Elhunyt Jiří Menzel

82 éves korában meghalt Jiří Menzel Oscar-díjas cseh rendező – közölte felesége, Olga Menzelová a Facebook-oldalán vasárnap. A cseh sajtó értesülése szerint a haláleset szombaton történt.

Jiří Menzel 2010-ben a CinePécs Fesztiválon
Fotó: Komlós Attila

Jiří Menzel (Prága, 1938. február 23. – 2020. szeptember 5.) a csehszlovák új hullám kiemelkedő alakja, Szigorúan ellenőrzött vonatok című filmjéért 1967-ben Oscar-díjat kapott.

A prágai Művészeti Főiskola filmművészeti szakán (FAMI) szerzett 1962-ben szerzett filmrendezői diplomát. 1956–57-ben a prágai televízió asszisztense volt, 1963-ig a Csehszlovák Híradó munkatársaként Véra Chytilová asszisztense, 1963–1965 között egy filmstúdió rendezője volt. 1965-től rendezőként dolgozott a Barrandov filmstúdióban. 1965-ben készítette első rövidfilmjeit. 1971-ben Svédországban, 1977–78-ban az NSZK-ban, valamint Svájcban vendégrendező volt.

Közismert a barátsága sok magyar művésszel. Játszott több magyar filmben (például Szívzűr – Böszörményi Géza, Felhőjáték – Maár Gyula, Franciska vasárnapjai – Simó Sándor, Az ajtó – Szabó István); színdarabot is rendezett Magyarországon. A Katona József Színházban, Carlo Gozzi Szarvaskirály című darabját vitte színre. Tanított a londoni filmfőiskolán. 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetésben részesült.

 

Szarvas István Jíři Menzellel 2010-ben Pécsett és 2017-ben Miskolcon folytatott beszélgetéseiből vett idézetekkel emlékezünk a mesterre.

 

Menzel dedikálása a 2010-es pécsi filmfesztivál katalógusában

Menzel Úr! Miként emlékszik vissza 1968-ra, amikor Oscar díjat kapott?

A díjat kiosztók eldöntötték, hogy egy kelet-európai országnak adják. Akkor volt a prágai tavasz, így én kaptam.

Ön szerint milyen egy jó film?

Számomra az a jó film, amelynél nem alszom el. A cselekmény leköt és érdekel.

Sok zsűrielnök nem a filmfesztiválon nézi meg a filmeket, hanem DVD-n, vagy külön teremben. Önt minden versenyfilmnél itt láttam a közönség között. Mi ennek az oka?

Tudja, kíváncsi vagyok, hogy a közönség hogy fogadja, bár a szavazásnál ezt nem veszem figyelembe.

Menzel úr, hét évvel ezelőtt azt mondta nekem, hogy Ön szerint az a jó film, amelyen nem alszik el, most hogyan viszonyul ehhez a kérdéshez?

Azóta megváltoztam, a jó filmeknél is elalszom. Az életem megváltozott, a filmek egyre rosszabbak.

Amiből az ember egyre többet kap, az nem annyira érdekel. Nagyon sok zsűriben szerepeltem már, nem okoz örömet a filmek nézése, a szenvedély lanyhult bennem. Emlékszem, amikor fiatal voltam, ugyanígy voltak az idős filmesek, ahogy most én, és a fiatal filmesek is így fognak tenni. Elég öreg vagyok ahhoz, hogy bizonyos filmeknél fintorogjak.

 

2013-ban megjelent egy új könyve A Szeszélyes évek. Mikor olvashatjuk magyarul?

Honnan tudsz te erről? Az esszét kérdezed, vagy a memoárt?

A memoárt tudom, mert szeretem könyveit és figyelem, ha megjelenik új.

Arról, hogy ez megjelent, a titkárnőm tehet, ő kényszerített rá, hogy megjelenjen. A könyv az 1987-es évig tartó visszaemlékezésem. Megígértem, hogy megjelenik a második kötet, ennek folytatása. Az ígéretek azért vannak, hogy ne tartsuk be őket. Különben is lusta vagyok. Örüljetek, hogy nem jelent meg magyarul.

Nem örülök.

Legyen Ön az első hozzászóló!

Szóljon hozzá!

Az Ön e-mail címe nem kerül nyilvánosságra.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.