Az amatőrfilmezés műszaki oldala jól dokumentált, azonban mint társadalmi, kulturális, művészeti jelenség nincs igazán feldolgozva; mindössze néhány interjú és könyvfejezetek rövid részletei foglalkoznak a témával. Jelen írás kísérlet arra, hogy ezt a hiányt enyhítse. Elsőként áttekintjük az amatőrfilmezést általában, felvázolva a műfaj két „aranykorát”, valamint azt, hogy kik készítették a filmeket, mi jellemezte az elkészült műveket, mi a jelentőségük a korszak dokumentálásában. Erre épül Hamerli Antal munkásságának bemutatása. Az ő nevéhez fűződik a híressé vált „Egy nap Pécsett” című színes film, valamint több figyelemre méltó fekete-fehér alkotás a városról és a Mecsekről. A felvezetést alaposan átolvasva értheti meg igazán az olvasó, hogy milyen hatalmas értéket képviselnek számunkra Hamerli Antal filmjei.
A kezdetek
Az 1800-as évek végén a mozgókép önmagában számított csodának. A filmek nézőit lenyűgözte a megmozduló kép látványa. A semmitmondó jeleneteket lelkesen bámulták meg a vásznon, de szempillantásra sem méltatták, ha az élet vetette eléjük. Az első filmek témája: gyárkapun kilépő munkások, vasútállomásra begördülő vonat, terek és utcák bemutatása. Az ősi moziműsorok nézőinek még nem kellett mese, elég volt számukra a friss csoda.
Technikai háttér
A film történetének kezdete 1895-ben indul, amikor a Lumière-fivérek nyilvánosan vetítették le első alkotásaikat. A kezdeti időszakban a 70 mm szélességű film terjedt el, de a celluloid-szalag drágasága miatt már a Lumière-testvérek 35 mm-re csökkentették ezt a méretet. A keskenyebb filmszalagon több kép helyezhető el, így megnövekedhetett a vetítés időtartama. Az idők folyamán különböző szabványok terjedtek el, a már említett 35 mm mellett 28; 22; 17,5; 16; 9,5; 8 mm. Kezdetben a felvevőgépek egyben vetítők is voltak.
Az amatőrfilmezés során a fordítós film terjedt el leginkább. Ez a negatív-pozitív eljáráshoz képest az alkotó számára kényelmesebb, azonban magában hordozza annak veszélyét, hogy mivel a film mindössze egyetlen példányban áll rendelkezésre, nincs lehetőség az eredeti negatívról másolatokat készíteni. Magyarországon érdekes és sajnálatos módon a 9,5 mm-es filmméret terjedt el igen széles körben. E filmtípus perforációja nem a film szélén, hanem középen, a képkockák között található, így ha a vetítés közben véletlenül elszakad a perforáció, akkor az „viszi magával” az értékes képkockákat is… E két tényező – egyetlen kópia, nagy sérülésveszély – eredményezte azt, hogy napjainkra rendkívül kevés amatőrfilmes alkotás maradt fenn a második világháború előtti korszakból.
A magyarországi amatőrfilmezés „első aranykora”
Az első hazai amatőrfelvételek az 1920-as évek végén készültek. Filmet a polgári középosztály tagjai készítettek, akik haladtak a korral. A korabeli hirdetéseken látható elegáns ruhákat viselő személyek kiválóan tükrözik a kamerák és vetítőgépek célközönségét. A kor amatőrfilmjeit formai és tartalmi ismétlődés jellemzi, sztereotípiákat figyelhetünk meg mind a filmek témáit, mind azok rögzítését tekintve. Ezen sztereotípiák forrása egyrészt a filmkultúra (némafilmek), másrészt az egyéni karakter és szociálpszichológiai státusz (polgár vagyok, nem tolhatom mások arcába a kamerát).
