Húsvét – Hímestojás – Míves Tojás Múzeum • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

Húsvét – Hímestojás – Míves Tojás Múzeum

Húsvét, a természet tavaszi megújulásának ünnepe, hímestojás, piros tojás, tojásfestés, Nagyhét, locsolkodás, népi hagyomány – vezérszavak az internet, facebook keresőn, s mindegyik nyomán eljutunk a Míves Tojás Múzeumhoz. Csak Zengővárkonyig kell utazni, hogy ebben a kis múzeumban megcsodálhassuk a világ minden táján ismert és művelt tojásdíszítés remek alkotásait, az emberi fantázia és kézügyesség szépséget sugárzó teremtményeit.

A Múzeum 18. éve, immár hagyományt teremtve, rendezvényei által is szolgálja a tojásdíszítés népszerűsítését, Nagyheti programjai segítik a látogatók ünnepi felkészülését.

 

Ifjúsági Tojásfestő Verseny

A múzeum húsvéti programjai virágvasárnapon (az idén március 25-én), a múzeum megnyitásának évfordulóján kezdődnek az Ifjúsági Tojásfestő versennyel. A résztvevők már nem teljesen kezdő tojásfestők. A versenyre előzetesen beküldött díszített tojásokkal (2 db) lehetett jelentkezni.

 

Nagyheti programok

Versenyen kívül bárki asztalhoz ülhet, tanulhat tojást díszíteni a Nagyhét minden napján (március 2630,  naponta 10-től 18 óráig). Az óvodás korú gyermekek, csoportok számára (előzetes jelentkezés előnyt jelent) alapozó készségfejlesztő gyakorlatokat szervezünk.

A „Hímestojás Szeretteinknek” program keretében mindenki sajátkezűleg készíthet hímes tojás ajándékot. Az alkotások létrejöttét szakértő kezek, neves tojásfestők segítik. Közben a látogató közönség azt is nyomon követheti, hogyan válik egy hétköznapi pőre tyúktojás igazi hímessé.

A programon kívül a látogatók kedvükre válogathatnak a múzeumban vásárolható szebbnél-szebb hímesek, ajándéktárgyak, kiadványok közül. Megismerkedhetnek hagyományos locsolóversekkel, illetve a múzeum által készített minden korosztály számára érdekes, szebbnél szebb hímestojás-mintákat ismertető játékokkal.

 

A tojásdíszítő bemutatók során a különböző díszítő módszerek folyamatát, elsősorban a tojásírást ismerhetik meg a látogatók. Változatlanul nagy érdeklődésre tart számot az úgynevezett rátétes tojás díszítés, amikor különböző anyagoknak a tojáshéj felületére való rögzítésével alakítják ki a díszítő mintázatot az alkotók. Idén a fémrátétes díszítés, közismert nevén a tojáspatkolás (hétfőtől szerdáig), valamint a magrátétes díszítés (csütörtök, péntek) bemutatása lesz még a napi programban.

 

Húsvéti Ünnepnapok

Húsvét hétfőn a Zengővárkonyi Népiegyüttes délután 15 órakor „Húsvéti locsoló” című néptáncos műsorával a Míves Tojás Múzeum előtt köszönti az idelátogatókat.

Zengővárkonyban járva szakítsunk időt a település egyéb kiállításainak, parókiájának, tájházának, szelídgesztenyés-erdejének megtekintésére is.

A Míves Tojás Múzeum az év minden napján, így Húsvét időszakában is mindkét ünnepnapon (igény szerint meghosszabított nyitvatartási idővel) szeretettel fogad minden érdeklődőt, várja látogatóit!

 

Hasznos tudnivalók: e-mail: mivestojasmuzeum@gmail.com  tojas@museum.hu

Honlap: www.tojasmuzeum.ini.hu

Facebook: www.facebook.com/mivestojasmuzeum

megköszönjük, ha „kedveli” Facebook oldalunkat

tel:  00-36-72-466-605

fax: 00-36-72-566-012

Nyitvatartás: minden nap 10-18 óráig, szünnap szerda (Nagyhét kivételével)

Csoportoknak előzetes telefonos bejelentkezését kérjük

 


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS