Jegyzetek – 12.
Kutyatánc
Tizenöt éven keresztül nekünk is volt egy kutyánk, egy cocker spaniel, s bizony – akár egy közeli családtagot – megsirattuk, amikor kimúlt. Tizenöt év egy ember életében is hosszú idő, kutyáknál már egyenesen matuzsálemi kor. Ahhoz mégsem volt elegendő, hogy bizonyos dolgokra megtanítsam. Az alapvető parancsszavakat, mint az ülj, feküdj vagy gyere ide, megértettem vele, ámbár legtöbbször ezekre is csak akkor hallgatott, ha éppen kedve volt hozzá. Tudom, mert hiszen ennek gyakran adta tanújelét, hogy értelmes kutya volt, csakhogy – mondhatták volna sokan – túl sok volt megengedve neki. Tény és való, el volt kényeztetve, verést sohasem kapott, szóbeli fenyítést is ritkán, de – mondom én – igazából egyikre sem volt szükség soha.
Ahhoz, hogy vendégeink csodálatát kiváltó és szemkápráztató mutatványokra betanítsam, a rendelkezésemre állónál jóval több időre lett volna szükség, aztán meg, nem is szándékoztam cirkuszban fellépni vele. Ámde nem csupán az időhiány tartott vissza az alapos trenírozástól. Valószínűleg az is, hogy nem tartozom a legtürelmesebb emberek közé, márpedig valakinek – akár az idomár gondjára bízott állatnak, akár egy önfejű, saját útját járni akaró gyereknek – a (be)tanításához elengedhetetlenül szükséges a türelem. Aminek viszont elmaradhatatlan velejárója a szeretet. Türelem nélkül is lehet szeretni valakit, de türelmet tanúsítani csak azok iránt vagyunk képesek, akiket szeretünk is.
Barátom az interneten átküldött nekem egy videóklipet, amin egy kutya táncol a gazdájával, vagy talán helyesebb a hölgyet idomárnak nevezni. (Egyébként a www.youtube.com keresőjébe elég beírni a dog dance szavakat és megtekintheti az, aki kíváncsi rá.) A videóklip láttán elmerengtem afelett, hogy is volt akkor a mi kutyánkkal? Mert betanítani a kutyát arra a táncra úgy, hogy ne tévessze el a lépést, mi több, ne a tánc közben jusson eszébe megkergetni egy macskát, nem kis feladat. És rengeteg időt, határtalan türelmet igénylő. De vajon megkövetel-e ugyanannyi szeretetet is ez a birkatürelem? Efelől kétségeim vannak, mindamellett, hogy nem jut eszembe megkérdőjelezni egy-egy idomár hozzáállását. A kényszer ugyanis nem működik hosszú távon, s ahhoz, hogy az állat engedelmeskedjen, szükségeltetik az ő szeretete is gazdája, gondozója iránt, amit viszont csak akkor mutat ki, ha van mit viszonoznia. Ám a gazda-idomár szeretete ez esetben kimondottan önző, hiszen ilyen mutatványokra nem azért tanítják be az állatokat, mert az nekik jó. Az csak annak jó, aki trenírozta őket. Az igazi elismerést ő aratja le, a kutyának legfeljebb csak egy csont jut, ami kevés, még ha örül is neki.
Ezzel aztán a mi kutyánkat illetően meg is nyugtattam magam. Nem volt macerálva, senki sem akarta különböző trükkökre rávenni, és mi ugyanúgy szerettük, mintha szájtáti mutatványokat produkált volna engedelmesen. Nekem elég volt az is, hogy időnként sört követelt tőlem.
Erre se én tanítottam, magától – s azt hiszem véletlenül – szerette meg a sört. S hogy bennünket is szeretett…
Ha feltámadna, változatlan hűségével, ragaszkodásával bizonyítaná is. Táncolni viszont mi táncolnánk örömünkben.
Illúziók
Az autórádiót hallgatva ütötte meg fülemet egy hír, miszerint nemi erőszak elkövetésével vádolnak egy világhírű illuzionistát. Bocsánat, de nekem már régóta nincsenek illúzióim, ezért ezt a szakmát sem kísérem figyelemmel, így aztán a szóban forgó illető nevét már el is felejtettem. Az azonban megmaradt emlékezetemben, hogy ez a szemfényvesztő úriember meginvitált egy fiatal hölgyet karib-tengeri és magántulajdonában levő szigetére egy kis társas összejövetelre. Aztán kiderült, hogy a szigeten kettejükön kívül senki sem tartózkodik. (Ámbár akinek egy egész szigete van a Karib-tengeren, annak nyilván személyzete is, persze a szolgálók – gondolom én – éppen akkor töltötték jól megérdemelt évi szabadságukat).
Kihasználva ezt az édeskettes együttlétet, a férfi erőszakoskodni kezdett vendégével. Arról nincs tudomásom, mire, meddig jutottak, csak azt hallottam, hogy a szárazföldre visszatérve a hölgy perbe fogta vendéglátóját.
Az a bizonyos illuzionista úriember, úgy látszik, szakmája áldozata lett, amikor kétes kimenetelű ábrándokba ringatta sajátmagát is, és azt képzelte, hogy vendége majd, mint a kezesbárány…
Nos, én személy szerint ösztönösen ellenzek mindenféle – testi, lelki, nemi – erőszakot, s a vendégszeretettel való visszaélést is elítélem. Nem védem tehát az illúziók eme világsztárját, már csak azon egyszerű oknál fogva sem, mert hazudott. Ha ugyanis előre közli vendégével, hogy édeskettesben lesznek, feltehetőleg a hölgynek sem lettek volna alaptalan elvárásai a vendégeskedést illetően.
Ámbár, ki tudja?
Szerencsétlen Mike Tyson régi esete jut eszembe. Ő éjnek idején szállodai szobájába invitált egy fiatal szépséget, akinek, már hogyne imponált volna a világhírű bokszoló kedvessége. Állítólag az a találkozó is erőszakoskodásba torkollott, amiért Mike Tysont hűvösre is tették egy időre. Őt azonban, ellentétben a bírósággal, nem tudom maradéktalanul elítélni. Mert vajon mit képzelt az a nőszemély? Egy heves vérmérsékletű, életerős férfi csevegésre hívja őt éjnek idején szállodai szobájába? Amikor diskurzusra ott van a hotel bárja is, felszolgáló személyzettel, italokkal, hangulatos világítással, és adott esetben védelmet is nyújtó más vendégekkel. Mike Tyson még csak nem is hazudott, nem ámította a leányzót jópofa társasággal meg hasonlókkal. Csak mi ketten, babám!
Ebben az esetben a nőnek lehettek illúziói, azoknak lett – ha lett – sajnálatos áldozata.
Szépreményű ifjú koromban velem is megtörtént, hogy magamévá akartam tenni a környék szépét. Nem, erőszakoskodásról szó sem volt! Hittem, jó megjelenésem, jó szövegem, megnyerő modorom megteszi a magáét, s leveszem a leányzót lábáról. Akkora kosarat kaptam, hogy abban nem csupán egy szakajtóra való alma, de egy egész piac is bőven elfért volna.
Akkor megtanultam, nekem ugyan lehetnek hiú reményeim, de azt képzelni, hogy mások is ugyanabban a tévhitben élnek, mint én, egyszerűen önámítás. Ami, most már azt is tudom, súlyos következményekkel is járhat.
__________________________________
A Gödöllő Club Színház szövegíró pályázatán második helyezett lett barátunk és szerzőtársunk: Bányai Tamás Eltennélek láb alól című alkotásával. A pályázat első helyezettje Tornay Judit lett, Múzsák, alma, szerelem című művével.
Szóljon hozzá!