Az elkészült amatőrfilmek a privátfilm kategóriába tartoznak, hiszen otthoni vetítésre szánták őket, a magánkontextus jellemzi őket, családi, hétköznapi eseményeket rögzítenek. Témáik: esküvő, jár a baba, anya gyermekével, a szomszéd, karácsony, kirándulások, a család számára fontos helyszínek. (A nyilvános film ezzel szemben előzetes dramaturgiai, ideológiai, politikai megfontolás tárgya). Az amatőrfilmek filmnaplóként is értelmezhetőek, amelyek az írott naplóhoz képest visszaadnak olyan részleteket is, amelyeket annak írója nem tud, vagy nem kíván lejegyezni. Láthatjuk a szereplők öltözékén keresztül a kor divatját, az átélt történések környezetét, a várost, az utcákat és tereket, a templomot, a lakásbelsőt, vagy a természetet: az erdőt sétautakkal, kilátóval, forrásokkal, turistaépítményekkel. A filmek alkotói között számos természetbarát volt, akik rendszeresen vonatos vagy autós kirándulásokon vettek részt, túráztak, vagy éppen vitorláztak, hiszen megengedhették maguknak – mind a szabadidejük, mind a jövedelmi viszonyaik alapján.
Az amatőrfilmek egy része a felsorolt magánkontextus mellett alkalmanként – szándékoltan, vagy észrevétlenül – átcsúszhat a közéleti események megörökítésébe is. Fontos szem előtt tartanunk, hogy a tárgyalt időszak a televízió előtti korszak, amikor a mozikban vetítésre került filmhíradókba készült rövid anyagokon kívül kizárólag az amatőrfilmesek rögzítették a nagy eseményeket. Ez utóbbi különösen igaz a fővároson kívül történt eseményekre. Minden amatőrfilmre jellemző a lényegre törő, rövid ábrázolás, ennek hátterében a filmmel való takarékoskodás áll.
Amatőrfilmes szervezetek határon innen és túl
Hazánkban az 1920-as évek végétől igen intenzív amatőrfilmes élet volt. Az egyre növekvő számú alkotó szükségét érezte annak, hogy szervezett keretek között művelhessék tevékenységüket, fejlesszék, bővítsék ismereteiket, kapcsolatokat építsenek. Ezért 1931-ben megalapították az Amatőr Mozgófényképezők Egyesületét (AME), amelynek jogutódja az 1938-ban létrejött Magyar Amatőrfilm Szövetség (MAFSZ) lett. Hivatalos lapjuk a havonta jelentkező Pergő Képek volt, amelynek első száma 1931 őszén jelent meg. Az egyesület, majd szövetség tagságát – amelyet leginkább orvosok, ügyvédek, kereskedők, arisztokraták és tanulók tettek ki –, másfél évtizedes munkásságát és filmtermését szinte már csak ebből a lapból lehet rekonstruálni, hiszen ahogy fentebb említésre került, igen kevés kópia maradt fenn a régi alkotásokból. Fontos megemlíteni, hogy bennünket, magyarokat, különösen erős szálak fűznek a nemzetközi amatőrfilm-történethez, hiszen 1937-ben magyar kezdeményezésre jött létre az amatőrfilmesek nemzetközi egyesülete, az Union Internationale du Cinéma d’Amateur (UNICA), amelynek ugyanúgy tagja volt a New York-i és római amatőr, mint a japán, vagy a magyar.
Hamerli Antal és az amatőrfilmezés
A Hamerli család neve összeforrt Pécs gazdaságtörténetével. A kesztyűgyártás, a vasipar és vaskereskedés, valamint a szállodaipar terén egyaránt komoly, máig ható értékeket hoztak létre, öregbítették a város hírnevét. Hamerli József (1878-1953) vasnagykereskedő és családja kitűnően illeszkedik a korral haladó polgári középosztály sorába. Művelt, világlátott emberek, akik munkatársaikat megbecsülő, szakmai és emberi alázattal végzett kitartó munkájukkal érték el eredményeiket. Kiterjedt szakmai, üzleti kapcsolatokkal rendelkeztek a városban, és ezek a kapcsolatok nem ritkán baráti szintűek voltak. A korábbiakban felvázolt tényezők alapján nem túlzás kijelentenünk: „eleve elrendeltetett”, hogy a család egyik tagja amatőrfilmes legyen.
