Az első kiűzetések kora • Hetedhéthatár

Szépirodalom - vers

Az első kiűzetések kora

 

A nap égetett, a hátam sütötte,
az útszélen por, mellettem autók,
elhúztak, és volt, aki jól rám dudált,
őrült ez a lány, hogy épp itt bandukol,
de a kertek mellett már szőlő is volt,
kisöreg hívott volna, hellyel kínált,
a zsákom könnyült az elfogyó víztől,
menni vágyás vitt, és a harag zilált,
egyedül, csak egyedül, senki nem kell,
meg nem értik, nem tudják, itt bent mi fáj,
csak a por igaz, a meleg, s az éhség,
mi rogyaszt, erőt fölemésztőn sivár,
menni, csak menni, a cél olyan messzi,
nincs félelem, mi erősebb a vágynál
odaérj, s ne érezzél végre semmit,
üres légy, lepjen el, amire vártál,
és ím’ a hegy, amit megmászni vágytál,
szívja minden erőm és akaratom,
s ahogy az éggel összevetve láttam…
KEVÉS, magam bárhogy is sanyargatom,
s a kaszálatlan fűben, hanyatt, szöcskék,
bogarak, pókok, hangyákkal köröttem,
ormótlan bálna felhők úsztak fölöttem,
végre az idő is megrázta öklét,
holnap matek, s nem értettem meg semmit,
akkor meg minek, lecsúszott egy szendvics,
és nem éreztem, csak űrt, elszállt a dac,
és voltam akkor talán épp tizenhat.

 


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS