Vörös Viktória | Nagypénteki imádság

Szépirodalom - vers

Nagypénteki imádság

Az ünnep oltárán
terítő az ég
gyertyái
ragyogó csillagok

Boltozatán írás a jövőnek
olvasni csak repülve
a magasból tudod

Szent dallam tölti be
a kupola alatti éjet
Húrokon játszó hárfa
minden szív

Onnan csordul a tálba
víz és vér
Belül keringve
szépség és fájdalom itala
részegít

Adj látást
te szenvedő éj
Bátorságot te seb
befelé növő vérvirág

Vállunkhoz ér
és homlokon simít
egy aláhulló
rügyező barkaág

2019.04. 19.

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Egy hozzászólás van ehhez: “Nagypénteki imádság”


  1. Szép ez, Vicky, de nagypéntek így is-úgy
    az értünk való kínhalál ünnep-emlék-napja. Nincs gyertya, nincs csillag, nincs hárfa, nincs dallam. Kereplő van, ami a szívedet szétcsattogja. És reszkető köszönet, mert nem biztos, hogy ezt az áldozatot megérdemeltük. Befele nézve is csak a Mester és a Fiam “vérvirágát” rettegem. A rügy lehalt. A barka is. Vasárnap föléled. És látom is majd, ha addig kibírom…

    Hozzászóló: Szerémy György | 2020. április 9., 14:10

Válasz Szerémy György



Archívum

Hirdetés