Elmélkedés egy elmélkedésről • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

Elmélkedés egy elmélkedésről

José Ortega y Gasset: Elmélkedés a vadászatról

Régóta vadászom a kisterjedelmű, nem súlyos (itt nem “fajsúlyt”, hanem valóban a kilóban kifejezett súlyt értek), könnyen zsebretehető könyvekre, melyek viszonylag gyakori – bár korom előrehaladtával egyre ritkuló – (hivatalos) pesti útjaimon kellemes úti olvasmányként szolgálnak. Nem véletlen, hogy 2002 karácsonyán, több egyéb könyv mellett, egy ilyen méretű könyv is volt számomra a karácsonyfa alatt. Tekintve a könyv címét, nem volt nehéz kitalálnom, hogy kinek a Jézuskája hozta nekem ezt az ajándékot. Túl az aranylakodalmunkon, nem csoda, ha életem párja ismeri nemcsak az említett “vonzalmamat” a célszerű kis könyvek iránt, de olthatatlan vadászszenvedélyemet is, így ez a könyv “telitalálat” volt számomra a karácsonyi meglepetések közt.

Az igazán kis formátumú, “zsebrevaló”, mindössze 140 oldal terjedelmű könyvecske szerzője számomra teljesen ismeretlen név volt: José Ortega y Gasset. A kötet végén lévő (gondolom, a fordító által írt) ismertetőből tudtam meg néhány fontos adatot a szerzőről. Feltételezem, hogy nemcsak én vagyok ilyen tudatlan, de a szélesebb magyar olvasóközönség előtt sem közismert a szerző, aki pedig igazán megérdemelné, hogy nálunk is, főleg vadászkörökben, jobban ismerjék. Madridban született 1883-ban, és itt is hunyt el 1955-ben. Német egyetemeken tanult, majd a Madridi Egyetem filozófia professzora lett. Az alapvetően filozófus író ebben a kis könyvében sem tagadja meg magát. Valóságos filozófiai tanulmányt ír a vadászat lényegéről, az ilyen műveknél szokásos sok és terjedelmes lábjegyzettel. Csak néhányat említek a sokat ígérő fejezetcímekből: Vadászat és boldogság; A vadászat lényegazonossága; A zsákmány szűkössége a vadászat lényegi eleme; Vadászat és etika; Vadászat és ráció.

Különös e kis könyv “születéstörténete” is. Az írót barátja, Yebes gróf, kéri fel, hogy írjon előszót vadászatról szóló könyvéhez. Nos, ebből az előszóból érdekes (és mondhatom, értékes!) filozófiai tanulmány lett. Bár a szerző többször hivatkozik grófi barátjára, mint lelkes és igaz vadászra, tulajdonképpen a könyvről magáról, melynek előszava lett volna ez az írás, nem sok szó esik. Azt hiszem, nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom, hogy az előszó lényegesen értékesebb az eredeti műnél!

Mint vadászembert, nagy örömmel töltött el, hogy egy gondolkodó, igen művelt elme, egy nem vadász filozófus, milyen megértéssel, sőt elismeréssel, mondhatnám lelkesedéssel beszél a vadászatról. Ezt tükrözik az imént idézett fejezetcímek is.

Nehéz volna, és nem is célja e rövid ismertetésnek, végighaladni e kis kötet összes elgondolkodtató, olykor elvont filozófiai fejtegetésekig elmenő fejezetén. Vadászó ősünk helyzetéből, szükségleteiből, adottságaiból, kultikus világából és társadalmi adottságaiból indul ki. Ezt veti össze az adott korszak állatvilágával, ember és állat ősi viszonyaival, és végigvezeti a természeti körülményekben, az állatvilág mennyiségi és minőségi változásaiban és az ember eszközeinek fejlődésében bekövetkezett változásain. Közbevetőleg szó esik a vadászkutya megjelenéséről, és szerepének alakulása kapcsán általában a domesztikáció folyamatáról is.

A szerző néhány állítása, következtetése vitatható, sőt magam is vitába bocsátkoznék némelyikkel. Így például mélyen megveti és nem tekinti vadászatnak a fényképezőgépes, azaz a “fotóvadászatot”. Mégis többségükben helytálló, sőt megszívlelendő megállapításokat olvashatunk. Hadd idézzek néhány mondatot a könyvből annak bizonyságául, hogy hogyan látja az író a vadászat kialakulását, szerepét a mai időkben és etikai megítélését.

“A vadászat egész morált foglal magába, mégpedig annak legmintaszerűbb formájában. A vadász ugyanis, aki magáévá teszi a sportszerű morált, a legnagyobb magányban teljesíti annak parancsolatait, nincs más tanúja, közönsége, csak a hegycsúcsok, az elmosódó felhők, komortekintetű tölgyek, reszkető ciprusok és a kóbor vad.” – “Amikor a vadászatot a boldogság egyik formájaként mutattam be – aminthogy ténylegesen az is – éppen ezért tartózkodtam attól, hogy örömnek nevezzem. Az öröm passzív történés, … a boldogság mindig is tevékenység, energia, erőfeszítés.” – “Abban a mértékben, ahogy a fegyverek egyreinkább hatékonnyá váltak, az ember korlátokat szabott magának a vaddal szemben, hagyott neki is játékteret, hogy ne tegye túlságosan egyenlőtlenné vadász és zsákmánya viszonyát…” – “A vadászatnak nem lényege az, hogy sikeres legyen.” – Lehetne vég nélkül sorolni az ezekhez hasonló idézeteket, de azt hiszem, itt is igaz a bölcs latin közmondás: “Sapienti sat” (A bölcsnek elég ennyi).

De jó is volna, ha ezt a külsejében igénytelennek látszó ki könyvet minél több vadász olvasná el kellő figyelemmel! Főleg pedig magáévá tenné és követné a spanyol filozófus logikai úton nyert megállapításait, mondhatnám követelményeit a vadászattal és a vadásszal szemben. Még jobb volna, ha a társadalom minél szélesebb rétegei, főleg a magukat “természetvédőnek” nevező, többségükben kétségtelenül jószándékú, de kellő biológiai szemlélettel nem rendelkező, szélsőséges nézeteket valló, a vadászokban gyilkos ellenséget látó “széplelkek” is elgondolkodnának Ortega y Gasset őstörténeti, történelmi és filozófiai gondolatain, következtetésein és megállapításain. Minthogy a szerző maga nem vadászember és egy meglehetősen “száraznak” tartott szellemtudománynak a művelője, így objektivitásához és pártatlanságához nem férhet kétség.

E gondolatok jegyében ajánlom ezt, a könyvespolcon nem nagy helyet elfoglaló, nem drága, de annál több gondolatot ébresztő kis könyvet minden vadász és minél több nem vadász, természetszerető olvasó kezébe és később könyvespolcára.

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Elmélkedés egy elmélkedésről”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés