Bent, a fűtött, meleg szobában érzem
a kinti hideg rettenetét, melytől csak
egy fal és az ablak választ el, és azokra
gondolok, akik most kint megfagynak.
Nekem a tél már akkor sem volt gyönyörűség,
mikor hajdan, kamaszlány koromban
a szikrázó fehérségen át az állomásra
trappoltam hajnalban. Pedig akkor még
szép volt a tél, havas-jeges fehérség.
Behavazott falun át futottam, csikorgott a hó
cipőm talpa alatt, s én csizmáról, meg
irhabundáról álmodtam, miközben
vékony kabátomon át a szél mardosó hidegsége
ellen semmit sem tehettem. Messze volt az út vége,
templom, iskola, vegyesbolt jelezték utamat,
majd a műút távolba futó szalagja, a híd, alattam
a befagyott Zagyva, és én a csillagos hajnali ég
alatt rohantam, ha feltűnt a távolban
Apc felől közeledni a 424-es vasparipa.
Álmomban versenyt fut ma is a mozdonnyal a lány,
aki valaha voltam,érzem a diadalt, hogy elértem
a vonatot, nem késtem le, már ott ülök a jó melegben,
fent, a vonaton, csak a kerekek monoton
kattogása hallik a síneken, a többi ember
szuszogása és a vonatfütty a kanyarban.
Negyven év távolából jött elém a kép egy
hajnalon, jó meleg álom volt, felébredve
már verssé változott, ágyam szélén ülve
a hajnali csendben mindent pontosan érzékeltem,
emlékeimbe beleivódtak örökre azok a
múlhatatlan hajnali vonatok.
Szóljon hozzá!