A magyar kultúra napja akkor született,
mikor házat váltottunk – haza helyett.
A hűtlenség nyomunkban ólálkodott,
belénkmart, kutyául viselkedett.
S mint annyiszor, azt hazudta folyton:
ribanc vagy, hűtlen ribanc!
Egy virágszál szirmai lehulltak,
mikor a másik bomolni kezdett.
Hogy ragyogjon, a nap feljött
s halad előre, amíg lehet.
Többet jelentett a szó otthon.
Fojtott hangon daloltuk a himnuszt
magyarul, titokban, sírva. Most
szinte kiszáradt szívvel, mint akiket
köteleznek erre, el-el marad, mert
olyan a szív: szívesebben énekel, ha tiltva.
Ne húzd félre a szájad ember,
ki itt élsz és szabadon szólhatsz.
Ne gondold hamisnak a szót, ha az
testvérnek mond határon túlnan.
Egyet biztosan tudok, prés alatt
buzgóbban szól az ének.
Ha a hátad gyakran ostorozzák
biztosabban nősz derék legénynek.
Becsüld meg a magyar szót itt is,
meg a szomszédot, meg a véred.
Ne csépeld, ne szaporítsd annyit,
hogy aztán más félreérthessen.
Tanítsd nyelved a némaságra,
inkább járjon lábad és kezed,
és a füledet hajtsd a számra,
halld: szívemben ott dobog neved.
Hozzászólások