Kaposvár 2019 augusztusban egy hétig a zene fővárosa volt. A X. Kaposfesten négy előadást láttam, a szerda estit, a csütörtök délelőttit és estit, valamint a péntek délelőttit. Fesztiválnézőként, immár 10. éve Kaposvár felé közeledvén, most feltettem magamnak a kérdést, van-e még hova fokozni a fesztiválok okozta élményeket, amelyre aztán megkaptam az egyértelmű válasz: IGEN, VAN.
A fesztiválra összeválogatott művek kiváló ízlésre, kreativitásra és arányérzékre vallanak. Ilyen alkalmakkor is rádöbben a néző – akár ha civilként viszonylag sok darabot is ismer -, számára mennyi, eddig ismeretlen szerzeménnyel találkozhat, és csupán azt nem érti, ezek a remekművek miért nem, vagy miért csak ritkán hallhatók. Ugyanakkor a másik közelítés az örömteli várakozás érzése, mennyi nagyszerű zeneművet hallhatok még, ha ilyen és ehhez hasonló programokon részt veszek.
A fellépő művészek száma több, mint harminc szólista, plusz a Liszt Ferenc Kamarazenekar. Kiegészítő és kísérő programok fokozzák a változatosságot, így a napi koncertekhez kapcsolódó műismertetés Tóth Endre zenetörténésztől, Bősze Ádám műsorvezető önálló estje, továbbá gasztro-programok, irodalmi est, városnézés, kirándulások, tárlatlátogatások, fürdőzés.
Minden ízlést kielégítenek a fesztivál műsorára tűzött alkotások, de nem „fele tetszik fele nem” arányban, hanem egytől-egyig élményt jelentenek, egyediségüknél, különlegességüknél, vagy interpretációjuknál fogva. Jómagam nem vagyok szakértő, csupán komolyzene rajongóként tudok véleményt formálni, és így azokat a műveket kiemelni, amelyek számomra kitűntek a többi nagyszerű alkotás közül is.
Szerdán este – eltérően az előre meghirdetett programtól – a református templomban került sor a koncertre. Eszembe jutott az induló, legelső Kaposfest, amikor még nem állt rendelkezésre a Szivárvány Kultúrpalota, ezért más helyszíneken, így ebben a templomban is tartottak hangversenyt, olyan jeles előadókkal, mint Kocsis Zoltán és Joshua Bell. A helyszínváltozás okaként arra gondoltam: Talán a 10 éves jubileumra tekintettel, ugyanabban a templomban lehet igazán nosztalgiázni? Igen, a szervezők valóban ezért módosítottak helyszínt, amelyet a publikum örömmel nyugtázott.
Ezen az estén engem Giovanni Bottessini: Gran Duo Concertante hegedűre, nagybőgőre és vonósokra című alkotása érintett meg leginkább. Így volt ezzel az egész közönség, minthogy a darab elhangzását követően robbant a taps és az ováció. A zeneszerzőről ritkán hallani, de ezen kiváló műve alapján feltételezhetően a többi munkája is hasonló lehet, melyekből legközelebb továbbiakat is szívesen megismernék.
Különleges hangzásával érdekes színfoltja volt az estének JP Jofre: Kettősverseny hegedűre és bandoneonra című műve, egyik előadójaként magával az argentin zeneszerzővel. Talán nem mindenki ismeri, a bandoneon a harmonikához hasonlít, de annál kisebb, ám hangerőben alig marad el tőle. Elhangzott továbbá két Vivaldi és egy Weiner Leó mű, Kiss B. Attila ma is csodás tenor, és a fiatal Kristóf Réka gyönyörű szoprán hangját pedig Lehár Ferenc, Agustín Lara, illetve Mozart dalok tolmácsolásaként hallhattuk.
Szűcs Péter (klarinét), Farkas Tamás (kürt), Joó Szabolcs (kisdob), Stephan Koncz (cselló)
Csütörtök délelőtt Gabriel Fauré, Bohuslav Martinu és Dmitrij Sosztakovics remekműveivel kényeztették a közönséget a művészek. Számomra Bohuslav Martinu: Kvartett klarinétra, kürtre, csellóra és kisdobra című műve volt a legizgalmasabb, a zene által megrajzolt érzékletes képekkel, és a váltakozó ritmusú dallamfutamokkal. Előadók: Szűcs Péter (klarinét), Farkas Tamás (kürt), Joó Szabolcs (kisdob), Stephan Koncz (cselló).
