A nagy, szürke elefánt bánatosan álldogált a cirkuszi sátor mellett. Búsan tekergette ormányát, és szomorúan hallgatta a körülötte csivitelő kismadarakat. Azon gondolkodott, hogy mennyire szeretne egyszer világot látni, valami jót cselekedni. Évek óta minden este fellépett a cirkuszban, a többi állattal együtt városról városra, országról országra szállították, és pénzért mutogatták a gyerekeknek és a kíváncsi felnőtteknek. Az elefánt nem szeretett fellépni, utálta a fűrészporral felszórt porondot, félt az idomár ostorától, és a fogai elromlottak a sok kockacukortól. Arra vágyott, hogy láthatatlanná váljon, hogy kiszabaduljon a bekerített cirkusz világából. Azt szerette volna, ha szabadon kóborolhatna ide-oda, és érdekes dolgokat tehetne.
Miközben így töprengett, hirtelen lefékezett mellette egy szélsebesen futó fehér nyuszi.
– Hová futsz ilyen sebesen? – kérdezte az elefánt. – Talán a bűvész kerget?
– Dehogy! – legyintett fülével a nyuszi.
– Én nem cirkuszi nyúl vagyok, hanem a Húsvéti Nyúl.
– A Húsvéti Nyúl?!! – kérdezte álmélkodva az elefánt, és jobban szemügyre vette a pici fehér jószágot.
– Igen – válaszolta a nyuszi – és azért futok, mert holnap lesz húsvét vasárnapja, és rengeteg dolgom van. Beszélnem kell a tyúkanyóval, be kell festenem a tojásokat, elő kell készítenem holnapra a kosárkákat, és éjszaka minden gyerekhez el kell mennem, hogy a kertben, a fű között reggel megtalálják a piros tojásaikat.
– Jaj, de érdekes lehet! – kiáltott fel az elefánt. – Annyira szeretnék én is veled menni. Kérlek, vigyél magaddal, én majd cipelem a kosarakat!
A nyuszi ránézett a nagy, szürke elefántra, és látta, hogy csillog és ragyog az óriási állat szeme.
– Jó, nem bánom, gyere velem, aztán majd meglátjuk, miben tudsz segíteni. – mondta a nyuszi, és az elefánt megvárta, míg az idomítója elmegy ebédelni, és lopakodva kiszökött a cirkuszból.
A nyuszi házikója az erdő szélén volt, az elefánt nagyon óvatosan lépkedett fehér, nagyfülű barátja után, nehogy eltapossa.
– Én is Húsvéti Nyúl leszek! – gondolta boldogan az elefánt. Tyúkanyó már ott várt rájuk Nyuszi házánál, rengeteg tojást hozott egy kis kocsiban. Nyuszi azonnal nekilátott a festésnek, gyönyörű szép mintákat festett a tojásokra.
– De szépek! – ujjongott az elefánt. – Jaj, de fognak örülni a gyerekek!
Mivel a tojásfestésben az elefánt nem tudott segíteni, ezért vizet hordott ormányában a tojásfőzéshez.
Beesteledett már, mire Nyuszi elkészült. A szép, tavaszi estén az elefánttal sokáig nézték együtt a csillagokat.
Éjfél felé nyuszi megszólalt:
– Ideje mennünk, elefánt koma. Gyere, emeld fel a kosarakat!
Az elefánt rendkívül izgatott volt, felugrott, és egyszercsak:
– Recccs, reccccs, recccs… – valami nagyot roppant.
– Vigyázz! – sivította Nyuszi, az elefánt ugyanis a sötétben óriási lábaival éppen a tojásokkal teli kosarak közepébe tappancsolt.
– Jaj, nekem, jaj, nekem! – kiabált a nyuszi. – Nemsokára hajnalodik, mit viszünk a gyerekeknek?!
Az elefánt nagyon elszégyellte magát. Bánkódott, hogy ilyen nagy bajt okozott. Hiába törte a fejét, hogy hogyan tehetné jóvá ballépését, semmi nem jutott eszébe. Azaz, mégis támadt egy ötlete:
– Ne búslakodj, Nyuszi. Reggelre minden gyereknek odateszünk a virágok közé, a pázsitra egy cirkuszi belépőjegyet. Ma ingyen fogok nekik játszani! Jó? – kérdezte reménykedve.
Nyuszi eltöprengett, de ennél jobb ötlete neki sem volt.
Körbejárták a kerteket, és minden gyereknek vittek egy jegyet, aztán izgatottan várták a hajnalt…
Gyerekek! Ha húsvét reggel cirkuszi belépőt találtok tojások helyett a fűben, ne csodálkozzatok, hiszen Ti már tudjátok, hogy a Húsvéti Nyúl, vagyis Elefánt jár a kertekben…
Hozzászólások