A középső • Hetedhéthatár

Szépirodalom - próza

A középső

A kastély toronyszobáiba gyengéden sütött be a reggeli napsugár. Nem volt még annyi ereje, hogy átmelegítse a hideg falakat, de kíváncsi fénysugarai már tavaszt ígérve kutatták át a könyvtárat. A vaskos lexikonokkal telerakott polcok előtt Benedek királyfi ült egy ősz hajú, ősz szakállú, bölcs öregemberrel, aki rosszallóan csóválta fejét.

– Nem lesz ez így jó kisfelség! Már megint nem figyelsz rám! Látom, elkalandoztak a gondolataid! – korholta a királyfit öreg tanítója.

– Ne haragudj Zakariás mester, de már nagyon unalmasak azok az ostoba történetek, amelyekben mindig csak a legkisebb királyfi lehet szép és okos, mindig csak ő győzhet, minden jó csak őt illeti! Ez nem lehet igaz! A középső gyerekek, mint például én, ugyanúgy lehetnek kiválóak, ők is érhetnek el sikereket, győzhetnek bárhol, és én ezt meg is fogom mutatni! Felséges királyapám majd büszke lesz rám!

– Azt nem lehet! Nézd ezt a sok könyvet, egyikben sincs ilyen történet!

– Hát majd lesz ezután. Keresek magamnak egy igazán nehéz feladatot, és majd kiállom a próbát. Na, lássuk csak az internetet. Többet tud, mint a te öreg könyveid.

–  Ebből nagy baj lesz kisfelség, még sosem volt olyan, hogy legkisebbet legyőzze, vagy megelőzze valaki!

– Mondtam már, most majd lesz, lehet új könyveket írni. Gyere, ülj mellém, nézzük együtt, hogy mit javasolt a tablet. Hófehérke megmentése nem komoly feladat, hiszen csak egy botlás kellett hozzá. Egy lány cipőjével rohangálni az országban? Nem méltó hozzám, még akkor se, ha Hamupipőkéről van szó.

Csipkerózsika? Álmában megcsókolni valakit? Ehhez sem kellett nagy bátorság!

A hétfejű sárkány legyőzése pedig egyszerűen gyerekjáték. Hogyan hiheti el bárki, hogy ez nehéz feladat? A hét fej mindegyike mindig mást akar! Egy ilyen sárkány csak össze-vissza csetlik-botlik! Láttál már egyformán gondolkodó hét fejet Zakariás mester? Valami jobb, valami izgalmasabb kellene.

– Hát, ami azt illeti – gondolkodott el Zakariás – igazad van! Na de várjál csak, lehet, hogy én tudok egy ilyet. Keress csak rá a „bújócskapróba” szóra!

Benedek tablete gyorsan dolgozott. Egyre nagyobb érdeklődéssel olvasták Csenge királykisasszony hirdetését. Azt írta, ahhoz fog férjhez menni, aki három próbálkozásból legalább egyszer úgy el tud bújni előle, hogy nem találja meg!

Felséges dédnagymamája is így választott férjet magának, de óva intett minden próbálkozót, hogy a régi trükkökkel kísérletezzenek. Azokat már jól ismeri.

Ódivatú dolog hegycsúcs mögé, vagy nagy hal gyomrába bújni, és a rózsává változás sem sikerülhet soha többé senkinek. Sokan próbálkoztak már, de mindenki lógó orral tért vissza hazájába.

– Ez az! – kiáltott fel Benedek – A bújócskában nagyon jó vagyok. Máris indulok!

– Várjál kisfelség! Egy ilyen kalandra fel kell készülni. Lukács mester vizsgálja át a kerékpárodat, Lajkó mester a GPS-t és a tabletet. Hátizsákodat töltsed meg több napra elegendő élelemmel, innivalóval, és ami a legfontosabb: olvasd el figyelmesen, hogyan sikerült túljárni Csenge királykisasszony dédnagymamájának eszén! Még hasznodra lehet!

A középső királyfi hitte is, nem is, hogy tanulni lehet a régi történetből, de azért figyelmesen elolvasta azt a fejezetet, ahol az öreg Zakariás felütötte kedvenc lexikonját. Semmi különöset nem talált benne. Amint felkészült a nagy útra, elindult hegyeken, völgyeken át. Este megpihent egy fa tövében, és falatozni kezdett. Hármat sem harapott a szendvicsbe, amikor ott termett egy nagy sas és enni kért tőle. Már majdnem elzavarta, amikor eszébe jutott, amit a lexikonban olvasott.

– Te vagy az a madár, aki a nagy hegy mögé tudna vinni engem? – kérdezte a sast.

– Igen! – csodálkozott a madár – Honnan tudod?

– Tudom és kész, de köszönöm, nem kérek a segítségedből. Na ne búsulj itt egy kifli!

– Hát, ami azt illeti, a húst jobban szeretem. Persze, ha nincs, akkor nincs – szólt a sas és csalódottan elrepült.

Másnap egy patak partján táborozott le Benedek, és ott apró halacskák kértek enni tőle. Rögtön tudta, ők segítenék abban, hogy egy nagy hal elnyelje, elbújtassa a királylány elől. Apró morzsákat szórt közéjük, de az ő segítségüket sem kérte. Már csak a mindentudó öregapó van hátra – gondolta –, aki majd előáll a rózsás trükkjével, amivel semmit sem érek. Alig mondta ki a szavakat, máris előtte állt az öregapó, és megszólította:

– Láttam, jó szíved van! Enni adtál az állatoknak, pedig tudtad, hogy nem segíthetnek rajtad. Ez derék dolog volt, jutalmat érdemelsz!

– Köszönöm bácsikám, de nem akarok rózsává változni!

– Ugyan már, miről beszélsz? Én is unom a százéves trükköket. Csenge királykisasszony pedig különösen. Okos, ravasz teremtés, és nagyon csinos, tetszeni fog neked. Szeretnéd feleségül?

–  Azért indultam el. Tudod, én a középső királyfi vagyok, és be akarom bizonyítani, hogy mi, középső gyerekek semmivel sem érünk kevesebbet, mint a legkisebb, vagy a legnagyobb.

– Igen, tudom. Igazad is van. Adok neked egy jó tanácsot és egy szép szalagot, még hasznát veheted. Amikor majd megérkezel, a királykisasszony nagyon kedves lesz hozzád, meg fog ölelni. Nagyon vigyázz arra, hogy ne nézz bele abba a gyönyörű szemébe, mert akkor valósággal megbűvöl – tanácsolta az öregapó.

– Elvarázsol? – hüledezett a királyfi.

– Nem, de eltereli a figyelmed, és nem veszed észre, amikor a ruhádra tűz egy kis chipet. Egy olyan apró kis szerkezetet, amely állandóan jelzéseket ad le, amit emberi fül nem hall meg, de az ő kiskutyája igen. Mindig tudni fogják, merre keressenek.

– Letépem és eldobom azt az átkozott chipet!

– Ne tedd! Az első két nap hagyd, hogy megtaláljon, hadd örüljön. A második nap estéjén azonban találj ki valamit. Úgy kell megszabadulnod a chiptől, hogy az továbbra is adjon jeleket, de vezesse félre a királykisasszonyt. Ezt neked kell kitalálni! Ha sikerül elbújnod, és félrevezetned Csengét, csak akkor gyere elő, ha ő hangosan hív!

Minden úgy történt, ahogy az öregapó megjósolta. A királykisasszony kedvesen fogadta a középső királyfit. Megölelte, beszélgetett vele, még Ropit, a kiskutyáját is megmutatta, bár az nem nagyon törődött velük. Egy kismacska teljesen lekötötte a figyelmét, mert az incselkedve felugrott a nyitott ablakba, onnan kilépett egy keskeny párkányra, és azon elsétált a távolabbi ablakok felé.

Az első nap hajnalán Benedek az istállóban bújt meg a szénarakás mögött, a második napon a közeli erdőben, egy odvas fában. Könnyen megtalálták, már együtt reggeliztek. Csenge kezdte sajnálni, hogy így alakulnak az események, mert mi tagadás, nagyon megtetszett neki a fiú, de nem tehetett kivételt. A mesében a királyoknak is be kell tartani a szabályt. A második estén a királyfi úgy tett, mintha gyengélkedne, a szobájába vonult, és egy kis tejet kért. Amint besötétedett, kinyitotta az ablakát, a tejet kis tálba öntötte és a párkányra tette.

Halkan hívogatni kezdte a kóborló cicát, és nem hiába. Megérkezett, lefetyelni kezdte a tejet. A királyfi lágyan megfogta, rákötötte a szalagot, beletűzte a chipet, és útjára engedte.

