(mini krimi történet)
A két házaspár elhatározta, hogy a hétvégét a hegyekben töltik. Ne legyen semmi zavaró körülmény, így busszal utaztak. A kellékeket a grill elkészítéséhez két fekete táskába tették, melyeket a férjek cipeltek.
A busz lassan felkapaszkodott a hegyre, majd egy háznál állt meg. Itt volt a megállója, az erdészház közelében.
– Megérkeztünk! – mondta Ede és körülnézett a lankás hegyek között.
– Az erdészt kell megkeresni! – mutatott Dezső egy piros cserepes házra.
– Akkor induljunk! – mondta egyszerre Helga és Petra vidáman nevetve.
– Ott van a kulcsosház kulcsa – tette hozzá Dezső.
– Legalább jó kis ház, az a bizonyos kulcsos? – kérdezte Ede.
– Csak jót hallottam, kényelmes, fel van szerelve mindennel – egészítette még ki a beszélgetést Dezső.
Az egyik pár Ede és Helga. A másik Dezső és Petra. Ede ötven éves, barna hajú, biztosító ügynök. Kifogástalanul áll rajta a túrához alkalmazott ruha. Húsz éve házas Helgával, aki negyvennyolc éves, szőke, foglalkozása könyvelő. Pár éve a házasságuk megromlott, ezért Ede az utóbbi időben sokszor elmarad, késő este érkezik haza. Dezső negyvenöt éves, szőke, bajszos, de már erősen kopaszodik, szakmája autószerelő. Felesége Petra, bolti eladó egy nagyáruházban, negyven éves, haja vörös. Házasságuk elégé lapos, egyhangú. Ennek ellenére Dezső betegesen féltékeny. A két pár hetente egyszer szokott találkozni. Ezt követően a két pár között mindig heves viták zajlanak, Petra és Ede viselkedése miatt.
A mostani hétvégén az utazás a várakozásnak megfelelően zajlott. Talán az zavarta őket, hogy hirtelen ősz lett, az idő hidegebbre fordult, így az öltözéken kellett egy kicsit változtatni. Petra sárga pulóveréhez feltett egy barna kockás sálat, hogy védje torkát.
Megkeresték az erdészt. A kapuból kiálltott be Ede.
– Helló, van itt valaki? Megérkeztek a vendégek!
Egyelőre csend, majd egy kis idő múlva megjelent egy negyven év körüli, fekete hajú, jóképű férfi, zöld erdész egyenruhában volt.
– Szevasz, Jenő! – köszöntötte a férfit Ede.
Furcsának tűnt, ahogy kiszaladt a kapuhoz, ehhez a ruhához egy barna kockás sálat tett fel.
– Jó napot! – köszönt vissza és sorban kezet fogott a társaság tagjaival. Közben mondta bemutatkozásként a nevét: – Kovács Jenő.
Petra szólalt meg először: – Üdvözöljük az erdészt! – mondta és olyan furcsa, bűvölő mosollyal nézte a férfit. – Szép szál erdész! – tette még hozzá. – Vagy errefelé ilyen csinosak a férfiak? – kérdezte és a bűvölő mosoly ott volt az arcán.
Dezső megvetően nézett a párjára, de ez Petrát nem zavarta.
– Majd ugye feljön este ahhoz a kulcsosházhoz? – kérdezte Petra egyszerűen.
– Nem tudom – volt az erdész válasza. – Nem akarom én magukat zavarni.
Elindult a társaság, fel a hegyre. A gyaloglás a kulcsosházig, több mint egy óra volt. Amint felértek, berendezkedtek. Dezső a tűzzel foglalatoskodott, Helga készítette Petrával a grillezésre szánt hússzeleteket. A vacsora rendben elkészült, jól sikerült. Ede hozott két üveg finom konyakot, ebből ittak mind a négyen. Éjfél körül járt már az idő, amikor a hangulat a tetőpontjára hágott. Egy kicsit elszabadultak a visszafogott indulatok.
– Ne igyál annyit! – figyelmeztette Dezsőt Ede. Dezsőt nem lehetett megállítani. Az italt egy nagy vizes pohárból itta.
– Semmi közöd hozzá, neked sem, meg Petrának sem. Foglalkozzon az erdésszel, úgy is szépfiú! – utasította őket. Most volt az első alkalom, hogy felállt és elment, távol, az erdőbe.
– Most miért kell ezt tenni? – kérdezte Helga. – Ez a nap erre van szánva! Petra is közbeszólt: – Hagyhatnád békén, most az egyszer! – és mérgesen nézett Edére.
Egy kis szünet következett, mindenki magába fordult, szótlanul ültek, majd Ede indítványozta, hogy feküdjenek le. Ezt követően némi zavar keletkezett, mert hol Helga tűnt el a sötétben, hol Petra, de ugyanakkor Ede is elcsavargott. Csak Dezső ült újból, visszatérte után, a tűz mellett. Egy idő után feltűnt a társaságnak, hogy Dezső nagyokat tüsszent és a zsebkendője után kutat a zsebében.
Ede meg is kérdezte: – Megfáztál, pajtás? Igyál még egy kis konyakot, az majd használ! – ajánlotta fel bizalmasan.
Dezső még ült egy darabig a tűz mellett, de aztán a tűz is kialudt és a párok nyugovóra tértek. Éjjel lehetett hallani némi zörgést, ajtócsapódást, de aztán csend borult a házra, csak az erdő susogása hallatszott.
Reggel, amikor felébredtek, Petrát nem találták. Ede és Helga ideges lett, elkezdtek kiabálni:
– Petra! Petra! – de semmiféle visszajelzés nem jött.
Ede indítványozta, hogy három irányban kezdjék meg a keresését. Dezső, Ede és Helga elindultak. Gallyak roppanása hallatszott, meg a folytonos szólítgatás.
– Petra! Petra!
Aztán egy idő után ez a szólítgatás nagyobb szünetek után ismétlődött, majd csend lett. Az volt az ember érzése, hogy ez a három ember eltűnt az erdő sűrűjében.
Jó fél óra után hallották meg az éles sikolyt, amely Helga szájából hangzott el és végigfutott a fák között a reggeli csendben.
– Segítség! Segítség! – hangzott. Olyan erővel, kétségbeesetten, hogy a többiek megdermedtek. Aztán a hang irányába kezdtek rohanni. A két férfi odarohant, Petra feküdt a földön. Ede tapintotta pulzusát, de már nem volt élet benne. Nyakán véraláfutások, lila foltok. Ede, Hercule Poirot arcát kölcsönözte magának, mintha Agatha Christie egyik történetéből lépett volna ki, kombinálni kezdett.
– Valószínű a halál oka, megfojtották – kezdett kombinálni. A barna kockás sál ugrott be elsőnek. Ede érezte, ezen a nyomon kell elindulnia.
– Ne nyúljatok semmihez! Érintetlenül kell hagyni a helyszínt – szólt az utasítás.
– Meg kell keresni a barna kockás sálat – adta ki az utasítást. Helga és Dezső álltak egy darabig döbbenten, majd a holttesttől eltávolodva elkezdtek az erdőben keresgélni. Fél óra múlva Ede úgy döntött, bent a házban is keresni kell a sálat. Helga és Dezső visszavonultak a kulcsosházba. Ede maradt a helyszínen, és ahogy töprengett, próbálta összerakni a mozaikokat, eszébe jutott az erdész. – Ő is ilyen sálat viselt! – fogalmazta meg hirtelen.
Mobilján hívta az erdészt, kérte jöjjön ide. Az erdész terepjáró kocsijával perceken belül megérkezett. Rajta volt a barna kockás sál, amely feltűnően vasaltnak és szépnek tűnt.
Az erdész megdöbbenve nézte Petra élettelen testét, ahogy ott az erdei avarban feküdt.
Ede faggatni kezdte, merre járt az este és az éjjel. Az erdész igazolta magát, mobilján felhívta a központot, mert ott járt a fakivágások ügyében. Ede nyugtázta az éteren keresztüli igazolást. Fejében továbbra is a barna kockás sál motoszkált.
Helga és Dezső egy óra múlva visszatértek és elmondták Edének, hogy nem találtak semmit, a sál sehol. Ezt végighallgatta az erdész is és eléggé feszengve álldogált ott, néha zavartan megigazította a nyakán lévő barna kockás sálat, mint egy Ede által feltételezett bizonyítékot.
Közben Dezső nagyokat tüsszentett, valószínű megfázott az éjjel. Ilyenkor ügyetlen és gyorsnak tűnő mozdulattal kapta elő zsebkendőjét, hogy a tüsszentést felfogja. Ede kérte az erdészt, hogy értesítse a rendőrséget. A barna kockás sál, amely Petráé volt, nem került elő sehonnan sem. Dezső a csoporttól távolabb várakozott. Helga férjével, Edével és az erdésszel beszélgettek. Dezsőt tovább ingerelte keletkezett náthája. Egy újabb tüsszentés során, valószínű elvétette zsebét, mert a zsebkendő helyett a barna kockás sálat húzta elő, meglepetésében a földre ejtette. Ede ezt azonnal észrevette, odalépett, felemelte. A sál gyűrött és sáros volt. Egy-két falevél is ráragadt.
– Te tetetted? – kérdezte Ede csodálkozó tekintettel.
Dezső megszeppenve állt, nem szólt semmit egy darabig. Ede felé fordult és annyit mondott:
– Megérdemelte, mert együtt csaltatok engem! Felemelte jobb kezét, melyben egy rugós bicska fényes pengéje villant meg.
Hozzászólások