Este a különleges, úgynevezett F-A-E szonáta hangzott el, amelynek négy tételét három zeneszerző, Robert Schumann, Johannes Brahms, Albert Dietrich külön-külön komponálta. A szólisták tételenként váltották egymást.
Baráti Kristóf (hegedű), Alexei Volodin (zongora), Lars Anders Tomter (brácsa), Várdai István (cselló)
Számomra a nap fénypontját Johannes Brahms: A-dúr zongoranégyes Op.26 No.2 című műve jelentette, olyan kiválóságok, mint Alexei Volodin (zongora), Baráti Kristóf (hegedű), Lars Anders Tomter (brácsa), Várdai István (cselló) interpretációjában. Nagyszerű zenemű nagyszerű művészek közvetítésével mi más lehetne, mint óriási siker.
A péntek délelőtti hangverseny briliáns programját az általam átélt komolyzenei élmények legkiemelkedőbbjei közé sorolom. Kezdődött Robert Schumann: Fantasiestücke Op.73 című művel, Diemut Poppennel (brácsa) és Frankl Péterrel (zongora) előadásában. A zene maga is elragadó a két hangszer egymásnak válaszolgatásával, közben variálva a témákat, no és ahogyan ezt a két kiváló művész előadta, az maga a csoda.
Még magunkhoz sem tértünk, jött Karol Szymanowszki: Mítoszok, három poéma hegedűre és zongorára Op.30 című műve, Rosanne Philippens hegedűművésznő és Julien Quentin zongoraművész tolmácsolásában, amely aztán a publikumot elrepítette a képzelet világába. Nehéz bármiféle sorrendet felállítani akár az előadott művek, akár a művészek tekintetében, mégis – primus inter pares elven – megkísérlem a lehetetlent, és kiemelném Rosanne Philippenst ennek a műnek az interpretációjáért. A hegedűművésznő játékának kifinomultsága, amely az emberi füllel érzékelhető éteri megszólaltatás határait súrolja, teljes beleélése, érzelemgazdag és szenvedélyes kifejezésmódja, bűvöletbe ejtette a hallgatóságot. Varázslatával elvitt minket a zenével megfogalmazott történetbe, így átélhettük az érzelmek valamennyi rezdülését. Kisugárzását fokozta a lelki hullámzás tükröződése az arcán, és a testmozgása, amelyek a hegedűjátéknak nem csupán szükségszerű velejárói, hanem a zenével tökéletes összhangot alkotó művészi kifejezés megnyilvánulásai is voltak. A mű elhangzását követően kellett egy kis idő, mire a hallgatóság a zenei magaslatokból visszatért a valóságba, és vastapssal megköszönhette a művészeknek az élményt.
Úgy vélem, eme véleményemmel nem vagyok egyedül. Számtalanszor hallottam rádióból, televíziós műsorból, és helyszínen élőben a kiváló műsorvezetőt, Bősze Ádámot, aki általában nem, vagy csak érintőlegesen értékel műsorszámokat, most azonban a legnagyobb elragadtatással tért ki Rosanne produkciójának a közönség figyelmébe ajánlott értékelésére, mint ahogyan narrátorként a színpadon ülve, végig feszült figyelemmel koncentrált a művésznőre, aki szemmel láthatólag őt is lenyűgözte.
Rosanne Philippens (hegedű), Bácsy-Schwartz Zoltán (hegedű), Lugosi Dániel Ali (klarinét, félig takarásban), Razvan Popovici (brácsa, takarásban), Várdai István (cselló)
Alig ocsúdott fel a nézősereg az előző varázslatból, amikor következett a délelőtt befejező száma, Wolfgang Amadeus Mozart: A-dúr klarinétkvintett K.581 című műve. Előadók: Lugosi Dániel Ali (klarinét), Rosanne Philippens (hegedű), Bácsy-Schwartz Zoltán (hegedű), Razvan Popovici (brácsa), Várdai István (cselló), vagyis három rendkívüli, ambiciózus, fiatal, már nemzetközi ismertséget is szerzett zenész, két világhírű művésszel. Mozart eme, egyik remekműve szívet-lelket gyönyörködtető, a szokott mozarti játékossággal és ötletességgel, mindegyik hangszernek külön is szerepet adva virtuóz dallamokkal. Valamennyi megszólalás megható, és annyira szép, amely már meg is könnyezhető.