A királykisasszony korán ébredt. Szépen rendbe szedte magát, behívta Ropit. Szomorúan gondolt arra, hogy hamarosan vége a játéknak, és Benedeknek mennie kell. A kiskutya türelmetlenül hegyezte füleit, és az ajtót kapargatta. Elindultak a padlás felé. A kutyus magabiztosan lépkedett, nagyszerűen hallotta a hívójelet, örömmel vakkantott néhányat. Ezzel felébresztette a padláson szunyókáló cicát, akinek most nem volt kedve Ropival találkozni, bosszantotta, amiért megzavarták álmát. Egy távoli sarokba húzódott, közel a nyitott tetőablakhoz, és amint Csengéék beléptek, kiugrott a tetőre. A fejük felett ballagott az egyik torony felé. A királykisasszony alaposan átkutatta a padlást, de senkit sem talált. Közben értetlenkedve nézte a megzavarodott kutyát, ahonnan bejöttek. Úgy látszik tévedtünk, bár ilyen még nem fordult elő – gondolta Csenge – és az izgatott kutya után ment. A cica közben nyugalmat remélve beugrott a toronyszobába, ahonnan szintén elsomfordált, amikor rányitották az ajtót. A királykisasszony már semmit sem értett, mert Ropi a toronyszobából is kivezette, egyre idegesebben viselkedett. Előbb egy emelettel lejjebb mentek a lovagterembe, onnan a másik épületszárnyba, és ez így ment délig. A teljesen megzavarodott kutyus össze-vissza vezette őt a kastélyban, hiszen a cica – amit ők nem láttak – állandóan vándorolt, a kis chip pedig kitartóan adta a jelzéseket. Csenge már nagyon unta a keresgélést. Éhes is volt, fáradt is, és valójában nagyon örült, amiért nem találták meg Benedeket.

Kíváncsi volt, hogy hol lehet, és miért nem boldogult az egyébként mindig ügyes Ropi. Lement a kertbe és hangos szóval hívta a királyfit.

– Hol vagy Benedek? Elismerem vesztettem, nagyon jól elbújtál! Gyere elő, kérlek!

– Engem keresel? – hajolt ki az ablakon a királyfi. – Itt vagyok a szobámban. Az ablakból néztem, ahogy le-fel sétálgattál a kastélyban. Mókás volt.

– Még mindig rajtam nevetsz? – sértődött meg Csenge.

– Sosem tennék ilyet. Azon a cicán mosolygok, amelyikre szalag van kötve.

– Milyen cicán, hol van?

– Ott sétál a kerítés tetején. A kiskutyád pedig úgy követi a földön, mintha az árnyéka lenne. Le sem veszi róla a szemét. Pontosabban a fülét!

– Miről beszélsz? – kérdezte rosszat sejtve a királykisasszony, és nem is tudta, bosszankodjon, vagy nevessen, mert rájött a turpisságra.

A királykisasszony, a királyfi, a kutyus és a cicus hamar megbékéltek egymással. Együtt ebédeltek, és már mindenki jól szórakozott a történteken. Benedek megfogta Csenge kezét, és bátran nézett a valóban gyönyörű szemekbe.

– Nagyon örülök, amiért kiálltam a próbát, és nagyon örülök neked is. Kérlek, legyél a feleségem, hiszen ezt ígérted, és én ezért is jöttem!

– Ezért is? És még miért? – kérdezte meglepetten Csenge.

– Be akartam bizonyítani, hogy a középső királyfiak is lehetnek ügyesek, sikeresek, boldogok.

– Hát ez nagyszerű. Tényleg örülök neki, mert én pedig azt akartam bizonyítani, hogy a középső királylányok, amilyen én vagyok, szóval ők is lehetnek szépek, ügyesek, okosak és szerencsések. Leszek a feleséged!

*

Jelen írás a Total Art Egyesület „Az animáció más slammel” című írói pályázatára készült.
A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

 

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

2 hozzászólás van ehhez: “A középső”


  1. Gratulálok, tüneményes!
    Nem lehet hang nélkül hagyni!

    Hozzászóló: Török Tünde | 2021. április 19., 11:38
  2. Köszönöm Tünde, a mesélésed adja meg igazi értékét! Miklós

    Hozzászóló: Tátrai S. Miklós | 2021. április 20., 12:17

Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés