Indul a nap, akár az egyszeregy,
talán egy-két felhő még ingatag.
Hamvas szilvák kék égbe ringanak,
a hajnali pára is mennybe megy.
Amit a lélek lát, az kegyre kegy,
s a teremtés óta már igy marad.
Lábnyom nélkül az idő is szalad,
s feledésként nyeli fekete begy.
Csillaghoz univerzum az arány,
az égbolt sem puszta gömbhéj talán,
s oka van, miért zöldek a mezők.
Töpreng a mulandó, ha visszanéz.
Bár semmi nem volt édes, tiszta méz,
lenni Valaki mindig ad erőt.
Szóljon hozzá!