Hamerli József legkisebb fia, Antal (1911-1991) a vasnagykereskedésbe bekapcsolódva – főként személyes érdeklődése által vezérelten – a korszak legmodernebb árucikkeivel bővítette a kereskedés termékkínálatát, az elektromos háztartási és híradástechnikai berendezésektől kezdve a személygépkocsikig terjedően.
A Király utca 9. szám alatt működő vaskereskedés mellett a Rákóczi úton (a mai Rossmann épületében) újabb üzletet nyitottak. Itt dolgozott, és az emeleti lakásban élt családjával Hamerli Antal, aki a filmezéssel huszonéves korában kezdett foglalkozni. Filmjeire jellemző, hogy tudatosan végiggondolt terv szerint, forgatókönyv alapján készültek. Fia, ifj. Hamerli Antal (1934-) így emlékszik vissza a forgatásokra: „Apám filmezett, az volt a hobbija. Én vele mentem, szinte minden filmkészítésénél nekem ott kellett lenni. Én cipeltem az állványt (nehéz volt, mint a fene), a kamerát meg ő. 14-15 kiló volt az egész egy nagy kofferban. Komoly, nagy 16 milliméteres Kodak kamera volt. Ment először a terepszemle, hogy hogyan készüljön a film, majd megírta a filmet elejétől a végéig, és mikor megvolt a forgatókönyv, akkor vettük a kamerát, az állványokat, be az autóba és mentünk, csináltuk. Sok filmet készített és versenyekre is küldött többet. Első és második díjakat nyert a különböző amatőr filmfesztiválokon. Városfilm, természetfilm, családi film, stb.” (Hamerli Antallal készült interjú részlete, 2010., Potos Bernadett)
1935-36-ban készült a Karácsony című filmje. A család otthonával szemközt, a Rákóczi út északi oldalán piac volt; a 37-39. számú házak csak a harmincas évek legvégén épültek meg. A film első jelenetének helyszíne ez a piac volt: itt vették meg a fenyőfát.
Az Egy nap Pécsett című film
Talán mérföldkőnek nevezhetjük Hamerli Antal filmes pályafutásában 1938-at, amikor karácsonyra megkapta a 16 mm-es Kodak kamerát. E kamerával készültek 1939-ben az Egy nap Pécsett című színes film felvételei. A film dramaturgiailag jól felépített történetbe ágyazva mutatja be Pécs városát: a Budapestről egy napra érkező vendég számára autós kirándulás keretében mutatják be a város nevezetességeit. A filmben családtagok és rokonok közül, valamint a szakmai kapcsolatok révén a kor üzleti és művészeti életéből is feltűnnek szereplők, akik a család számára kedves helyszíneket járják végig. Mindezek az alkotás privátfilm jellegét támasztják alá, azonban a nyilvános film jellemzői legalább ilyen mértékben megfigyelhetők benne!
A film dokumentatív értéke a mai kor embere számára óriási. Hamerli Antal a filmben a történelmi nevezetességek mellett az akkori újdonságokat is megörökítette. Megjelenik a film készítése előtt néhány évvel épült Hullámfürdő (1935), a Mecsek-kapu (1936), a Hotel Kikelet (1936) és a Pálos templom (1937). Feltűnik a Kossuth téri piac – a Rákóczi út sarkáról az ottani építkezés megkezdése miatt akkor költöztették ide a piacot. A figyelmes szemlélő észrevehet olyan csemegét is a filmben, ami nem szándékosan került bele, de az idők múlása emelte különlegessé és megismételhetetlenné: ez pedig a „balra hajts” – Magyarországon csak később, 1941-ben vezették be a jobboldali közlekedést. A teljesség igénye nélkül tekintsük át a filmben megjelenő főbb nevezetességeket: vasútállomás gőzmozdonyos vonattal, Zsolnay szobor, villamos, Széchenyi tér Hunyadi lovasszobor nélkül, dzsámi a régi kupolával, Ferencesek temploma mindkét Gebauer-freskóval, Balokány, Hadapródiskola, Dóm tér, Mecsek-oldal, Tettyei romok, Mindenszentek temploma. A film dramaturgiai, dokumentatív értékei mellett említést kell tennünk a kézzel festett H.A. monogramról is, amely a film „védjegyeként” is értelmezhető.
A színes amatőrfilm 1939-ben II. díjat kapott a Magyar Amatőrfilm Szövetség (MAFSZ) pályázatán, a szövetség lapja, a Pergő Képek hosszú cikkben foglalkozott az alkotás értékeivel.
1942, a Kaposvári utcai ház
Hamerli Antal családjával 1942 nyarán új házba költözött, a Kaposvári utcába. A Hoffmann László által tervezett többszintes épület a lakók kényelmén túl Hamerli Antal hobbiját is szolgálta: az épület alsó részén egy vetítőtermet alakítottak ki. A teremhez egy kis helyiség csatlakozott a vetítőgép számára, ahonnan apró ablakon keresztül zajlott a vetítés, mint egy „igazi” filmszínházban. A teremben a karnishoz tartozott oldalt egy tekerő, amivel a gyöngyvásznat lehetett leereszteni.
Az utókor számára fennmaradt, és a PTE MK Művészeti Mediális Informatika Tanszék „Médiamúlt” című kutatási programja keretében közkinccsé vált, 1942-ben készült karácsonyi film már itt készült. A korábbiakban taglalt „filmnapló-érték” jól megmutatkozik, hiszen a családtagokon kívül a szoba berendezése, a kor lakberendezési stílusa is megfigyelhető benne.
Amatőrfilmezés a második világháború után
Az amatőrfilmezés a második világháború alatt és az azt követő években hatalmas veszteségeket szenvedett el, a korszak eseményei megritkították a családi filmeseket és filmjeiket egyaránt. A műfaj alkotói – a középosztály tagjai – közül sokan életüket vesztették. A zsidó középosztály a holokauszt, a keresztény középosztály a kommunista üldöztetések áldozata lett. A háború előtt készült amatőrfilmek egy része a hadi események következtében semmisült meg, vagy a háború után maguk az alkotók tüntették el őket, hiszen a naplók és a filmtekercsek a legfélelmetesebb bűnjelek közé tartoztak, ezért tulajdonosaik igyekeztek megszabadulni tőlük.
Az amatőrfilmezés „második aranykora”
Az újrakezdés éve 1961 volt, a Kádár-féle konszolidáció időszaka. Ettől kezdve ismét lehetett nyersanyagot és vetítőgépet kapni, relatíve olcsón. A filmesek tábora felhígult, a precíz, megbízható mérnökemberek, urak helyett a „demokratikus” amatőr kamera borzalmas banalitása árasztotta el az amúgy is megtizedelt amatőrfilmes közeget. A kezdeti nehézségeken hamar „úrrá lettek”: a hatvanas éveket amatőrfilmezésünk új hullámaként is nevezhetjük. A fejlődés hátterében több tényező is állt, melyek közül a legfontosabbakat emeljük ki a következőkben. Érvényesültek a hivatásos filmművészet hatásai, tartalmi és formai újítások jellemezték a filmeket. Értékes kritikák, tanulmányok születtek az amatőrfilmekről. Tájegységi és országos fesztiválokat, szemléket, továbbképzéseket rendeztek, amelyeket technikai, esztétikai, dramaturgiai foglalkozásokkal, előadásokkal kötöttek össze; egyre több hivatásos filmes (pl. Herskó János, Grunwalsky Ferenc) figyelt fel az amatőrökre. 1969-ben indult útjára a Filmamatőrök kiskönyvtára sorozat, 1971-től a Magyar Televízió Pergő Képek című műsora segítette az amatőrfilmezés színvonalának emelkedését. Az amatőrfilmezés „második aranykora” az 1970-es évek végéig, a 80-as évek elejéig, a videó megjelenéséig, majd annak gyors elterjedéséig tartott.
Hamerli Antal és a második világháború utáni filmjei
Hamerli Antal a második világháborúban előbb amerikai, majd szovjet hadifogságba került, három és fél év után került vissza Pécsre. Az államosítás után a vaskereskedést a család elveszítette, teljesen új alapokon kellett elindulniuk. A háború előtti hobbik megmaradtak, a kirándulás, a Mecsek szeretete és a filmezés is. A filmek közül a 60-as években a Mecsekről, valamint Pécsről készült fekete-fehér alkotások külön figyelmet érdemelnek, dokumentatív értékük miatt különösen.
A Mecsek című film az Egy nap Pécsett című alkotáshoz hasonlóan szintén egy kerettörténetbe ágyazva mutatja meg a Mecsek népszerű helyszíneit, a mánfai templomot, a régi János- és a Kiss József-kilátót – a TV-torony építése előtti években. A Pécs-film tudósít egy belvárosi kerékpárversenyről, bemutatja a Király utcát, felvillant több jellegzetes pécsi épületet, a Tettyét, láthatjuk az utcák pezsgő életét, a Búza téri piacot, a fagylaltárust, valamint művészi érzékenységgel megkomponált jelenetben a Felsőmalom utcából láttatva a – talán utolsó évében közlekedő – pécsi villamos elhaladását.
Összegzés
A magyarországi amatőrfilmesek és tevékenységük szervesen illeszkedik az európai alkotók által kirajzolt szövetbe, munkásságuk a művelődéstörténet fontos, ám eddig kevéssé feldolgozott részét képezi. A létrehozott, és sajnos kis mennyiségben fennmaradt filmek a korszak fontos dokumentumai, bepillantást nyújtanak a huszadik század mindennapjaiba az alkotók látásmódjának, értékrendjének szűrőjén keresztül. Az amatőrfilmesek közül Pécs esetében rendkívül fontos Hamerli Antal munkássága. Figyelemre méltó tartalmi és formai igényességgel, magas minőségben létrehozott alkotásai komoly értéket jelentenek nem csak a film- és társadalomtörténettel foglakozóknak, hanem mindenki számára.
Irodalom
- Keskenyfilm útmutató (Amateur Kino Service, 1935)
- Hevesy Iván: A némafilm egyetemes története (Magyar Filmintézet, 1973)
- Holló-Kun-Vásárhelyi: Amatőrfilmes zsebkönyv (Műszaki Könyvkiadó, 1972)
- Féjja Sándor: Az amatőrfilmről (Népművelési Intézet)
- Filmsorozat kötetei (Műszaki Könyvkiadó, 1970-es évek)
- Fehérvári Tamás beszélgetése Forgács Péter filmrendezővel a 30-as évek filmnaplóiról (www.exsymposion.hu)
- Schubert István: Az amatőr film mint szubkultúra (http://cotterblackstone.blogspot.hu)
- Kurutz Márton: A 9,5 mm-es filmek átmentése a Magyar Nemzeti Filmarchívumban (www.filmkultura.hu)
- Sík Péter: Hamerli család (http://hamerli.blogspot.com)
- Hamerli Antal interjú (Potos Bernadett, 2010)
- Személyes interjúk, beszélgetések a Hamerli család tagjaival, a vaskereskedés egykori dolgozóival
Hozzászólások