Húsvét a Míves Tojás Múzeumban • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

Húsvét a Míves Tojás Múzeumban

Hímestojás, Nagyhét, Húsvét, locsolkodás, hagyományápolás – a Míves Tojás Múzeumtól már elválaszthatatlan fogalmak. Minden évben, így az idén is a múzeum szervezésében lázas munka kezdődik az ősi ünnep jegyében.

Szakértői segítség

Szakértői segítség

Az évek folyamán azt tapasztaltuk, hogy húsvét táján a múzeumban, Zengővárkonyban megnövekszik a visszatérő látogatók száma, akik úgy gondolják, hogy a múzeum hangulata, páratlan látványa, a szépség sugárzása, az ott szervezett rendezvényeken való részvétel már része lett saját ünnepi felkészülésüknek is.

 

Ifjúsági Tojásfestő Verseny

A múzeum húsvéti programjai hagyományosan virágvasárnapon (az idén március20-án), a múzeum megnyitásának évfordulóján kezdődnek az Ifjúsági Tojásfestő versennyel. A versenyre jelentkezők már korábban elkezdik a felkészülést, nevezésként előzetesen beküldött munkáikat neves tojásdíszítőkből álló bíráló bizottság véleményezi, majd közülük választja ki azokat, akiket meghív a versenyre is.

 

Nagyheti programok

Versenyen kívül a kevésbé ügyesek, vagy a teljesen kezdők is asztalhoz ülhetnek, tanulhatnak tojást festeni a Nagyhét minden napján (március 21-25, naponta 10-től 18 óráig).

A „Hímestojás szeretteinknek” program keretében szakértő kezek, neves tojásfestők segítik az alkotások létrejöttét. Ekkor az idelátogató közönség nemcsak a kiállított műtárgyakban gyönyörködhet, hanem nyomon követheti, hogy hogyan válik egy hétköznapi pőre tyúktojás igazi hímessé.

Ismerkedés az anyagokkal

Ismerkedés az anyagokkal

Senkinek sem kell okvetlenül elsajátítania a tojásfestés tudományát ahhoz, hogy hímestojáshoz jusson, mivel kedvére válogathat a múzeumban vásárolható szebbnél-szebb hímesek, ajándéktárgyak közül. A látogatók ezen kivül megismerkedhetnek hagyományos locsoló versekkel, ill. a múzeum által készített minden korosztály számára érdekes, szebbnél szebb hímestojás mintákat ismertető játékokkal.

Látogatóink szíves figyelmébe ajánljuk a múzeum tavaly szeptemberben megjelent újabb kiadványát, amely a gazdag hagyományokkal rendelkező zengővárkonyi tojásírás mintakincsét mutatja be sok színes, rajzos ábrával.

A bemutatók során a különböző díszítő módszerek – elsősorban a tojásírás folyamatát ismerhetik meg a látogatók. Nagy a közönség érdeklődése az u.n.rátétes tojások iránt is, amikor különböző anyagoknak a tojáshéj felületére való rögzítésével alakítják ki a díszítő mintázatot az alkotók. Hétfőtől szerdáig idén is a fémrátétes díszítés, közismert nevén a tojáspatkolás, csütörtökön és pénteken a magrátétes díszítés bemutatása lesz a napi programban.

 

Húsvéti Ünnepnapok

Húsvét héfőn, reggel ½ 10-kor  kezdődő istentiszteletre népviseletbe öltözve sétál a Zengővárkonyi Népiegyüttes és délután 15 órakor „Húsvéti locsoló”-című néptáncos műsorával a Míves Tojás Múzeum előtt köszönti az idelátogatókat.

Ha Zengővárkonyban járunk, szakítsunk időt a település egyéb kiállításainak, parókiájának, tájházának, szelídgesztenyés erdejének megtekintésére is.

A Míves Tojás Múzeum az év minden napján, így Húsvét időszakában is mindkét ünnepnapon (igény szerint meghosszabbított nyitvatartási idővel) szeretettel fogad minden érdeklődőt, várja látogatóit!

 

Hasznos tudnivalók: e-mail: mivestojasmuzeum@gmail.com tojas@museum.hu
Honlap: www.tojasmuzeum.ini.hu
Facebook: www.facebook.com/mivestojasmuzeum
tel: 00-36-72-466-605
fax: 00-36-72-566-012
nyitvatartás: minden nap 10-18 óráig, szünnap szerda (Nagyhét kivételével)
Csoportoknak előzetes telefonos bejelentkezés szükséges


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS