Tolnai Ottó
A határontúli magyar költő és író világa frissességével és a soknyelvű közeg újdonságaival fogott meg a 90-es években. A délvidéki közeg, A Wilhelm-dalok világa, melynek szereplői Vak Vigh Tibike, Hullala Julcsa, a festő, Pecham úr és a kénes vízű csordakút látogatói, a „félnótások” Magyarkanizsa környékéről. A peremvidék, aminek a szomszéd falu már idegen világ. A násztánc, amit Tibike a flamingóval lejt ̶ afrikai élményeket idéz, egy őrült szerelem „utolsó tangó”-ja és a bácskai világ összegzője. A flamingó, ami Tibikét magával azonosnak látta. A bolondokházába vitt lángliszt és a két kiló rózsaszín festék, amit a forgószél kikapott Búsné kezéből, és „beleszitált délibábba”. Jelképek és a realisztikus (naturalisztikus) „hely színei” egyszerre vannak jelen Tolnai Ottó prózájában.
A modern versbeszéden keresztül érvényesül a vallomásosság az Égő arany című versben. A Vajdaságban egy szlovéniai kiállítás-élmény indító képeihez ̶ arannyal futtatott lánykoponya és az „emberforma kis kas” (melyen a köldök a méhek járata) ̶ egy színházlátogatást kapcsol a vers. A záró összegző metafora az érintés intimitását, a gyerekkori pöttyös labda krisztustövisnek repülését és a lánykoponya hézagjainak arannyal kiöntését kapcsolja össze. Egzotikum, vallomás, emlékidézés és ezek hasonlóságának átsugárzása: a cím többértelműsége feltárul és megmarad.
„az egyik élő klasszikus drámáját néztük
jobb felemen ültél
bal kezemmel átnyúltam magam előtt és megfogtam
meztelen karod
kézfejem közben megérintette melledet
nem húzódtál el nem nyomultam közelebb
tán nem is vettünk lélegzetet
a négy nehéz felvonás alatt
kezedbe veszed olykor bal melledet
mint kedves pöttyös gyerekkori labdát
hosszan vizsgálod s nem emlékszel
mikor is röpült krisztustövisnek
mikor csöppenhetett rá ólom
égő arany”
Hasonló metaforizáció jellemzi Az ő arcát alátétnek című versét. A hvari csipke és a Maginot-vonal betonbunkere ̶ porcelángyűszű mint ajándék párhuzamának kifejtése, valamint a létösszegző gondolat a záró sorokban.
Az ő arcát alátétnek
mindig is foglalkoztatott a gyűszű
a gyűszű mint olyan
mint forma
mert hát ha a proletariátus lehetett
akkor a gyűszű is
ha megfordítod betonbunker a maginot-ból
biztosan azért vettem észre
az ecseri (pesti bolhapiac)
semmi-rengetegében a legsemmisebbet
azt a porcelángyűszűt
noha addig fogalmam sem volt
hogy nem csak pléh-
porcelángyűszű is létezik
végre megleltem azt az ajándékot
amit kerestem az abszolút adekvátat
és tenyeremen úgy nyújtottam át
mint egy szépen megőrzött
betonbunkert a maginot-ból
e csipkerongyikát szeretném még
neked ajándékozni
olyan gesztussal
akárha lábad elé teríteném
ám ez alkalommal nem a lábad elé
hanem a maginot-i betonbunker
a csöpp porcelángyűszű alá
e csipkerongyikát
lesöpört pókhálónak vélhetnéd
de nem volt pók szőtte rongyika
valódi csipke ez
mellyel nem versenyezhet
se matyó se brüggei motyó
akárha egy marék hó hvar égő kövéről
marék só mit háznyi hullámok vertek
nem hallottál még a hvari csipkéről
száz éve horgolják már
a bencés apácák (koluderice)
agavérostból
(a kanári szigeteken leste el a módját
egy ügyeskezű matróz)
nem mozdulnak a monostorból
csak csomózzák serényen
a súlyos cápauszonyszerű levelekből
huzigált szálakat
tervrajz nélkül
mert ők sosem is veszik le tekintetüket
a teremtőről
s a teremtő arca a rajz
a teremtő arca a csipke skicce
e csipkerongyikát ajándékozom még neked
a maginot-i betonbunker alá
e csipkerongyikát
az ő arcát alátétnek
léted csöpp edénye a porcelángyűszű alá
A Félek velem kivételt teszel című vers egy ellen-könyörgés, hisz„tudom sohasem is mentettél meg senkit”.
A forma marad csupán az imáé, de a kivételezettség nem jár.
„ne ments meg engem
noha tele fogom sírni
minden edényeid
tele horpadt gyűszűidet
széthulló hektós hordóidat
tele fogom zokogni
lukas fekete zoknijaid mind”
A líraiságot a pusztulás képei (patkány „rágja át magát hasamon”, farkas „csámcsogja arcom”), majd a természettel azonosulás metaforája fejezi ki: „imám halld tiszta jég rianásának”. A pusztító erő szépségére válaszol a záró két sor variált ismétlése:
„kérlek ne ments meg engem
kérlek ne ments meg engem uram”.
Hozzászólások