A fesztiválművészek legtöbbje befutott, világhírű, a nemzetközi karrier valamennyi állomását bejárta, ők számtalan nemzetközi komolyzenei verseny díjazottjai és nyertesei, ismertek és keresettek a koncerteken csakúgy, mint a fesztiválokon. Közülük többen az előadóművészi pálya mellett zeneakadémiai professzorok, zenei fesztiválok szervezői, mesterkurzusok vezetői. Ezek a művészek ismertségük és sikereik révén különleges, régi, felbecsülhetetlen értékű hangszereken játszanak, melyeket különféle alapítványok adományoznak az arra érdemeseknek.
A fellépők másik része is már kilépett a nemzetközi komolyzenei porondra, jelentős sikereik vannak koncertpódiumokon és versenyeken egyaránt, tehetségük révén egyre ismertebbek, és egyre több felkérést kapnak. Köztük vannak a zeneakadémiai tanulmányaikat most végzők is, akik – mint ambiciózus és elkötelezett művész-utánpótlás – évek óta szereplői a zenei életnek, versenyek, fesztiválok, zenekarok, különféle zenei események meghívottai. Ezen fiatalok sorában is néhányan – akik eredményeikkel felhívták magukra a figyelmet – bizalmat kaptak értékes hangszerek használatára.
Közbevetőleg, a fesztivál lényegi kvalitásait nem érintő megjegyzéseim: Nálam Stephan Koncz csellóművész és Kiss B. Attila operaénekes kapta a legelegánsabb, Edith Peña zongoraművésznő pedig a délelőtti koncerthez legjobban illően öltözött előadóművészi címet. Ami pedig az anti-öltözetet illeti, inkább nem hozom nyilvánosságra. Azt azonban több nézővel együtt nem értem, egy művész hogyan léphet fel koncertteremben sportcipőben, mint ahogyan a rövid vagy hosszú ujjú póló sem illik ilyen fesztiválszínpadra, bármilyen márkás darab is legyen, és bármennyire nyári a fesztivál.
Kaposvár és a Kaposfest most is azt nyújtotta, amelyet megszoktunk 10 év alatt: hangulatos, szép környezetben vendégszeretetet, nagyszerű programokat, közvetlen légkört. A művészeket itt nem választja el egymástól a színpad és a nézőtér közti vonal, hanem a fesztivál idején együtt élik meg a napokat. Frankl Péter zongoraművész nézőként van jelen a publikum egy tagjaként, aztán fellépő művész, majd ismét néző. Várdai István csellóművész és a fesztivál egyik művészeti vezetője, amikor éppen nem szerepel, gyakran nézőként csodálja a többi művész előadását. Aztán a városban Razvan Popovici brácsaművész a melletted lévő asztalnál ül a cukrászda teraszán, a világhírű brácsaművésznő, Diemut Poppen egy kerékpárral halad el melletted, Rosanne Philippens hegedűművésznő az asztalod mellett lép az étterem teraszára, így azt is tapasztalhatod, hogy rövid shortban a kifogástalan, sudár alakjával épp olyan vonzó, mint amilyen a hegedűjátékával a színpadon. Így sorolhatók tovább a művészek, akikkel lépten-nyomon találkozhatsz. A fesztivál valamennyi koncertjére pedig kivétel nélkül Bolyki György fesztiváligazgató invitálja a publikumot a nézőtéri belépésre.
Szemmel láthatóan igen komoly létszámú a törzsközönség. Aki évek óta elzarándokol a Kaposfestre, minden alkalommal felfedez látásból ismert arcokat, de sok személyes ismerőssel ugyanígy napirenden előfordulnak találkozások. Vannak, akik már most előjegyezték a bérleteiket a következő nyárra.
Várjuk a 11. Kaposfestet, jövőre is ott leszünk!
Hozzászólások