Anyának sok tennivalója volt. Ellátta az állatokat, tyúkokat, disznókat, kacsákat. A macskákat nem szerette, mert csak kéregettek, egérfogás helyett. Meg hát varrt is anya, mosott, vasalt és finom ételeket készített. Néha leült arra a rozoga székre, mely számára maradt fenn, mert ő törékeny volt és sovány. A rossz székből adódott, hogy nekem mindig nyugodtan kellett lennem, ha mesélés közben ölébe vett, nehogy összeroskadjon alattunk a szék.
Szívesen megtettem én ezt, mert anya ilyenkor gyönyörűen mesélt fűről, fáról, szellemekről, királyokról, saját gyerekkoráról, gonoszokról, tündérekről, meg arról, hogy mindegyikünknek van egy csillaga az égen, egy védőszenttel rajta, amelyik eljön segíteni, ha bajban látja védencét. Egyik napon anya egy különleges történetet mesélt, higgadtan, mint mindig, de mégis érzelmesebben, mint megszokott volt.
Valahogy meglepőnek érzem, hogy ez a történet nekem az utóbbi időben bizonyos gyakorisággal ismét eszembe jut.
Íme a történet:
Nagyon hosszú idővel ezelőtt megteremtette az Úr földünket mindazokkal a dolgokkal melyeket előnyösnek és fontosnak tartott, hogy a föld egy igazi paradicsom lehessen. Megalkotta a szárazföldet, a tengert, a tüzet, a vizet, a növényeket, az állatokat, a levegőt és még a világosságot is. Az Úrnak tetszett mindez, és az is, ahogy alkotása folyamatosan fejlődött és szépült.
Egy bizonyos idő múlva viszont éppen ez lett az, ami bántani kezdte, mert rajta kívül nem létezett senki, aki mindebben gyönyörködhetett volna. Hosszú töprengés után megalkotta az Úr Ádámot, egy tökéletes alakú emberi lényt egy férfi alakjában. Ez az új lakó is ízlése szerint teremtődött, fejlődött és viselkedett, viszont – nem is olyan hosszú idő után – panaszkodni kezdett magányára, sőt óhaját is kifejtette egy megfelelő partner alkotása érdekében.
Némi töprengés után belátta az Úr eddigi teremtése hiányosságát, és megalkotta Évát, a második emberi teremtményét, amely ugyan kisebbre, viszont jelentősen kecsesebbre sikeredett, mint az első. Az Úr megelégedéssel mustrálta újoncát és örömmel látta, hogy Ádám is elégedett volt.
Ádám és Éva örültek az őket körülvevő paradicsom szépségének, gyümölcseinek, kihívásainak, de felfedezték egymást is, és ezután minden megváltozott életükben. Most már nem tudtak olyan gondtalanul élni a paradicsomukban, mint korábban, mert utódjaikról is kellett gondoskodniuk, korábban nem ismert veszélyekkel kellett megküzdeniük, nem ritkán leszármazottjaik ellenségeskedésének kíséretében. Viszályok, sőt háborúk is kitörtek, fájdalom és rettegés váltotta fel a paradicsom néhai boldogságát.
Mindez az Urat nagyon bántotta, ezért elgondolkodott azon, hogyan lehetne a kialakult helyzetből egy minden lény számára egyaránt élhető környezetet teremteni. Az Úr mérhetetlen és végtelen lehetőségekkel rendelkezett a legkülönlegesebb gondok kezelésével kapcsolatban is, így most is megtalálta a megfelelő megoldást. Elképzelését két nagy kőbe vésette, és ezeket átadta akkorra már meggyarapodott teremtettjei vezérének, szent hegyük szirtjén, az ügy fontossága kifejezéséül viharok és villámcsapások közepette.
Az Úr kövekben rögzített megnyilvánulásai tartalmazták mindazon tíz parancsot, amelynek betartását az Úr szükségesnek tartotta egy harmonikus együttélés helyreállításához, és az elveszített paradicsom visszaszerzéséhez. De ez alkalommal is csalódott az Úr. Látnia kellett, hogy teremtettjei nem a parancsokat tartották életük és cselekedeteik alapjának, hanem éppen ezek figyelmen kívül hagyását, mondván a megváltozott életkörülmények megkövetelik ezt. Sőt alkottak saját törvényeket, melyekkel saját érdekeiket, az önzést, a gyors sikert, a hatalomvágyat, vagy a korlátlan élményt helyezték az Úr parancsolatai helyére. Mások panaszkodtak a parancsok sokasága miatt; ennyit lehetetlen egyszerre betartani.
Az Úr a véghetetlen igazságosságában belátta teremtése újonnan felmerült hiányosságát, és azt is, hogy parancsokkal egyedül nem fogja tudni orvosolni a kialakult helyzetet. Ezért elküldte egyetlen fiát, Jézust teremtettjei közé azzal a feladattal, hogy derítse fel az engedetlenségek okait és keressen egy mindenki számára járható, és maga számára is dicsőítő utat.
Miután Jézus hosszú éveken át együtt élt az Úr teremtményeivel, meghallgatta panaszaikat, megismerte gondjaikat és megfontolt számtalan megoldási lehetőséget, összehívta követőit és így szólt:
Szeressétek egymást, mint ahogy én szeretlek titeket. Ezt az igét vigyétek az egész világba és ez helyettesíteni fog minden más parancsot, és csak ezt fogja számon kérni tőletek az Úr; ezen túl tetteitekért magatok vagytok felelősek.
E szavak után rövid ideig hallgatott anyám, aztán hozzám fordult és ezt mondta: Látod fiam csak egyetlen kérést kell teljesítenünk ahhoz, hogy boldogok lehessünk. Teljes szívemből kívánom, hogy te ezt megteszed.
Ezután karjaiba zárt anyám, megcsókolta homlokom én meg elvarázsoltan bámultam a gyönyörű arcán hempergő könnyeit.
Hozzászólások