1.
Az irodalom bizony furcsákat tud tenni. Most például egy pillanatra elejtjük történetünk fonalát, a sodró lendületet lefékezzük, hogy némi kis elmélkedéssel csillapítsuk az izgalmakat. Ennek kapcsán stílust is váltunk. Miként a prózát és a zenét a vers köti össze, úgy az irodalmat a szóbeszéddel egy másik, közkedvelt stílvirág harmonizálja. A hazai művészi teljesítmények köréből kiemelkedik a konferálás és előadója, a konferanszié. Ez a különleges jelenség a műsorközlő szerepből nőtte ki magát. A konferálás különösen a magyarban bír extravagáns bájjal. Az eredeti francia conférencier nem más, mint az előadó, a szónok, bizonyos pejoratív értelmezésben. Nálunk azonban a szellemes sziporka briliáns gondolatait jelenítették meg a kiváló konferansziék. Elmondhatták az elmondhatatlant, a kimondhatatlant és a tűrhetetlent. Önálló műfaj, látszólag szórakoztató, de egyben harcos perlekedő. Jellegét tekintve monológ, stílusa esszé, terjedelme kurta, csípése mérgező. Közjátékunk megfogalmazásában (nem titkolt szerénységgel) a konferansz műfaj legszebb hagyományait követjük.
Itt van például a zene. Okát a tudósok az élvezetekben és az érzelmek kifejezésében vélik. Állítólag szinte mindent jobban esik zenére csinálni. Még a tehenek is jobban tejelnek, ha Vivaldi noszogatja őket. Jelenleg kétféle zene van: a komoly és a komolytalan. A zene-biznisz öt százaléka a komolyból és kilencven százaléka a komolytalanból áll. A fennmaradó rész az autentikus (forrás értékű) zene és a kultikus hangkibocsátás. A komoly zenét kottára, a komolytalant lóerőre, az SI mértékrendszerben kilowattra mérik. Az erő-mutatókkal kifejezett zenei teljesítmény felét a dobhártyákra, felét pedig lézerfénnyel a résztvevők szemébe kell irányítani. Mindezek hatására a zene megnyugtat, elandalít, és törés-zúzásra késztet. Világos tehát, hogy a civilizáció eme nagy vívmánya a legteljesebb emberi értékek kifejezője. Az utilitárius nézetek a zene hasznosságát jövedelem-átcsoportosító hatásán túl alapvetően abban látják, hogy a minden máshoz tehetségtelen emberek számára elfoglaltságot biztosít. A munkanélküliség felszámolásának egyik igen sikeres eszköze lesz a jövőben a közmunka dal- és színköralapítás. Ez fogja helyettesíteni a munkahelyüket elvesztők tiltakozását. A munkát követelők a parlament előtt előadnak majd egy szimfóniát, elénekelnek néhány kantátát vagy slágert, eljátszanak egy királydrámát vagy sorstragédiát. Ezzel a foglalkoztatási gondok ugyanúgy megoldódnak, mint a tüntetések hatására. A tiltakozásoknak ez a hatékony módja már bevált egyébként a béketüntetések és a közpénzek herdálása elleni szenvedélyes fellépéseken.
Aztán beszéljünk a közúti közlekedésről. Ez a zenével éppen ellentétben a bestiális ösztönök kifejezésének társas formája. A hadviselésre vonatkozó Genfi Egyezmény még csak nem is említi, olyan kegyetlen és barbár tulajdonságokkal rendelkezik. A bankalapítás és a házasság intézménye mellett a harmadik legális bűncselekmény. Legnagyobb támogatója a nyugdíjrendszer, amely a reá nehezedő terheket a közúti közlekedés élénkítésével tudja mérsékelni. A közúti közlekedés valamennyi résztvevője áldozatnak tekinthető. Nemcsak a népességfogyás legfőbb okaként tartják számon. A tekintélyében megtépázott, a bűnüldözésben gyatra sikereket felmutató rendőrség számára a közlekedés az önmegbecsülés erősödét, a sikerérzet fenntartását kínálja. A közlekedők megalázása, kioktatása és megsarcolása a rendőri munka legfejlettebb része. Aki rendőr akar lenni, azt először az utcára küldik, hogy a közlekedőket egzecírozza. Ha ezen a vizsgán átment, akkor kapja következő olyan beosztását, amihez még nem ért. Ezt hívják előmenetelnek.
Vagy itt van a szerelem. Sokan – tévesen – úgy vélik, hogy genetikus eredetű, a fajfenntartás mechanizmusához kapcsolódó, evolúciós érzelemvilág. A helyes álláspont szerint azonban a szerelem gazdasági és katonai tevékenység eredménye. A vagyonszerzésre, vagyonegyesítésre vonatkozó törekvéseket szokták szerelemmel álcázni. Harcászati jelentősége mind a családon és törzseken belül, mind globálisan megfigyelhető. Lényege a hatalom megszerzése, az uralkodó pozíció birtoklása. Sajnálatos módon ez elég gusztustalan testi jelenségekkel párosul, mint csókolózás, virágok szagolgatása, páros izzadás ésatöbbi. Kulturált ember csak igen fiatalon, mondhatni éretlen állapotában lehet szerelmes. Ezt a szenvedélyt a jövő nemzedékei vélhetően a lúdtalppal és dadogással együtt a testi hibák és mentális hátrányok közt fogják emlegetni.
Nagyon érdekes probléma az időjárás is. Egészen komoly tudósok foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Elképesztő naivitással azt hiszik, hogy az időjárásban a múltból meg lehet jósolni a jövőt. Ezt a tévedést a történészek és politikusok is elkövetik, de nekik nem kell hozzá sem adatbázis, sem műholdas megfigyelési rendszer. Az időjárás legfontosabb tulajdonsága az, hogy van. A természetnek a maga csodálatos berendezkedésében persze nem ez az egyetlen érthetetlen és felesleges jelensége. Mennyivel egyszerűbb lenne a világ, ha például a baracknak meg a többi növénynek nem kellene (megjegyzem: elég lassan) nőnie, érnie meg még egy csomó, a fogyasztás szempontjából teljesen haszontalan dolgot csinálnia. Csak lenne és kész. Akár az idő. Egyébként az is érdekes, hogy miért hívják járásnak az időt. A járás ebben az esetben nem egy letűnt közigazgatási fogalom továbbélése, hanem sokkal inkább a változás kifejezése. Az idő tehát változik. Ez persze tautológia, merthogy az idő sem térben, sem időben nem állandó – naugye. A vonat tud állni meg menni, de az idő csak menni tud (múlt időben múlni). Szóval az időjárásnak éppúgy nincs értelme, mint annak a közkeletű, sőt tudományos tévhitnek, hogy a Föld forog a Nap körül. Mindenki láthatja, hogy a Nap felkel keleten, átmegy nyugatra, és ott lefekszik. (Éjjel minden bizonnyal, kihasználva, hogy nem látják, átlopakodik megint keletre. Egyes vélemények szerint erről szó sincs, minden reggel egy másik Nap kel fel, ezért is hívják más-napnak.) Van persze, aki jobban hisz a tudománynak, mint a saját szemének. Belőlük lesz a jó meteorológus.
Szót kell ejteni a mitológiáról is. Ez a sokak által régen elfeledett, de mindenesetre alig használt világ ma a művészet és a tudomány egyik legjelentősebb forrása és hivatkozási alapja. A mitológiai események, személyek és helyszínek nem csak arra szolgálnak, hogy a kisiskolások és doktoranduszok megbuktatása jogos és indokolt lehessen. A mitológia arra is alkalmat ad, hogy a valóságot kellemesen össze lehessen keverni mindazzal, ami soha nem volt. E tekintetben a politikai tudományok legjelentősebb módszertani forrása. A mitológia tele van hősökkel, akik olyan nagyszerű (mondhatni: hős)tetteket hajtottak végre, hogy ezzel megváltoztatták a világ folyását. Ez a példa lebeg mindazon nagyszerű és kiváló honleány és államférfiú szeme előtt, akik a történelmet átalakíthatónak tekintik. Számukra a mitológia azt üzeni, hogy haláluk után röpke néhány ezer évvel úgy fognak megemlékezni róluk, akár a mitológiai személyiségekről. Éppen ezért sürgetni kellene elmúlásukat, hogy minél gyorsabban elkezdődjék mitikus jövőjük.
2.
Még nem esett róla szó, de nem lehet említés nélkül hagyni az ebédet. Az ebéd étkezésnek, sőt főétkezésnek számít, bár némely turistairodák félpanzió címen nem adnak belőle semmit. Ebédelni annyi, mint konszolidált életet élni. Ilyen értelemben az ebéd a polgári lét szimbóluma is. Az ebéd három fogásból áll: leves, kifogás és nyafogás. A leves társadalmi szerepe igen jelentős: a lé határozza meg a tudatot. A kifogást személyesen a szakács(nő) szokta elővezetni. Ennek során a viharos ováció érdekében olyanokat szokott mondani, hogy hát ez most nem a legjobban sikerült meg izé. A nyafogást az ebédelők adják elő vagy úgy, hogy csak turkálnak, vagy pedig repetáért nyúlkálnak a tálak felé. Egyes közgazdasági nézetek szerint nincs ingyen ebéd. Ezen azt lehet érteni, hogy valakinek ki kell fizetni a cechet. Ez első hallásra igaznak tűnik, pedig badarság. Az ebédet illetően ugyanis nem az a kérdés, hogy fizet vagy nem fizet. Az ebéd alapproblémája, hogy eszi vagy nem eszi. Bizonyos korban például Magyarországon az volt a probléma, hogy a nemzeti címer koronával vagy korona nélkül kerüljön elfogadásra. A nép többsége számára a kérdés azonban az volt, hogy gatyában vagy gatya nélkül. Szóval az ebéd megítélésében a résztvevők vélekedése eltérő.
Beszéljünk nyíltan az alkoholról, pontosabban az alkohol tartalmú italokról. Mindenekelőtt ki kell jelenteni, hogy az alkoholfogyasztás igen jelentős orvosi támogatást élvez. A fogorvosok a szilvapálinkát, a belgyógyászok a gyomorkeserűt, a szemészek a célzóvizet, a kardiológusok a vörösbort, az urológusok a sört javallják természetes gyógymódnak. A kocsmárosok válogatás nélkül mindennek az ivására biztatnak. A közgazdászok az alkoholt az adózókról lenyúzható hét bőr iskolapéldájának tekintik, és mint ilyen a nemzetfenntartó intézmények közé sorolják. Az alkoholfogyasztók kiemelkedő lelkiismeretét tanúsítja, hogy még egészségük jelentős károsításának kockáztatásával és jó ízlésük sutba hajításával is képesek támogatni a többnyire erre rászoruló állami költségvetést. Az alkohol előállítása során az egyéb módon már nem hasznosítható mezőgazdasági alapanyagok, valamint a vegy- és gyógyszeripar feles termékei egyaránt fogyasztható állagot nyernek. A kannás borokat tablettákból, a hideg töményeket esszenciákból, a nemes italokat ehetetlen gyümölcsből, a gyomorkeserűket gyógyfüvekből, az alkohol-alapanyagot pedig rothadó gabonából, krumpliból és más haszontalanságból lehet varázsolni. Most fáradoznak tehetséges fiatal tudósok azon, hogy miként lehetne autógumiból és akkumulátorsavból is hamisítatlan pálinkát előállítani és rövidesen bizonyára ezt is élvezhetjük. Egyes széplelkek fecsegni szoktak az alkohol károsító hatásairól, mint a szervezet veszélyeztetése, családrombolás, morális züllés, az egészségügy megterhelése meg más ilyenek. Nyilvánvaló, hogy ezek a kockázatok eltörpülnek a korábban említett előnyök mellett, ezért az alkohol évezredek óta az emberi lét elviselhetőségének egyik bástyája.
Essék most szó a környezetvédelemről is. Az a zöld hályog, ami elfedi a környezetvédők szemét, befelé fordulásra késztet. Ennek során a mindennapjainkat elkeserítő igen jelentős problémák természetéről rántották le a leplet. Mindenekelőtt ilyen a fenntartható fejlődésnek nevezett kérdés. Az emberiség eddigi történetében a legjelentősebb erőfeszítéseket a maga okozta károk mérséklésére kellett, hogy fordítsa. Ilyenek a háborúk, a békekötések, a civilizációs ártalmak és a tudományos eredmények. A környezet-tudatos vezetés térhódítása eredményeképp ezt még eggyel sikerült szaporítani. A felismerések szerint az emberiség annyi kárt képes tenni természeti környezetében, mint amennyit a társadalom rongálásában is szokott volt cselekedni. Éppen ezért életben maradásunk már nem csak attól függ, hogy mit teszünk magunkkal, hanem attól is, hogy mi lesz a védtelen természettel. Olyan ökológiai katasztrófák fenyegetnek, mint amilyen például a hasmenés: reménytelen kínlódás és elesettség veszi át az alkotó tetterő helyét. A környezetvédők szorgos munkája eredményeképp ma már rendelkezésre állnak olyan világkonvenciók, amelyek a közúti alagutakba tévedt bárányok élete megkímélése érdekében szabványosították az elkerülő alagutak létesítését. Hasonló módon kötelezhetők a vonatok is kerülő sínpárok választására, ha útjukba vándorsáska rajok tévednek. A folyók kanyarulatainak kiegyenesítését, zuhogóinak kordába tartását szigorú szabályok tiltják. A legújabb zöld koncepciók szerint a cél az eredeti állapot visszaállítása: Európa, Afrika és Amerika kontinenseinek összeolvasztása, akárcsak a régi szép időkben. Minden jóslat szerint a környezetvédelmi biznisz előbb vagy utóbb meghaladhatja a katonai költségvetések mértékét, csak még nem elég az érdekképviseletük.
