In memoriam Szökőcs Béla (1956-2017) • Hetedhéthatár

Emberi tényező

In memoriam Szökőcs Béla (1956-2017)

„S az ember célja e küzdés maga” (Madách)

Szökőcs Béla

Augusztus 2-án tragikus hirtelenséggel elhunyt Szökőcs Béla tanító, kiadványszerkesztő, fotográfus, Mohács és térsége természeti és kulturális értékeinek dokumentálója, a Junior Art Alapítvány alapító kuratóriumi tagja.

Egész életében küzdött vele született betegségével, transzplantáción is átesett (erről emlékezetes interjúban adtunk hírt annak idején az egyik rendszerváltás utáni első helyi lapban), hosszú évek óta dialízisre járt hetente többször, az utóbbi időben azonban már több szervét is megtámadta a nem teljes mértékben kiürülő méreganyag, komoly műtétek sorát végezték rajta az orvosok, szervezete egyre inkább legyöngült. Ennek ellenére, vagy ezzel együtt egész életében szenvedélyesen végezte munkáját, betegségét, egészségi állapotát sohasem titkolta, azok látható rekvizitumaival gyakran jelent meg a nyilvánosság előtt, nem kis feltűnést keltve. Még most is komolyan tervezett kiadványokat, kiállításokat, rendezvényeket az elkövetkező időszakokra. Jelképes, hogy a halál is munkavégzés közben érte.

Munkássága messze túl terjedt a város határain, szülőfaluja Geresdlak ugyanannyira fontos volt neki, mint életterének központja Mohács. Nevéhez fűződik a Koffán-ház létrehozása és tartalommal kitöltése, és a kis baranyai település több rendezvényének, mint például a Gőzgombóc Fesztivál programjainak szervezése és támogatása. Azonban szinte minden településnek dolgozott valamit. Jó kapcsolatot ápolt több országosan elismert baranyai és más településen élő művésszel.

Az 1992-ben a Mohács és térségében élő vagy innen elszármazott, elsősorban a képző- és iparművészet területén alkotó tehetséges fiatalok segítésére létrehozott Junior Art Alapítvány magánszemély alapítója, két kulturális intézmény, egy pénzintézet és egy utazási iroda mellett, és kezdetektől a kuratórium tagja. Megtisztelő volt, hogy engem kért fel a negyedszázad alatt komoly sikereket elért civil szervezet máig regnáló elnökének, az eredmények együtt munkálkodásunk gyümölcsei, kevés város és kisrégió dicsekedhet annyi főiskolát, egyetemet végzett művésszel, mint Mohács.

Idén májusban aktívan részt vett a Junior Art Alapítvány 25 éves jubileumi kiállításának szervezésében, és a hozzá kapcsolódó meghívó és katalógus is az ő munkája. A tárlaton több mint 60 alkotó vett részt a negyedszázad alatt a Junior Art égisze alatt bemutatkozott amatőr és hivatásos művészek közül. Ez volt Szökőcs Béla egyik utolsó nagy munkája, ahol személyesen jelen is tudott lenni.

Halála megrázta a Junior Art közösségét. Az egyik általunk mentorált ifjú tehetség Szőke Péter grafikusművész, akinek kiállításával a Junior Art kisgaléria anno megnyílt a Kossuth Filmszínház emeletén így reagált: „Nyugodj Békében Drága Bélusom! Köszönöm a sok segítséget és baráti szeretetedet. Hiányozni fogsz, Mohács sosem lesz már ugyanolyan Nélküled!”

Szökőcs Béla maradandó nyomot hagyott maga után, életművének darabjai a város és térsége kultúrtörténetének részévé váltak. Mohácsi témájú fali naptárai sok család otthonának voltak fontos esztétikai díszei és információs forrásai. Munkásságát tavaly az augusztusi ünnepségek keretében Pro Urbe kitüntetéssel ismerte el Mohács város önkormányzata.

A Junior Art Alapítvány, a mohácsi Mayer Nyomda és barátai, tisztelői nevében búcsúzom:

Köveskuti Péter

Szökõcs Bélát Mohács Város Önkormányzata saját halottjának tekinti. Temetése szűk családi körben lesz. Tisztelői 2017. augusztus 20-án 14.30 órakor a Mohácsi Városháza dísztermében tartandó megemlékezésen vehetnek tőle végső búcsút.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS