A napfény városa • Hetedhéthatár

Szépirodalom - próza

A napfény városa

 

Az elkövető latinó volt, észak felé tartott a Vermonton, egy kilencvenhatos kék Forddal. Ahhoz képest, hogy egy piti szarocska lehetett – pár száz dollárt rabolt egy mosodából –, nagyon is elszánt volt, mintha meg se akarna állni a Valley-ig.

A kollégák jó néhány sarokkal lemaradva üldözték négy kocsival. A helikopterrel végig felette repültünk, Jeff pedig folyamatosan adta az infókat a járőröknek.

– Azt mondta, vasárnap nem jön ki, csak felárért. Kérdem, mennyi az. Aszongya száz dollár. Na, bassza meg, azért már egy új klímát kapok.

Jeff megértően bólogatott, mint mindig, mikor panaszkodni kezdek.

Az elkövető közben felcsavarodott egy tűzcsapra, persze kutyabaja nem lett, kikászálódott a kocsijából, felrántotta egy közelben álló kocsi ajtaját. Némi dulakodás után előkerült a pisztoly is. Egy nőt rángatott ki a kocsiból, aki elterült az aszfalton. Láttuk, ahogy azonnal talpra ugrik, ahogy végső elkeseredésében még megpróbálta kinyitni a kocsija hátsó ajtaját, de a latinónak sikerült kereket oldani.

– Az elkövetőnél fegyver van – jelentette Jeff a rádión –, elkötött egy szürke szedánt, nyugatra tart a Pico Boulevard-on.

– Az nem lehet – mondtam –, hogy ebben a kurva nagy városban nincs olyan ember, aki olcsón meg tudna javítani egy légkondit. Hétvégén. Ohne felár. Napokig legyek klíma nélkül augusztusban?! Kaliforniában?!

– Na, megjöttek a hiénák.

Egyszerre három helikopter tartott felénk. Los Angeles-i tévések. De jól informált a sok nyomorult.

– A szürke szedánban gyerek ül! – hallottuk a rádióban. – Ismétlem, a kocsi hátsó ülésén gyerek ül.

– A kis köcsög elrabolt egy gyereket?!

– Nagyon elszánt – mondta Jeff. – Fogadjunk, hogy nem jutunk el a letartóztatásig!

– Öt dollár?

– Rendben.

A görény nem jutott messze a Picon, sikerült bekeríteniük a járőröknek. Kipattant a kocsiból, beugrott egy udvarra, onnan átmászott egy kerítésen, aminek a túloldalán autókereskedés lehetett, majd nyoma tűnt.

– Most hova a fenébe lett?!

– Észrevetted már – kérdezte Jeff –, hogy ebben a kerületben alig van fa?

– Aha, kurva meleg lehet itt légkondival is.

– Ez azért van, hogy a helikopterrel jobban lássunk. Sehol egy árnyék, búvóhely.

– Elvégre ez a napfény városa, mi?!

Egy teljes kört tettünk a háztömb felett, mire megláttuk az elkövetőt.

– A 12. utca – mondta Jeff –, kelet felé… bassza meg, mit csinálsz?!

El kellett rántanom a botkormányt, az egyik tévés helikopter túl közel jött hozzánk.

– Ezeket is le kéne lőni – morogtam.

Innentől kezdve nem volt sok dolgunk. Figyeltük, hogy a járőrök körülveszik a latinót. Még ekkor is vagány volt a hülyegyerek, a farzsebéből rántotta elő a pisztolyt. Lemondón csóváltam a fejem. Rossz ötlet, faszikám! Persze azt történt, ami mindig ilyen: vállmagasságig nem tudta felemelni a fegyverét, már két golyót is kapott a fejébe. A lenti kollégák nem szaroznak. Főleg ebben a kerületben.

Az a hülye latinó ott halt meg alattunk az utcasarkon, egy hamburgeres és egy gumijavító közt. A tévések élőben filmezték, ahogy a vére tócsába gyűlt körülötte.

– Lógsz egy tízessel – mondta Jeff.

– Bekaphatod, Jeffy, bekaphatod…

Hol találok ebben a városban olcsó légkondiszerelőt?

 

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

3 hozzászólás van ehhez: “A napfény városa”


  1. Hm. Érdekes, érdekes, és olyan életszagú!

    Hozzászóló: Tátrai S. Miklós | 2021. szeptember 26., 20:05
  2. Köszi! Rendőrszemmel? 😀

    Hozzászóló: Smelka Sándor | 2021. szeptember 28., 14:59

Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés