Meg kell állapítanunk, hogy véges világban élünk, véges az időnk és véges az energiánk. Az ember, aki hús-vér, egy test, ennek összetétele tudományosan is 5 % anyag és 95 % energia. Ezt az energiát használjuk fel, mindenre. Többek között, hogy csak a legfontosabbakat soroljuk fel: mozgás, lélegzés, életfunkciók (dobog a szívünk, emésztünk, gondolkodunk, a beszéd, a látás, stb – még hosszú a felsorolás is). Tehát ezzel kell gazdálkodni, ahhoz, hogy minden rendben legyen, rendben éljünk.
Ha az energiáról beszélünk, nem csak az ember energiájáról van szó. A világ, amelyben élünk, az energia folyamatos áramlásából tevődik össze. Gondoljunk bele, energia a fény, a szél, az illatok, természeti jelenségek, a víz áramlása és még sorolhatnánk, hosszan.
Napi életünket segítő energiák sokasága létezik. Az áram (elektromosság), a gáz, a kőolaj, annak származékai (benzin, gázolaj). Azért, hogy meglegyen az a bizonyos komfort érzetünk, hogy meleg legyen, vagy éppen hideg, menjen a busz, a vonat, az autó. Ez a bizonyos globális energia, amely valóban véges. Nem véletlenül gondolkodnak az „okosok”, hogyan lehet a Nap energiáját (Napelemek), a szél energiáját (Szélturbinák), az alacsony energiát fogyasztó gépeket hasznunkra fordítani. Már most, tudósok megállapították, hogy a világ, jelenlegi globális energia szükséglete, 2050-re 50 %-kal nőni fog. Ez az idő pedig hamarosan ideér!
A koronavírus – világ járvány – miatt tragikusan kell sajnos felfognunk, hogy véges az energiánk. Tragikusan, mert ez a vírus, nagy kihívás elé állította a föld lakóinak nagy többségét. Nem kegyelmezett senkinek, sehol. Nagy a kihívás, hogy legyen energiánk ezt a harcot megvívni. Mert az ember nem veszítheti el reményét, energiáját, ebben a harcban. Le kell győzni ezt a vírust, ezt a járványt és folytatni kell életünket. Madách Imre írta: „Ember küzd, és bízva bízzál!” Ez lebegjen szemünk előtt, tudatunkban.
Azzal a ténnyel, hogy az ember energiája véges, azt hiszem, minden ember tisztában van ezzel. Ki nem élte már át élete során, hogy egy nehéz munka során az volt az érzése, nincs tovább. Már nincs erőm (energiám), hogy a munkát tovább folytassam. Aztán mégis az emberi szervezet összegezi tartalék energiáját és folytatódik a megkezdett munka.
Azonban, ha az ember, aki fiatal vagy éppen öregen megbetegszik, tudatosul benne, csökkentek, vagy elvesztek energia készletei. Az emberi szervezet, mint egy „akkumulátor”, képes újra tölteni a testet, lelket, emberi érzést, hogy ismét működni tudjon. Sajnos öregkorban ez a fajta funkció, súlyos csorbát szenved. Egy-egy betegség után, vagy már nagyon öregkorban, ezt a helyre állítási funkciót, elveszíti.
Az ember éli hétköznapi életét. Az életfunkciói során, fogyasztja meglévő energiáját. Persze ezt az energiát észszerűen, logikusan, értelemszerűen, be kell osztania. Nem lehet ebben nagy kilengéseket csinálni, mert az nem vezet jóra. Itt van például egy „betegnek” mondott ember, aki folyton nyavalyog, itt fáj, ott fáj. Ez a nyafogás elfogyasztja energiájának nagy részét. Vagy példaként említhetjük azt az embert, aki elhatározza, hogy elmegy külföldre, elhagyja hazáját, mert itt borzalmas élni, itt semmi nem jó, nem becsülik meg az embert és így tovább. Ezek a sérelmek vezényelik cselekedetét, ezek emésztik fel energiájának nagy részét. Aztán „kint” sem tud gyökeret ereszteni, mert ez az általa elképzelt „kritikus” folyamat, kimeríti energia készleteit. Vagy az is közismert tények egyike, elhanyagolja munkáját. Minden, mindegy neki. Olyan „Pató Pál uram” stílusban él. Energiája elforgácsolódig, nem lesz belőle semmi hasznos dolog. Aztán van olyan ember, akinek minden jó, minden rossz, erre mondják, ő minősíti az élet dolgait, ahogy esik, úgy puffan! A véges energia teljesen másra vész el. Nincs semmi egyensúly az életében, pedig erre az egyensúlyra igazán nagy szüksége lenne. Már a vallás, évszázadokkal korábban felismerte, hogy cselekedeteinket, ha jó és rossz irányba eltereljük, nem tartjuk be azokat az „arany szabályokat”, akkor meglévő energiánk elmegy az esetleges korrigálásra. Nem véletlenül fogalmazódott, vésetett formába az a bizonyos „tíz parancsolat”, amelynek betartása az energiánkat jó irányba kiegyensúlyozza.
