Tűnődött ezüst könnycsepp,
s az ezüstszőrű bárány.
A kés is eltűnődött
csillagos szíve táján.
Varjak szálltak, kaszáltak
felkéklő égi kéken ,
s széthullt a károgásuk
a szélben, messzeségben.
Egy verset írtam akkor.
Egy piros lelkű verset.
Piros pirostojások
táncosan felnevettek.
Lehet: bolondos vers volt,
de hitt, de hitt a szépben,
hitt pirosló örömben,
bízott a messzeségben.
A nyulak elfutottak,
de elénk jött a holnap.
A bokrok és fák zölden
fényidőt felragyogtak.
Most, tudom, más idő jött:
másokért tenni szégyen,
s gyenge húsvéti bárány
a nép Mammon kezében…
Lehet: fura egy vers volt
és élet – mégse bánom,
akkor sem, ha miatta
nem lesz feltámadásom,
mert a szívemben érzem
nemcsak élét a késnek,
de piros öröm-arcát
múltnak és messzeségnek.
Hozzászólások