PEN első nap – teltházas bulival nyitott
Véget ért az április és véget értek a hétköznapok. Hosszú hétvégét megnyitni vajmi jobban lehet, mint elindítani egy háromnapos fesztivált. A jól sikerült nulladik napi ÁKOS koncert után csütörtök délután kinyitotta kapuit a 2015-ös év PEN-je a Zsolnay Negyedben. Öt-hat óra felé már szállingóztak be az emberek, hiszen a nagyszínpadon az Anna & the Barbies zenekar hangolt. De mielőtt a koncerteké lett volna a főszerep, megérkeztek a diákrektor választáson induló jelöltek és a kampányukat segítő hallgatók hada. Egy-kettőre élettel telt meg a Negyed. Voltak agitálások, énekek, kortesbeszédek, hogy melyik egyetemi szaknak a jelöltje legyen szombaton megválasztva diákrektornak. Ezzel a PEN „nemhivatalosan” kinyitotta kapuit. Ugyanakkor, a hivatalos megnyitón dr. Páva Zsolt polgármester, dr. Bódis József rektor, Takács Gyula EHÖK elnök és Márta István a Zsolnay Negyed ügyvezetője mondott rövid köszöntőt és kívánt minden résztvevőnek kellemes kikapcsolódást és jó szórakozást a PEN idei programsorozatához. Ez a ceremónia az egyetem vegyeskarának rövid énekével ért véget, amellyel felhívták a figyelmet a nyáron megrendezésre kerülő Europa Cantat eseményre.
Innentől pedig a koncertek sokaságáé lett a színtér mind az öt színpadon. Mivel párhuzamosan zajlottak a koncertek, alaposan meg kellett tervezni a „koncert-útvonalat”. Szokásos őrült koncerten nem okozott csalódást Pásztor Anna és zenekara, majd a Pirogránit udvarban a húrok közé csapott Ivan & the Parazol, akik a 70-es, 80-as évek rockzenéjének tiszta, jól megkomponált világát hozta el Pécsre. Visszatérve a nagyszínpadhoz, a 30Y kedvelt számait énekelhettük Beck Zoliékkal, majd szusszanásnyi lélegzetvétel után az Inkubátorházban a Rokoko Rosé pécsi lányzenekar koncertjébe is bele lehetett hallgatni. Mire ismét a nagyszínpadhoz ért a nézelődő, addigra már csaknem teltház – úgy 6500-7000 ember – nyüzsgött a Negyedben. Az este legnagyobb durranására mindenki izgatottan várt, és szerencsére nem kellett csalódni: a Punnany Massif igazi táncos-éneklős fergeteg-partyt varázsolt a valamikori Zsolnay család gyárnegyedébe. Minden koncert más és egyedi, ezt az örök igazságot alátámasztja, hogy a PM koncert közben egy bátor és mindenre eltökélt fiatalember kért egy percre egy mikrofont és ott több ezer ember előtt megkérte szíve választottja kezét. Őrjöngött a tömeg, amikor a lány a punnanys-fiúk gyűrűjében igent mondott. Ezután éjfélig énekeltek, rappeltek, zenéltek önfeledten a pécsi fiúk a tömeg legnagyobb örömére.
Május elseje első perceiben a Random Trip koncertjére lehetett besétálni az Inkubátorházba és hajnalig táncolni az E 78-ban fellépő DJ-k zenéjére. Elmondható, hogy nagy durranással indult az idei PEN és milyen jó, hogy még két napig várnak mindenkit a Zsolnay Negyedbe a szervezők.
PEN második nap – tovább dübörög a fesztivál
Majális napján számos programmal várták Pécsen a lakosságot sok helyszínen. A családi összejöveteleknek, grill-partyknak, közösségi ünnepléseknek se szeri se száma nem volt ezen a május elsején. Viszont a kissé szomorkás, esőre álló idő ellenére péntek délutánra ismét megtelt a Zsolnay Negyed a fesztiválozókkal. Péterfy Bori és a love band fújt indulót és riasztotta el az esőfelhőket. Bori emberi és nőies kisugárzása fergeteges bulit ígért és meg is kapta mindenki, aki együtt énekelt és táncolt a zenekarral. (Hajolj bele a hajamba, dúdold bele, hogy la bamba…). Az E78-ban is dübörgött a buli, a Kelemen Kabátban együttes táncoltatta meg a közönséget és kérte, hogy „maradjatok gyerekek” (Nyári gyerekek a Balaton parton, a Dunakanyarban a keszegem hajtom…), szerencsére a fesztiválozók megfogadták a jó tanácsot, sőt ismét igazi tömegrendezvénnyé avanzsált a PEN. Óriási tömeg fogadta a több mint negyedszázados múltra tekintő Tankcsapdát. A kemény rock igazi képviselői felpörgették még jobban az amúgy sem szolid hangulatot. Kemény zúzás volt a nagyszínpadon, szinte pokoli hangulat uralkodott a nézőtéren is, hiszen mindenki befizetett a Mennyország touristba (Aki a pokolra kíván jutni, annak balra a második ajtó…). A kisebb színpadokon pécsi illetve baranyai együttesek kicsit csendesebben, kicsit visszafogottabban szórakoztatták az érdeklődőket, mígnem eljött az idő a fesztivál második napjának utolsó nagykoncertjeihez. Igazi dilemma elé állították a szervezők a nagyközönséget, ugyanis egy időben indult a pécsi kedvenc – Halott Pénz – koncertje, és a fenegyerekek – Soerii & Poolek – tombolós techno-őrülete. Mindkét csapat kitett magáért: Marsalkóék az éjszakába kiáltották a tömeggel, hogy „hello lányok”, míg az E78-ban „maximális extázis” uralkodott el a közönség soraiban! Mindkét banda megalapozta a hajnalig tartó rap, techno, disco hangulatot, hiszen a szabadtéri koncertek után hajnalig bulizhattak az egyetemisták a DJ-k zenéire. Igazán magasra tették a lécet a pénteki fellépők a PEN zárónapjának előadóinak. Folytatás szombaton!
PEN harmadik nap – Esőisten siratta a fesztivált
Borult, esőáztatta napra virradt a PEN 2015 szombaton. Nem sok jóval kecsegtetett az időjárás, úgy nézett ki, a fesztivál zárónapját elmossa az eső. De szerencsére, csak az Égiek siratták meg azt a tényt, hogy utolsó napjához érkezett a Pécsi Egyetemi Napok rendezvénysorozat. Kora délutánra felszakadozott a felhőzet és a Nap is kisütött, hogy meleg sugaraival felszárítsa az elázott Zsolnay Negyedet és mosolyt csaljon a fesztiválrendezők és fesztiválozók arcára. Egyre többen és többen merészkedtek ki a Negyedbe, hiszen az OFF-programok közül az Utcazenélés a Bóbita Bábszínház szabadtéri színpadán és a rePublic-ban megtartott diákrektor választás nyílt vitáját már napsütésben és egyre melegebb időben lehetett megrendezni. Utolsó szakaszához érkezett a nemes versengés, amit az „AsPENix és a Gallok” csapata nyert meg, ők delegálhatták az idei diákrektort. Szerencsére minden program a meghirdetett helyszínen és időben meg lett tartva, így a Pirogránit Udvarban kora délután a Don Gatto hard-rock együttes zúzott egy hatalmasat, mielőtt a nagykoncertek elindultak volna. Ezen az erős zárónapon újból fel lett adva a közönségnek a lecke, melyik koncerten vegyen részt, melyik színpad előtt táncoljon, tapsoljon. Nyitásnak egy időben két pörgős zenekar csapott a húrok közé. A Wellhelo és az Irie Maffia táncoltatta a több ezres tömeget a két nagyszínpadon. Tapasztalható volt, hogy a fesztiválozók jó része ingázott a két helyszín között, így mindkettő fergeteges koncertből kapott élményt. A koncertválasztási dilemma és az ingázás az ezután következő koncertekre is igaz maradt. Egy időben koncertezett a Vad Fruttik zenekar, akik a jól ismert sajátos életszemléletüket Pécsre is elhozták, valamint a táncolni és pörögni vágyók nagy kedvence a PASO, akik a ska életvidám érzését adták át a hallgatóságnak minden egyes számukkal. Az éjszaka leszállt, és a csillagos ég és a (majdnem)telihold őrző tekintete mellett kezdett bele a zenélésbe a Brains nevű elektronikus koncertzenekar és a Magashegyi Underground együttes. Míg a nagyszínpadnál az igazán ütős drum and bass dallamokra tombolt a közönség, addig a Pirogránit Udvarban mágikus, misztikus utazásra vitte a hallgatóságot Bocskor Bíborka és zenekara. Éjfél után vagy a Random Trip mai formációjának produkciójára bulizhatott tovább a tömeg, vagy az E78-ban meghirdetett TESCO DISCO DJ-inek zenéjére mulathattak az idei PEN utolsó óráiban. A nagy várakozásnak megfelelően háromnapos nagyon színvonalas, minden igényt kielégítő egyetemi fesztiválnak adott otthont a Zsolnay Negyed. A fiatalság többsége hajnalhasadtára hagyta csak el a fesztivál helyszínét, mert ki akarta élvezni minden pillanatát az idei PEN-nek. Szép volt, jó volt, kár, hogy elmúlt. Reméljük, hogy a sikereknek köszönhetően jövőre is nagyon jó kis fesztivált szerveznek a Pécsi Tudományegyetem hallgatóinak, a Pécsen tanuló fiatalságnak és a fesztiválozni szerető lakosságnak.
Fotók: Komlós Attila
Facebook-oldalunkon további fényképek tekinthetők meg.
















Szóljon hozzá!