Gőzös lehelettel
síró levelekkel
eljött a tél.
Kiskerted meghalt
nincs zöld, nincs kék
csak vas és beton és hideg
kívül és
idebenn.
Siratom a nyarat
siratom az őszt
siratom a ki nem várhatót
a tavaszt.
Most csend lesz
csak az idegek tánca
csak a félelmek lánca
csörög.
Fázós emberek sietnek tova
és én hova megyek, mondd hova?
Kopott kabátod helyett nem vettem újat
ruhát se vettem neked
a nincs bilincse fojtogat
adósod maradok immár holtomiglan.
Csak roggyant vézna testem
ritkuló ölelésem
ugráló szívem
kétségbeesésem
fuldoklásom
öntépő éjjelem
megkötött magam
adom neked.
S ha van még vágyam
csak egy:
öledbe bújva anyás ringatással
elaludni egy sápadó hajnalon.
Szóljon hozzá!