A labda nagyot pattant előttem, szembefröcskölt a langy-meleg víz. Sebaj, hiszen végre jó idő van, strandolhatunk! Kisfiam vízilabdázó erényeit fitogtatja, fél kézzel kapja el és vágja felém, vagy a bátyja felé.
– Szevasztok, én is beszállhatok? – szólít meg egy 8-10 év körüli kisfiú. A víz szinte az álláig ér, egyes hevesebb mozdulatnál lehet, hogy iszik is belőle.
– Persze, gyere csak – bólintok rá, hiszen elfér ő is a medencében, és egyébként is ez az egyetlen labda az egész strandon.
– Janika, ne zavard a felnőtteket – szól rá a partról egy szakállas, jól megtermett ötvenes férfi.
Megnyugtatom, hogy nem zavar, és Janika pár perc alatt életet visz a lomha, kedvetlen játékunkba. Amikor hozzá passzoljuk a labdát, maga előtt tologatja és közben tele torokból kommentálja a hozzáképzelt támadást.
– Puskás Ferencnél a labda, most előre tör – közben a képzeletbeli kapu és felém araszol lábujjhegyen – most átadja… kinek is?
– Hidegkútinak – segítem ki.
– Hidegkúti tovább passzolja… mondj más neveket is!
– Mondjuk Buzánszkinak, Bozsik Cucunak, vagy Kocsisnak – sorolom az Aranycsapat tagjait.
– Bozsik visszapasszolja Puskás Ferencnek, aki lő… és gól!
Bevédtem a gólt. Óriási örömtáncba fog. Ezt látva, fiaim is egyre gyakrabban passzolják hozzá a labdát. Élvezik a kisfiú örömét. Játék közben megpróbálom pár mai vízilabdázó nevét is belevenni a „Janika csapatába”, de ő kitart a Puskás Ferencnél.
– Én vagyok a Puskás Ferenc – jelenti ki határozottan. A partról a jóságos tekintetű „rokon bácsika” és egy piercingekkel teletűzdelt tizenéves srác mosolyogva figyeli játékunkat.
Ebéd utáni rövid pihenőnkről visszajövet elhalad mellettünk két tizenéves gyerek, egyikük halkan jegyzi meg: „Hallottad, azt a kisfiút úgy hívják, hogy Puskás Ferenc!” Úgy tűnik, Janika eddig sem vesztegette az időt, közben híressé vált. Délutáni labdázgatásunk kissé rövidebbre sikeredett, mivelhogy Janikáék korán készülődni kezdtek.
– Most hazamentek a Papával?
– Ő nem a Papa, ő Laci bácsi. Néha éjszakás, máskor nappalos. Az ott mellette, meg a Janika.
– Ő is Janika?
– Igen, de én B. Janika vagyok. És most megyünk vissza Lőrincre.
Csak most döbbenek rá a valóságra, kezd előttem világossá válni a kép.
– Te ott laksz? Nincsenek testvéreid?
– De van – és a kezén mutatja, hogy öt testvére van. – Ők M.-ben, egy kis faluban élnek. Én csak néha, hétvégeken megyek haza.
– És ő – itt a piercinges tinédzserre mutatok – a te barátod?
– Nem, nekem rajtad kívül nincs más barátom.
Már a forró vizű medencében üldögéltem, amikor felöltözve odajött, és férfiasan kezet fogtunk. Aztán hármasban elindultak a kapu felé. A sétányról még egyszer visszanézett, integetett.
Szóljon hozzá!