Szót kell ejteni a bűnözésről is. Minden híreszteléssel szemben a bűnözés vegytiszta üzleti tevékenység, melynek célja a pénz megszerzése a lehető legrövidebb úton. Szó van ugyan a hatalom, a szerelem és más perpatvarok okán is bűnözésről, de ezek zömét szemérmesen politikának, házasságnak és vérbosszúnak szokták nevezni. A klasszikus bűnözés a pénzről, vagyonról szól. A közgazdasági egyetemek az eredendő és származékos bűnözést általában tulajdonszerzésnek nevezik. Kétség kívül az enyém és tied megkülönböztetése serkentőleg hat a gazemberkedésre. Ennél ösztönzőbb már csak a mienk, vagyis a köztulajdon feltalálása. A köztulajdont ugyanis úgy lehet fosztogatni, hogy a károsultat csak ködös jelzőkkel lehet leírni, arca nincs. A köztulajdon sérelmére elkövetett bűnözésben a sértett nem vehet revansot, hanem csak a többnyire impotens igazságszolgáltatás szeszélyeire támaszkodhat. A fejlett országokat éppen ezért az jellemzi, hogy bűnözés elleni harcukat egy láthatatlan áldozat, az adófizető terhére elkövetett esetnek tekintik. A bosszú ebből adódik: a sértett fizessen több adót, hogy ezzel kompenzálja a rajta esett sérelmet. Könnyedén bizonyítható, hogy a köztulajdon megkárosításának gyanújával lefolytatott és eredménytelen vizsgálatok sokszorta többe kerülnek, mint maga a vélt sérelem. De hiába: a politikus jogászok kitalálta elvek az emberiség nyakára tekeredtek.
A fertelmek mélységes kútjának a fenekén nem a pedofília, az éhhalál vagy az inkvizíció, de még csak nem is tömeggyilkosság vagy a szegénység lapul. A legfőbb közellenség a korrupció. Ez a minden tekintetben jogtalan és erkölcstelen szokás az ókori és modern társadalmak alapvető létezési formája. Nagyjából arról van szó, hogy fizetni kell azért, amit el akarunk intézni. Ez a teljesen abszurd merkantil szellem átjárta a társadalmakat és egyre többen szeretnének ebből részesedni. A fogyasztói társadalom tanítása szerint minden búd, bánatod és bajod megoldható, ha megveszed az ellenszerét. Ebbe illeszkedik be a korrupció is: a megoldhatatlan helyzetek megoldó képlete. Ha például nehezen és vontatottan akarják intézni egy vállalat szerződéses ügyeit, akkor tömj egy csomó pénzt egy táskába és indítsd útjára. A leghelyesebb valami ártalmatlan közvetítőre bízni, aki mit sem sejtve az egészből elszállítja a címzetthez. Ezek után a probléma megoldódik, a közvetítőt pedig egyszerűen el kell tenni láb alól. Amennyiben az ügyintéző a köz embere és magas beosztásban van, akkor nagyobb táskát kell használni. Még az is lehet, hogy a célszemély is közvetítőt használ, akkor azt is likvidálni kell. Ezt hívják rezsinek. Az egész ügylet visszataszító voltát azok hirdetik, akik kimaradnak belőle.
Nos, kedves olvasók, remélhetőleg ezek a kis konferanszok elszórakoztattak mindenkit, kipihenték magukat, és ismét folytathatjuk kalandos történetünk szálainak bogozgatását.
*
A fenti részletet a szerző magánkiadásban megjelentetett Rókajárás című kötetének 15. fejezetéből bocsátotta rendelkezésünkre. A könyv beszerzéséről a szerző e-mail-címén lehet érdeklődni: Angyal@zeus.bke.hu
Hozzászólások