Parttalan éjeken, utcák forgatagában emberek tömege árad felém. Bambán bámulok a sötétbe, és szédülök az arcoktól. Mintha kárhozott lenne mindenki. Szörnyű arcok, iszonyatosabb szemek: sárga, lila, piros. Hol vagyok? Valahol, ahol a szex, a drog, és a mámor ural mindent, és én mégis jól érzem magam. Itt vagyok a legboldogabb. Több ezer kilométerre az otthonomtól, egy másik bolygón. Szerelmes lettem ebbe a forgatagba.
Megyek az utcán. Csókolózó párok mindenhol. Vízipipázó, kábszerező bárokban ülnek a félhomályban, és keresik önmagukat, azt a valakit, akit elvett tőlük a Föld. Itt megtaláltam, amit kerestem. Az lehetek, aki vagyok. Nem a nagy jogász, nem Julianna a Kék Bolygóról, egyszerűen csak én. 50 fokos melegben elnyúlok a strandon, és élvezem a napsugarak simogatását, a természet illatát, és a vadászat ösztönét.
Feltámad a szél. Neked csap a vihar. Csak én és te. Végre meglátod ki is vagyok, nyers valómban: vizsgák, tanárok, kosztüm nélkül. Meztelenül állok előtted, mint egy író, aki fuldokolt az emberek elvárasaiban. Itt, ahol szex, drog, mámor az elvárás, s nem él homo sapiens, csak farkasemberek, állatemberek, vámpírok, és művészek.
Örök szárnyalás, szédülés, és tánc itt az élet. Minden a mienk, s mégsincs semmink.
Hozzászólások