(F)ordítok – 23. • Hetedhéthatár

Szépirodalom - vers

(F)ordítok – 23.

Áprily Lajos:
Tavasz a házsongárdi temetőben
Apáczai Csere Jánosné,
Aletta van der Maet emlékének

A tavasz jött a parttalan időben
s megállt a házsongárdi temetőben.

Én tört kövön és porladó kereszten
Aletta van der Maet nevét kerestem.

Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom,
s tudtam, elmúlt nevét már nem találom.

De a vasárnap délutáni csendben
nagyon dalolt a név zenéje bennem.

S amíg dalolt, a századokba néztem
s a holt professzor szellemét idéztem,

akinek egyszer meleg lett a vére
Aletta van der Maet meleg nevére.

Ha jött a harcok lázadó sötétje,
fénnyel dalolt a név, hogy féltve védje.

S a dallamot karral kísérve halkan,
napsugaras nyugat dalolt a dalban,

hol a sötétség tenger-árja ellen
ragyogó gátat épített a szellem.

Aletta van der Maet nevét susogta,
mikor a béke bús szemét lefogta.

S mikor a hálátlan világ temette,
Aletta búja jajgatott felette,

míg dörgő fenséggel búgott le rája
a kálvinista templom orgonája.

Aztán a dal visszhangját vesztve, félve
belenémult a hervadásba, télbe.

Gyámoltalan nő – szól a régi fáma –
urát keresve, sírba ment utána …

A fényben, fenn a házsongárdi csendben
tovább dalolt a név zenéje bennem.

S nagyon szeretném, hogyha volna könnyem,
egyetlen könny, hogy azt a dallamot
Aletta van der Maet-nak megköszönjem.

 

 

Lajos Áprily:
Prim
ăvară în cimitirul HajongardÎn amintirea Alettei van der Maet,
soţia lui Apáczai Csere János

Primăvara sosi din timp nemărginit
şi în cimitirul Hajongard s-a oprit.

Pe pietre zdrobite şi cruci prăfuite
căutam a Alettei van der Maet nume.

Ştiam, c-aici zace în somnul ei vesnic,
ştiam, căci a ei nume o caut neprielnic.

În tihna dupamiezii de duminica
melodia numelui ei mă alinta.

Şi ascultând în veacuri mă-ntoarsem,
spiritul profesorului mort evocasem,

al cărui sânge cândva se înfierbintase
la a Alettei van der Maet dulce nume.

Şi de sosi bezna luptelor rebele,
această nume lucea, ca să-l apere.

Şi-n melodia-i c-o domolă suită,
vestul însorit cânta acompaniată,

unde împotriva mareei neştiinţei obscure
o piedică splendidă spiritul construise.

Numele Alettei van der Maet şoptise
când în pace ochii trişti îşi închise.

Şi când lumea ingrată îl înmormânta,
doar a Alettei jale îl acoperea,

pe când cu o grandioasă voce
suna orga bisericii calviniste.

Apoi pierzându-şi ecoul, speriată
se amuţise în pierire, în iarnă.

Femeie neajutorată – se spuse –
soţu-şi urmând, şi ea în mormânt se duse…

Şi-n senin, în a Hajongardului tihnă
melodia numelui ei mă alintă.

Şi tare aş vrea, dacă aş putea lăcrimii,
o singură lacrimă, ca acest cântec
Alettei van der Maet să-i pot mulţumi.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “(F)ordítok – 23.”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés