Kulutácz Mátyás maszkja
A farsangi maszkos alakoskodásnak évezredes hagyományai vannak szinte az egész világon. A hosszú tél után a tavaszvárás hangulatában a termékenységi varázslásokhoz kapcsolódtak ezek a zenés, táncos, mulatós, tréfás ünnepi napok. Mohácsot farsangi maszkos ünnepségéről csaknem annyian ismerik, mint a gyászos 1526-os eseményekről.
A busójárás ötven nappal nagypéntek előtt kezdődik, és tart hat napon át, húshagyó keddel bezáróan. Történeti kialakulását homály fedi. E szokást hozhatták a 17-18. század fordulóján betelepedő délszlávok, de jöhetett északról, nyugatról vagy akár keletről is. A hozzá kapcsolódó történeti legenda, mely a törökök kiűzéséről beszél, az előbbiekkel együtt bizonyíthatatlan. Kezdeteit tehát a messzi régmúltban kell keresnünk, de az évszázadok alatti változásnak nyomait legjobban a busómaszkok alakulásában, formájuknak és színviláguknak változásában lehet nyomon követni.
Hafner Miklós maszkja
A mohácsi farsangnak legfontosabb kelléke az ijesztő, durván vagy mívesen megfaragott fűzfa-álarc a rajta lévő birkabőrből készült takaróval. A busómaszknak is – mint minden álarcnak – az a feladata, hogy elrejtse, elfedje viselőjét. Ezért egy igazi busó a hatnapos ünnep idején sohasem jelenik meg maszk nélkül, sőt vannak olyanok is, akiknek többféle maszkjuk is van azért, hogy évenként váltogatva ezeket, teljesen ismeretlenségben maradhassanak. A maszk félelmetes és vidám egyszerre, kifejezi azt az átváltozást, ami az évszakváltozással kapcsolatos hiedelmekből következik. Aki magára ölti, az mássá lesz azokban a napokban, aztán a farsang letelte után újra önmagára talál.
A maszkfaragás eredetét is bizonyára a régmúltban kell keresnünk. A paraszti társadalomban minden házban kéznél volt egy-egy szekerce, véső, mellyel a téli időben nemcsak a mindennapi munkához szükséges szerszámokat, szerszámnyeleket készítették el dédapáink, hanem kifaragták a téltemetésre szolgáló ijesztő és vidám maszkjukat is. A paraszti társadalom átalakulásával, az ipar fejlődésével folyamatosan változott a
Reiter József maszkja
maszkfaragás gyakorlata is. Előbb egy-egy ügyes kezű ember készített ilyen tárgyakat saját használatán kívülre is, majd a 20. század harmincas éveitől már sorjáztak azok a kismesterek, akik „iskolát” teremtve a maszk készítésének fortélyait többeknek is átadták. Kialakult egy olyan maszkfaragó réteg, amelynek tagjai a régi formavilág elemeit felhasználva ízlésük, történelmi ismereteik és a népi hiedelemvilágban való jártasságuk alapján újabb és újabb típusokat hoznak létre. Így került a kos, a kecske és az ökörszarv az álarcokra – azt jelezve, hogy itt valamiféle emberfölötti erő közvetítéséről is szó van.
A szervezett rendezvénnyé vált busójárással (1930 után) a megújult maszkfaragás napjainkra reneszánszát éli. Farsang időszakában a maszkfaragók kiállításon mutatják be műveiket. Idén a mohácsi Kossuth Filmszínház emeletén lévő galériában 16 felnőtt (Agócs Béla, Antal Zoltán, Baráth Gábor, Bozsér László, Élő József, Gagyi Zoltán, Hafner Miklós, Kulutácz Mátyás, id. Kunovszky János, ifj. Kunovszki János, Pávkovics Péter, Prókai György, Reiter József, Rosta Endre, Tabó László, Udvardi Krisztián) maszkkészítők
Rosta Endre maszkja
mellett a Szederinda Művészeti Iskola – szárnyaikat próbálgató – fafaragó növendékei is bemutatkoztak. Az álarcok magukon hordozzák a félelmetesség, de a vidámság, a jókedv hangulatát is. Azt is mutatják, hogy az utóbbi években finomodott a maszkok kidolgozása. Kialakultak az egyéni stílusok, formák, sőt némelyik alkotásban láthatjuk különböző népek maszkfaragási szokásainak, hagyományainak beépülését is az „ősi” mohácsi formákba. Ezek az álarcok megjelenítik, magukba olvasztják egy-egy vonását a riói, a velencei karneválon s más európai vagy afrikai népeknél látható maszkoknak.
A kiállított darabokat szakzsűri válogatta (Englert Antal, a határainkon túl is egyik legismertebb maszkfaragó, Ferkov Jakab múzeumigazgató, Köveskuti Péter, a Schneider
Id. Kunovszky János maszkja
Lajos Művészeti Iskola igazgatóhelyettese és Vikár Csaba, a városi busócsoport főszervezője). A kiállítás rendezése is a már megszokott igényességet mutatja. A falakon sorjázó maszkok igazi műalkotások. Egy-egy darab lakásdíszül is szolgálhat, mert esztétikus, jelképezi a hozzá fűződő hiedelmeket és hagyományokat, felidézi a busójárás, a télűzés és tavaszvárás hangulatát.
(Szökőcs Béla felvételei)
Hozzászólások