Karcsi és az elátkozott királykisasszony • Hetedhéthatár

Szépirodalom - próza

Karcsi és az elátkozott királykisasszony

Egyszer volt, hol nem volt, élt egy módos gazda a feleségével, három fiával. Amikor a gyerekek legények lettek, elküldte őket szolgálatba, hogy tanulják meg a munkát, próbáljanak szerencsét, és esztendő múltával szép ruhában térjenek vissza. Együtt indultak el a fiúk, de egy nagy jegenyefánál, ahol háromfelé ágazott az út, elbúcsúztak egymástól. Megbeszélték, hogy pontosan egy év múlva találkoznak, és mindenki elmondja, mit végzett.

Ferkó balra, Jóska középre, Karcsi jobbra indult. Ment mendegélt hegyeken völgyeken át.

Amikor harmadnap ráesteledett, egy tó partjára ért, amit sűrű nád kerített. Na – gondolta –, itt megpihenek, majd reggel folytatom az utam. Letelepedett egy zsombékra, elővette tarisznyájából a pogácsát, de még bele sem harapott, amikor halk énekszót hallott a közelből.

Néz jobbra, néz balra, hát észreveszi, hogy az egyik bokor mögött egy szép leány ül.

Odamegy, megszólítja.

– Ki vagy te és mit csinálsz itt a nádasban?

– Elátkozott királylány vagyok, akin szörnyű átok ül. Csak itt, a tó partján élhetek, de ez még mind semmi, ahhoz képest, hogy…

– Mihez képest? – vágott a szavába izgatottan Karcsi, pedig jobban tette volna, ha hallgat.

– Ahhoz képest, amit most még nem értenél meg! De te megszabadíthatsz engem! Tudom, szolgálatot keresel. Gyere hozzám! Nem lesz más dolgod, mint napközben fát vágni, este pedig őrizni az álmomat a sátramban. Ha rendesen szolgálsz nálam, egy év után megjutalmazlak. A testvéreid, akik majd annál a magas jegenyefánál várnak, irigykedni fognak.

Karcsi csodálkozott, hogy a lány honnan tud ennyi mindent róla, de ráállt az alkura. Minden úgy történt, ahogy az elátkozott királylány ígérte. Eltelt az esztendő, a fiú egy gyönyörű ruhát kapott, ami olyan volt, mintha ráöntötték volna. Drága kék posztóból készült, piros díszítésekkel, ezüstgombok csillogtak rajta. Kopott zöld köpenyt terített magára, hogy portól is óvja új ruháját. Elégedetten indult vissza a fához, ahol testvéreivel találkozott.

Mindegyiken cifra ruha volt, nevetve méregették foltozott köpenyét, de amikor ledobta azt, szemük szájuk tátva maradt a csodálkozástól. Bizony irigykedtek és szégyenkeztek apjuk előtt, amiért testvérük így lepipálta őket.  Eltelt egy hét, két hónap, fél év, az öreg megint szolgálatba küldte a fiait. Ugyanúgy mentek a jegenyefáig, ugyanúgy váltak el, ahogy korábban. Megegyeztek, hogy hat hónap múlva találkoznak, és mindenkinek egy hordó finom bort kell hoznia. Karcsi egyenesen a nádashoz ment, ahol már várta az elátkozott királyleány. Most sem kellett mást tennie, mint fát vágni, és őrizni az álmokat. Fél év után egy üveg bort kapott jutalmul azzal, hogy öt akós hordót kérjen otthon, ha ki akarja tölteni. No, a testvérei megint jól kinevették. Ferkó és Jóska egy-egy három akós hordót gurított maga előtt. Otthon azután elment a nevető kedvük, mert testvérük valóban megtöltött egy nagy hordót az üvegből. Sehogy sem értették, és addig-addig faggatták Karcsit, amíg elárulta, hogy egy királykisasszonynál szolgált, tőle kapta a fizetséget. Arról persze nem szólt, hogy elátkozott lányról van szó, akit majd ő fog megszabadítani, hiszen még maga sem tudta, hogy mitől és hogyan. Édesapjuk ezt hallva azonnal visszaindította őket. Keményen megparancsolta, hogy három hónap múlva mindegyikük feleséggel jöjjön vissza! A két idősebb báty csak vakargatta a fejét nagy gondterhelten, nem találkoztak olyan fehérnéppel, akit szívesen feleségül vettek volna. Karcsi azonban vidáman indult a nádasba. Elhatározta, megkéri az elátkozott királykisasszony kezét, azzal bizonyára megszabadítja az átoktól. Este lett mire odaért.

– Tudtam, hogy visszajössz! – fogadta mosolyogva a királylány.

– Akkor talán azt is tudod, miért?

– Igen, de tőled kell hallanom! Csak akkor szabadulok meg az átoktól, ha egy legény mondja ki azt, aminek el kell hangoznia!

– Akkor én kimondom! Szeretlek, és kérlek, legyél a feleségem!

– Boldogan megteszem! Köszönöm, hogy kimondtad a bűvös szavakat, de ezzel még nem tettél meg mindent. Én most elmegyek a sátramba és lefekszem az ágyba. Te pedig terítsd magad mellé a fűre az ócska zöld köpenyt. Meg kell gyújtanod azt a rengeteg fát, amit eddig kivágtál és máglyába raktál. Amikor már a teteje is lángol, vegyél le minden ruhát magadról és vesd a tűzbe. Amint lángra kap, vedd fel a zöld köpenyt a fűről, bújj bele, és szorosan kössed meg. Hamarosan békák jönnek ki a tóból és a tűzhöz akarnak menni, de te egyet se engedj oda. Amire a tűz leég, reggel lesz! Akkor gyere be a sátorba, és elnyered méltó jutalmad!

Megint minden úgy történt, ahogy az elátkozott királyleány mondta. A legény meggyújtotta a tüzet, elégette ruháját, belebújt a zöld köpenybe, és távol tartotta a békákat a máglyától.

Amikor a nap kibukkant a dombok mögül, a tűz kihunyt. Karcsi boldogan indult a sátorhoz. Bement, az ágyhoz lépett, de az üres volt, nem feküdt benne senki. Tanácstalanul álldogált, amikor háta mögül meghallotta az elátkozott királykisasszony hangját.

– Itt vagyok mögötted, fordulj meg!

– Nem látlak sehol, ne bújócskázz velem! Gyere elő!

– Itt vagyok a lábaid előtt!

Karcsi lenézett a földre, ahol egy csúnya béka ült, és őt nézte. Ez nagyon buta vicc – gondolta a fiú –, aki már nagyon vágyott egy ölelésre. Mérgesen kiáltott fel.

– Vidd innen ezt a ronda békát és gyere elő! Megtettem, amit kértél, feloldottam az átkot. Gyere velem és legyél a feleségem!

– A feleséged leszek – válaszolt a béka –, mert tényleg feloldottad az átkot, és az éjjel megmentetted alattvalóimat. Én békakirálykisasszony vagyok, de egy gonosz boszorkány emberré változtatott, és elszakított népemtől. Nem mehettem vissza vízalatti palotámba csak a tóparton élhettem. Hála neked, ennek most vége!

– Ezt nem hiszem el! – suttogta kétségbeesetten Karcsi. – Ilyen nincs! Egy embernek nem lehet béka a felesége. Nem vihetlek haza, és itt sem maradhatok! Elmegyek!

– Már nem mehetsz el! Abban igazad van, hogy egy embernek nem lehet béka felesége, de egy békának, lehet béka férje! Mert tudd meg, az átok, a varázslat még nem ért véget! Magadra vetted a zöld köpenyt, amit már sosem tudsz levenni. Ez lesz a bőröd, és ahogy látom: szép pár leszünk!

A békakirálykisasszony elégedetten mosolygott, mert Karcsi teste zsugorodni kezdett a zöld köpenyben, és lassan békává változott.

*

Jelen írás a Total Art Egyesület „Az animáció más slammel” című írói pályázatára készült.
A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Egy hozzászólás van ehhez: “Karcsi és az elátkozott királykisasszony”


  1. Ajjaj! Azt hisszük, minden az ember körül forog.

    Hozzászóló: Mária | 2021. július 2., 06:29

Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés