervilág.
Aztán az egyik férfi kezében megakadna egy addig sose látott ruhadarab. Forgatná, nézegetné, de sehogy se tudná, mi az. Odafordulna a mellette állóhoz:
– Bocsásson meg, kedves uram, hogy megzavarom a turkálásban, de reményeim szerint a köztünk lévő odafigyelés és empátia jegyében, megteszi nekem azt, hogy válaszol egy kérdésemre, miszerint, ez ruhadarab, ez… kvázi mi a franc?!
A kérdezett nem tudná:
– Ne haragudjon, kedves férfi- és vásárlótársam, hogy csalódást okozok, amennyiben gőzöm sincs róla, mi ez.
És mert mi, férfiak, odafigyelnénk egymásra, minden kéz megállna a turkálásban, minden szem a magasba emelt ruhát nézné, de senki se tudja megmondani, hogy az a rövid, érdekes szabású izé mi lehet.
Ekkor a pénztárban ülő eladónő törné meg az empatikus, egymásra figyelős csendet:
– Ez egy női ruhadarab, úgy hívják, bolero.
– Óóó! – kiáltanák a férfiak egyszerre és úgy néznének a ruhára, mint csimpánz az okostelefonra.
– Mindegy – mondaná a férfi –, épp jó lesz az uszkáromra, úgyis jönnek a fagyos reggelek.
– Mondja, kisasszony, Carmina Burana-t nem árulnak? – kérdezné egy csokornyakkendős, nyugalmazott karmester a sarokban.
A pénztárosnő ekkor eldöntené, hogy a férfi-falanszter végképp megérett a pusztulásra. Megnyomna egy gombot, falba épített titkos ajtók tárulnának fel, melyeken se halló, se látó nők özönlenének be az üzletbe, szemükben vörösen villog a szó: Ruci!!
A férfiak felkiáltanának rémületükben, tudják, itt a vég, ők most, kérem, el lesznek taposva, nincs menekvés.
Középkori, véres, tébolyult jelenet: nő-apokalipszis. A férfiak halálhörgéseit elnyomná a hangszórókból harsogó Carmina Burana O Fortuna tétele.
Kedves Sanyi,
ez a remek írás eddig elkerülte a figyelmemet, … lehet, hogy azért történt, mert rohantam a turkálóba, … Carmina Burana-t kerestem, … de … szerintem épp szabadnapos lehetett, vagy a O Fortuna tételét vitte épp a bankba …!!! Persze, az is lehet, hogy a sok magas férfi eltakarta előlem: tudod, aznap bálabontás volt!
… nagyon jól szórakoztam, köszönöm!
🙂 Én köszönöm, Évi! Örülök, hogy tetszett.