Juhos-Kiss János: Éreztem a vágy sóhajának fájdalmát
Egy nyáron át éreztem a vágy sóhaját.
Egy nyáron át remegett minden porcikám.
Egy nyáron át ölelgetett egy boldogság.
Egy nyáron át hitegetett egy Napsugár,
egyből leégetett, leégtem, lettem rák.
Egy nyáron át hápogtak a tojó kacsák.
Egy nyáron át kerültem a pandémiát,
viseltem szájmaszkot, kalapot és gatyát.
Egy nyáron át mértem az idő múlását,
és elkerüljem az újabb pandémiát.
Legfontosabb a pillanatnyi boldogság,
ötlött belém egy csillagtalan éjszakán.
Hatalmába kerített egy feketelyuk
tágulás, egyből lábra kélt a tényállás,
hogy az élet több nyáron át rohan tovább:
fölösleges a halnak a ficánkolás,
tündérrózsának az egy-két napos nyílás,
embernek a pár évtizedes aggódás.
Éreztem a vágy sóhajának fájdalmát
egy nyáron át, mikor tüzelt a Napsugár!
Legfontosabb a pillanatnyi boldogság?
Botz Domonkos: Különös nyár
(Juhos-Kiss János versére)
Egész nyáron át űzött, hajtott a vágy,
Megremegtetve izmot, inat, minden porcikát.
Felettem ott kuporgott a féktelen boldogság.
Mit érdekelt a csalfa Nap, a leégett hát,
Vagy a tyúkudvarból időnként kihalló
Gúnyos kotkodácsolás, örökös hápogás.
Nem érdekelt a járvány, a kór, sok ijesztő
Statisztikai adat, elhevertem Isten szent ege alatt.
Felettem ott kuporgott a féktelen boldogság.
Hatalmát fitogtatta a fekete lyuk, szinte elnyelt,
Magával ragadott, megszűnt létezni az idő, s
A Nap helyét átvette a Hold ’s a hűvös csillagok.
Ki tudja meddig tart a féktelen öröm, a nyár,
de kit érdekelt, míg dobban a szív, s
Felettem ott kuporgott a féktelen boldogság.
Éltünk, mintha minden nap az utolsó lenne,
Kéz a kézben, egymásba feledkezve, mintha
Az a nap épp az utolsó lenne.
Hozzászólások