János, aki már húsz éve él házasságban feleségével, egy „nagy” probléma elé került. A lakásban elromlott a kisebbik szoba ajtajának a zárja. Nem lehetett becsukni, mert valami rugó kiugrott. A felesége szólt Jánosnak, javítsa meg. János halogatta napokon keresztül ezt a lakatos munkát. Nem volt kedve, meg arra gondolt, hogy nem is baj, ha az ajtó nyitva van. Aztán meg itt a lakásban nincs semmi szerszámja, le kellene menni a pincébe. Oda meg nem szeret járni, mert olyan doh, penész szag van, a múltkori csőrepedés miatt. János csak nyűglődni tudott, halogatta a tényleges megoldást. És ebben a „verkliben” szenvedett napokon keresztül, észre sem vette, hogy ebben a semmittevésben, mennyi energiát fogyasztott el. Mert ha ismerte volna Henry Ford, amerikai üzletember mondását, mi szerint: „A legtöbb ember több időt és energiát fordít arra, hogy kerülgesse a problémát, mint arra, hogy megragadjuk és megoldjuk őket.”
Jelenleg, az óvintézkedések – vírus elleni küzdelem – hatására, kénytelenek vagyunk, megszokott napi energiánkat (, hogy csak a nagyobbakat említsem: munkába járás, munka a munkahelyen, utazás oda vissza, szórakozás, stb.) lecsökkenteni. Pedig ez nem jó, mert az energia vesztéssel, más funkciók kerülnek előtérbe és ezek (több alvás, van rá idő, pihenés, mozgás hiány nagyobb mértékben) negatív hatással van az emberre, szervezetére. De a kényszer miatt, sajnos nem lehet mást csinálni. Humorosan is felfogható ez a helyzet. Mivel köztudott, hogy kijárási tilalom, vagyis korlátozás van érvényben, a boltokba való eljutás a napi kenyérért is körülményes. Egy leleményes hölgy az alábbi hirdetést tette közzé az interneten: – Én egy lisztes lány vagyok. Keresem azt a férfit, akinek élesztője van, hogy együtt élvezzük a kovász hatását. Tehát az energia felhasználását.
Energiánkat sikeresen is fel tudjuk használni. Ehhez a sikerhez kitartás kell, szilárd elhatározás és az energia jól beosztott felhasználása. Példát is említenék erre. Z. Károly elhatározta, hogy önerőből felépíti saját házát. Olyat, melyet ő tervez és ő is fogja kivitelezni. A tervezést tehette, mert építész technikus volt a végzettsége. Elkészítette háza tervét, aztán elkezdte ásni a ház alapjait, majd betonozott, később falazott is és végül tető került a házra. Persze a haverok is besegítettek, soha nem volt elkeseredve, a ház felépült, már benne is lakik, családjával együtt. Mondhatjuk a cél érdekében jól osztotta be energiáit.
Zs. Irénke most lesz negyven éves, négy gyerekét egyedül neveli. Tíz évvel ezelőtt elvált iszákos férjétől. Úgy érezte, hogy ez a válás zűrös életét majd rendezni fogja. Így is lett, bizonyos vonatkozásban, mert a férj eltűnt, vége szakadt az esti borgőzös veszekedéseknek. A helyzet annyiban változott, hogy a négy gyerek (mind fiú, korban 20, 18, 14, 12) szép csapat volt, teli örömmel, meg gonddal. Igaz a nagyobbak élték a maguk életét, de a kisebbekkel annyi baj volt, most kamaszodnak, hogy már nem bírja. Sokszor mondja barátnőjének, elfogyott az energiám. Véges! Nem bírom tovább! Aztán a gyerekek észreveszik, hogy anyjuk kiborult. Megpróbálnak szófogadók lenni, kisebb-nagyobb sikerrel, amely aztán megy is egy darabig.
Nem is gondolná az ember, hogy a meglévő energiája miképpen fogy el, vagy legalább is feleslegesen használódik fel. Emberek beszélgetnek, van köztük egy nyafogó, nem tetszik neki semmi, mindent kifogásol, aki csak a maga és mások problémáival traktálja a többieket, elveszi az energiájukat a kényszerű hallgatás miatt. Ilyen sok beszédű, energiafaló helyzetek teremtődnek a fodrásznál, a kozmetikusnál, a gyógytornásznál, ahol a páciens beszél, beszél, vagy éppen fordítva, a szolgáltatást nyújtó egyénből ömlik a szó, érdekes, vagy érdektelen történetek, pletykák formájában. Azt mondják, mindehhez energia szükségeltetik. Azt is mondják, a férjhez vagy éppen a feleséghez is sok energia szükséges, hogy jól, megértően éljenek, vagy csupán, eltudják viselni egymást.
Valahogy összegezve, az energiánk véges. Ezt a végességet pedig úgy kell tekinteni, hogy ne legyen vége, mert akkor összeomlik minden. Be kell osztani, tudatosan, szépen. Egy amerikai író szerint: „Amikor azt mondod – „Feladom!” – gondolj arra, hogy ilyenkor más valaki azt mondja: – „Egek, micsoda lehetőség!”
Hozzászólások