Egyszer volt, hol nem volt, Szívország határán, ahol csak kopár fák álldogáltak az út mentén, volt egyszer egy falu, amelyet Összevisszafalvának neveztek.
Élt ebben a faluban két szomszéd, az egyiket Együgyű Pálnak, a másikat Széltoló Palkónak hívták. Mindkettőnek volt családja, gyerekeik, s becsületes földművelőkként dolgoztak nap nap után. Ám valami mégsem volt rendben a két Pál körül. Az, amelyiket Együgyűnek hívtak, vagány ember hírében állt. Sosem tudták a körülötte élők, hogy amit mond, az tréfa-e vagy komoly dolog. Igen kedvelte a lányokat, az aprónépnek szívesen megpaskolta az arcát, a nagyobbaknak a fenekére sózott, a menyecskéket ugratta. Szívesen járt a helyi korcsmába, és gyakran elitta egész keresetét. Vagyis igazi széltoló természet volt ez a Pál, aki az Együgyű nevet viselte. A másikat, a Széltoló nevűt, bamba tekintetű, de nagyon becsületes férfiként tiszteltek szerte Összevisszafalván. Gyakran volt szurtos a ruhája, de talán több rossz tulajdonsággal nem is rendelkezett. Ez a Pál a szomszédjával ellentétben a világ legjobb férje és apája volt. Rendben eljárt dolgozni, sosem látogatta a korcsmát, és más asszony után még csak meg sem fordult. Igaz, aratás közben gyakran ugratták, mert mindent elhitt, amit mondtak neki, de ő a rajta nevetőkön csak mosolygott. Nála együgyűbb embert ritkán hordott hátán a föld.
Nohát, ezért hívták ezt a falut összevisszának. Mert itt a kedves embert Morgósnak nevezték, a gyáva a Szép nevet kapta, a szép pedig azt, hogy Ügyefogyott.
Sokáig éltek így, mígnem egy napon Széltoló Palkó össze nem veszett a szomszédjával. Történt, hogy Együgyű Pál és felesége átkopogtattak hozzá:
– Instáljuk, ne haragudjék, drága szomszéd, hogy becses személyét zavarjuk, de elfogyott a lisztünk. Van-e kegyelmedéknek egy kis fölöslegük?
– Már hogyne volna, ilyen szépasszonynak! – rikkantott Együgyű, megcsipdeste Széltolóné orcáját, és kihívóan a másik Pálra nézett. Ám az csak mosolygott. Több se kellett Együgyűnek, mérgében nagyot kiabált Széltolóra. Semmi. Akkor már az öklét használta, de szomszédja azt is derűsen tűrte. Együgyű Pál akkor végleg elvesztette türelmét:
– Hogy egy ilyen alakot hívjanak Széltolónak, miközben az én nevem meg Együgyű? Ezt nem tűrhetem tovább!
Hát, abban a pillanatban csoda történt. Megjelent Együgyű Pálék tornácán Sors Sebestyén, a Mágus.
– Hívtatok? Na, végre, már azt hittem, itt minden lakó beletörődött abba, hogy nem a saját sorsát éli! – szólt, és mágikus orrával nagyot fújtatott a két férfira. S hát, abban a minutumban Együgyű Pál olyan málé lett, amilyen szomszédja sosem volt, Széltoló Palkóból pedig a falu szélhámosa lett. Attól kezdve minden falulakó megidézte Sors Sebestyént, aki megadta az embereknek a nekik járó sorsot. Lett is nagy összevisszaság, ezért a falu neve a régi maradt, viszont a fák, bokrok kizöldültek, a természet életre kapott a falu környékén.
Hozzászólások