Felékesít ez a hajnal.
Madárdalból gyöngysort fon karcsú nyakamra,
kabátomra rajzolja hegyek hűvösét,
ködből szőtt kendője borítja vállam.
Nem szól, illataival kérlel:
maradjak, … hát, elidőzöm kicsit.
Lábaimnál ücsörög a rét,
százszorszép kuncog,
nevemen szólít a barkás liget.
Újra tavasz van.
Harmat hajlítja képzeletem ágait.
Szóljon hozzá!