A Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházában ma este mutatták be Soós Péter rendezésében Martin McDonagh A Kripli című drámáját. A főbb szerepekben Füsti Molnár Évát, Uhrik Dórát, Vlasits Barbarát, Urbán Tibort láthatjuk, a címszereplő Wunderlich József.
A Londonban élő, ír származású Martin McDonagh a kortárs drámairodalom egyik legnépszerűbb szerzője. Legtöbb művét Magyarországon is több helyütt játszották nagy sikerrel, filmjeit nálunk is rajongás övezi. Az 1930-as éveket felidéző A Kripli sötét humorú, groteszk játék egy apró írországi szigetről, egy fiatal fiú tragikomikus utazása. A nagyra tágult világban és a saját „kis” lelkében megtett út egyaránt az önfelfedezés felé segíti.
A csöppnyi Inishmaan határtalanul monoton élete felbolydul, amikor a szomszéd szigetre amerikai filmes stáb érkezik. Billy Claven – akit a falubeliek csak Béna Billynek csúfolnak – boldog, hogy végre kiutat talál a szegénységből és a szürkeségből. Az árva és számkivetett fiú megkapja az élettől a nagy lehetőséget: mindenki megdöbbenésére szerepet ajánlanak neki egy készülő filmben. Otthagyja szigetét, ahol mintha mindent csak az ostobaság, a kicsinyesség és a gyűlölködés uralna. Ám a látszat most is csal: a falu lakói valójában rendkívül összetartó kisközösséget alkotnak, ahol mindenki nagyon is törődik a többivel. Igaz: csakis a maga – olykor eléggé brutális – módján…
Humoros, helyenként szentimentális, szeretettel és gyűlölettel átszőtt, beteljesületlen vágyakkal teli életkép a 30-as évek Írországának szegény pereméről. Szókimondó, ezáltal hiteles és nem csak valamit-ábrázolni-akaró produkció. Éppen olyan, amilyen az élet lehetett ott, abban a korban. Hol szilaj, vad, nyers, hol pedig csendes, befelé forduló, elmélázó. Remek, hiteles színészi alakításokkal, műalkotásnak beillő színpadképpel – a díszletet Horgas Péter, a jelmezeket Tresz Zsuzsa tervezte – , és amikor kell, hangulathoz illő ír muzsikával.
Komlós Attila fotói az előadás próbáján készültek.

Uhrik Dóra

Wunderlich József, Uhrik Dóra, Füsti Molnár Éva, Urbán Tibor

Wunderlich József, Füsti Molnár Éva, Uhrik Dóra

Uhrik Dóra, Farkas Sándor

Wunderlich József, Vlasits Barbara

Farkas Sándor, Vlasits Barbara, Wunderlich József

Wunderlich József, Tóth András Ernő

Füsti Molnár Éva, Uhrik Dóra

Uhrik Dóra, Füsti Molnár Éva, Urbán Tibor

Uhrik Dóra, Füsti Molnár Éva

Tóth András Ernő, Farkas Sándor, Vlasits Barbara

Wunderlich József, Füsti Molnár Éva, Farkas Sándor

Wunderlich József, Vlasits Barbara, Uhrik Dóra

Füsti Molnár Éva, Uhrik Dóra

Wunderlich József

Hozzászólások