Portugieser csúcstalálkozó • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

Portugieser csúcstalálkozó

Szinte minden borfajtának rendeznek versenyeket világszerte, Pécsett immár harmadik éve a Baranyában rendkívül elterjedt és közkedvelt portugieser (vagy régi nevén kékoportó) kapott nemzetközi versenyt. A Portugieser du Monde-ra szinte minden közép-európai országból érkeznek nevezések és a közönség is megkóstolhatja a legjobbakat április 11-én a Zsolnay Negyedben.

portugieser_300– Még 2012-ben találtuk ki, hogy annyi minden fajtának van saját rendezvénye, nekünk meg itt van árván a portugieser, az egykori kékoportó. Ami ugyan valójában nem csak nekünk van, monarchiaszerte ott őrzi a néhai állam nyomát – viszont a miénk a legjobb. És ha hiszünk benne, hogy a legjobb, miért ne szerveznénk neki egy borversenyt. És egy nemzetközi találkozót is – mondja Győrffy Zoltán, a rendezvényt létrehozó Pécsi Borozó magazin főszerkesztője.

Az ötletet felkarolta a pécsi városvezetés, fővédnöke dr. Páva Zsolt polgármester lett, és jól fogadták az ötletet a villányi borászok, akik meghatározónak számítanak hazai portugieser-ügyekben. Tavalyelőtt 4 országból 62 bort, tavaly már 6 országból 72 tételt neveztek a versenyre. A borászok a megmérettetésre fiatal, 2014-es portugieserekkel, évjáratos portugieserekkel, valamint minimum 25%-ban portugiesert is tartalmazó házasításokkal is jelentkezhetnek. 

– Azt már ilyen rövid idő alatt is látjuk, hogy a fajta sokkal többre képes, mint amire a legtöbben és a legtöbb helyen használják. Nem csak friss, könnyű vörösbor lehet belőle, bár annak mutatja magát leggyakrabban, de a fehér változattól az amarone típusú borig sok mindenre láttunk, kóstoltunk, ráadásul jó példákat. A célunk továbbra is, hogy kicsit felrázzuk a termelőket, hogy érdemes a jelenleginél több figyelmet szánni az oportónak, megérdemli, hogy jobb borok készüljenek belőle, több odafigyeléssel. Jó lenne, ha indulna fajtakutatás, ha lenne több tudományos háttere a szőlészek és borászok munkájának. A portugieser az a fajta, ami sok borászatban, borosgazdánál a napi megélhetést jelentő forintokat hozza, mégsincs elegendő becsülete, ami a régieknél bizony kijárt neki – emelte ki Győrffy Zoltán.

A Portugieser du Monde egyik fő célja a fajta népszerűsítése a nagyközönség felé is, ennek érdekében április 11-én, szombaton 15.00 és 20.00 óra között a közép-európai portugieser-termelők mutatkozhatnak be Pécsett, a Zsolnay Kulturális Negyedben a nagyközönségnek. Az előzetes jelentkezések alapján a magyar termelők mellett lesznek szerb, szlovák, osztrák és cseh borok is a kínálatban.

További információk: www.pecsiborozo.hu/portugieser

 

portugieser


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS