125 éves a Mecsek Egyesület • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

125 éves a Mecsek Egyesület

Fontos évforduló, a Mecsek Egyesület 125 évvel ezelőtti alapítása indokolja ama interaktív tárlat megnyitását, amelynek a JPM Várostörténeti Múzeuma (Pécs, Felsőmalom utca 9.) ad otthont 2016. október 1-ig. A megnyitó 2016. május 20-án 10 órakor lesz a helyszínen.

 

Mecsek_Egyesulet

 

Röviden a Mecsek Egyesületről

A Mecsek Egyesület 1891. április 30-án a pécsi Nemzeti Casinóban Bánffay Simon városi közjegyző vezetésével tartotta meg alakuló közgyűlését. Az akkor újonnan létrejött civil szervezet céljai között szerepelt a Mecsek turisztikai fellendítése, sétautak kialakítása, turistajelzések festése, kilátók és pihenőhelyek létesítése, források kiépítése és „módot nyújtani a gyerekeknek a szabad lég és erdőségeknek okszerű élvezésére s a turistaság megkedveltetésére”.

A fénykorában közel 4000 tagot számláló országosan is elismert egyesületet 1948-ban – a többi polgári egyesülethez hasonlóan – feloszlatták, az újjáalakulás csak 1993-ban történhetett meg. Azóta viszont az egyesület különböző szakosztályai munkájára alapozva folyamatosan és sikeresen valósítja meg alapításakor kitűzött eredeti céljait.

Az eredmények között számtalan mecseki túra, kirándulás szervezése mellett éppúgy szerepel gyönyörű, impozáns, régi kilátók megóvása, újak létesítése, mint ahogy pihenőpadok, madárodúk vagy múltőrző erdei keresztek, emlékkövek elhelyezése. Az egyesület tudományos tevékenységet is folytat, többek között előadássorozatokat, szakmai konferenciákat rendez.

 

Páratlan élvezet járni a Mecseket

A Janus Pannonius Múzeum Történeti Osztálya 2008 májusától 2014 januárjáig szervezte a Múzeumi Túrák a Mecsekben című túrasorozatát, amely során a részvevők bejárták egy 1939-es mecseki túrakalauz útvonalait. A nagy érdeklődésre való tekintettel a sorozat 2014 októberében újraindult.

A JPM Páratlan élvezet járni a Mecseket című kiállítása azokról a „láthatatlan kezekről” szól, amelyek nyomot hagytak a Mecseken. Olyan emberekről, akik észrevétlenül dolgoznak, mégis tudunk róluk, mert munkájuk eredményét kirándulásaink alatt élvezzük.

 

Újdonságok – interaktivitás, fotók, kultikus tárgyak

A május 20-án megnyíló, interaktivitásra épülő tárlaton újra megcsodálhatjuk a Mecsek Egyesület eredeti, a Janus Pannonius Múzeumban őrzött tárgyait (például a zászlószalagokat), továbbá az időközben a gyűjteménybe került tárgyakat (turistakellékeket). A látogatók megtekinthetnek egy válogatást Kiss József, a Mecsek Egyesület (1891-1933 között időszakban) titkárának-alapító tagjának fotógyűjteményéből.

A kiállítás megnyitója május 20-án 10 órakor lesz a JPM Történeti Osztályán (Pécs, Felsőmalom u. 9.). Az eseményen az érdeklődők interaktív bemutató keretében ismerhetik meg a Mecsek Egyesület szakmai osztályainak jelenlegi munkáját és eddig elért főbb eredményeit. A tárlat október 1-jéig látogatható keddtől szombatig 10-16 óra között. A kiállítás a közeljövőben múzeumpedagógiai foglalkozásokkal társul.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS