„Európai értékek” – „Egy ideje megint sokat papolnak erről, de mindig megnyugszik a dolog, mert az unalom miatt csődbe megy, mint az a kocsmáros, aki vizezi a sört.
Nekem az értékekről a szép nagy templomok jutnak először eszembe, mert azokat megépíteni bizony nagy dolog, és ezek itt vannak Európában. Nálunk is sok gyönyörű nagy és kisebb templom van. Az más kérdés, hogy a feldkurát urak miképpen viselkednek, miket mondanak… De ez nem fontos most. Meg szép utcák is vannak, konflisok, autók, szép ruhák, kirakatok, értékes szőnyegek, ékszerek, azok is mind itt vannak. Mi nem tudunk ilyesmiket venni, mert nekünk az nem adatik meg, vagy nem jár… De mindegy. Na és a parádék, azok a gyönyörű kék, zöld, vörös egyenruhák, menték, paszományok, csíkok a gatyákon, a kitüntetések, a tollas kalapok. Szépek, de leginkább csak messziről… Biztosan nagyon értékesek azok is. De a kutyák is azok, még az a harapós, foltos német dog is, amit már jó párszor átfestettem, de az a dög mindig megszökött, és volt úgy, hogy hozzám jött vissza… Hűséges, mert a hűség az nagy érték ám! Főleg a hazához, a császárhoz, meg effélékhez, ahogy azt mondogatják mindig. Az „értékes emberek”, ahogy egyeseket emlegetni szoktak, azok nagy dolgokat tesznek, főleg sokat beszélnek, agitálnak, mindenfelé járnak, tömegek veszik őket körül, de persze ez veszélyes is lehet, mert hát Ferdinánd is az volt, aztán hetet lőttek bele Szarajevóban… Hát, nehéz itt kiigazodni. Mindenesetre, aki lelőtte, nem lehetett értékes ember, a császár szerint biztosan nem… Én ebbe nem tudok beleszólni, mert az veszélyes is lehet. De beszélnek másféle, olyan homályos, nem látható, nemigen érthető értékekről is, mint például a tolerancia, szolidaritás, az emberi jogok tisztelete – meg effélék. Mert, állítólag, egy rendes európai embernek így kellene viselkednie. Tolerálom én a Müllernét, meg még a Lukas főhadnagyot is, bár a feldkurát urat nehéz volt elviselni. Volt, amit, meg akiket nehezen viseltem. Például a beöntéseket, meg azt a kopasz alakot a vonaton, akit Purkrábek úrnak néztem. Na, az efféléket nem tudtam tolerálni, ráadásul utóbbiról kiderült, hogy ő von Schwarzburg vezérőrnagy… Rám is ordított az az alak, hogy „Marsch hinaus, Sie Schweinkerl!” Joga van hozzá, mert elöljáró. Nekem nincs jogom visszabeszélni… Az üdítő hölgyeket persze nagyon elviseltem a gyengélkedőn, akik emlékeztek rám, hogy tolókocsin vonultam be, mert megírta az újság, és mindenféle finomat hoztak nekem! De utána rossz volt… Nem volt emberi jogom, hogy megemésszem az ennivalót, mert a beöntéssel kikergették belőlem… Mellesleg, felőlem mindenki azt beszél, amit akar, nemigen szólok bele, legföljebb akkor, ha nagy ökörséget mond. Így aztán persze igen gyakran közbe kell szólnom… Engem folyvást lebarmolnak, lehülyéznek, amit néha nem tudok ép ésszel fölfogni, mert sohasem ártottam senkinek se. Biztosan jogosan teszik… Ilyenek az elöljárók, és kész. Egyetértek én kérem bárkivel a béke érdekében, amit akár szolidaritásnak is vehetünk, bár nem egészen értem, hogy miről van szó. A szolidáris az olyasmi lehet, amikor az ember valakit mondjuk megkedvel, de nem annyira, mintha a barátja, vagy az anyja lenne. Nem? Afféle „szeressük egymást gyerekek” lehet ez. Meg, ha valakinek maghal valakije, azzal együtt is érezhet az ember. Így volt ez, amikor a feldkurát úrral utolsó keneteket adtunk föl. Meg amikor a Dub hadnagy, meg a Biegler kadét akkora baromságokat mondott, hogy már sajnálta őket az ember. Van ilyen. Ha itt mondjuk őket, Európában, akkor biztosan európai értékek. De Afrikában? Ott nem azok??? Lehet, hogy ott „a vadak” nem szeretik egymást annyira, mint errefelé.
Én nem sokat tudok a világról… Annyit azonban érzek, hogy ebben a nagyságokkal tarkított Európában még sohasem lehetett olyan nagy demokrácia, ahol mindenki elmondhatta volna a véleményét. Ez biztos! Emberi jogok… Hát nem tudom, nem mennék bele… Voltak olyan esetek, amikor egyesek annyira toleránsak voltak, hogy azt megengedték, hogy kifosszák őket… Igazából a diliházban volt minden oké. Ott az ember bárminek, bárkinek képzelhette magát, azt mondott, ami neki jólesett, ha készakarva csinálta, ha nem… Szabadság volt ott… Mindenféle alak volt ott, még politikus, meg katonatiszt is. Tulajdonképpen mázlisták voltak. Sok hülye alakot elkerülhettek. Sajnos engemet egy idő után, mint „fogyatékos értelmű szimulánst” – kirúgtak… De persze együtt érzek sorstársaimmal, akiket ugyanúgy hülyének tartanak, mint engemet. De kérdezem én: miért kedveljek olyan alakokat, meg mindenféle politikust, akik meg szerintem hülyék? Biztosan mindig megvolt, meg meg is van, hogy hol, mikor, kiket kell kedvelni, kiket kell elviselni, és ehhez az egész cirkuszhoz hogyan kell viselkedni, mondjuk a magamfajta kis embernek… Na hazamegyek…”
„Transznacionális” – Azt tudom, hogy nem jó, ha az ember transzba esik, meg delíriumba, mert abba bele is halhat, meg összevissza ordibálhat mindenfélét… Az rettenetes. Lehet, hogy ez az állapot nacionálék szerint változhat. Vagy nem? Máshogyan esik delíriumba a magyar, az osztrák, az orosz, meg a cseh. Vagy esetleg a tiszt, a politikus, meg az egyszerű ember… Vagy nem? De lehet, hogy valami transzportról van szó. Az fix, hogy a menetszázaddal minket kitranszportáltak a frontra.
Magyarországon keresztül mentünk, aztán Hatvantól a galícici határ felé, majd Oroszország… Jobbára nem is idegennek számító vidékeken utaztunk, hiszen a magyarok is nyakig benne voltak a háborúban, meg aztán a Monarchia szentséges egységének tudata velünk kellett, hogy legyen, de leginkább akkor, amikor kutyául kifüstöltek bennünket… Mindenesetre az indulás nagyon gyönyörűre sikerült, mert Vanek őrmester kijelentette, hogy nincsenek konzervek, hanem tábori mise lesz helyette… Nem örült senki, de aztán, amit Ibl tábori lelkész produkált, az annyira megrázó volt, hogy Moson felé tartva így szóltam a Vanekhez: „Nagyon gyönyörű lesz, ahogy azt a feldkurát úr mesélte, amikor majd csöndesen leszáll az alkonyat, és a nap az ő arany sugaraival elbújik a hegyek mögött, és a harctéren majd hallani lehet, mint mondta, a haldoklók utolsó leheletét meg az összeesett lovak hörgését, meg a lakosság jajveszékelését, amikor a kunyhók égni fognak a fejük fölött.” Aztán hozzátettem: „Én borzasztóan szeretem, ha az emberek ilyen totál hülyeségeket beszélnek.”
Bizonyára mindenféle nációkat szállítottak már ki a frontokra, amit Ibl tábori főlelkész is bizonyított, mert például Radecky tábornoknak is el kellett jutnia valahogyan Custozzaig, hogy ott győzzön… Mert már csak ilyen a háború: átutazás és végállomás. Kinek így, kinek úgy ér véget… Lehet, hogy idegen országban, fogságban, vagy a harctéren, mint hősi halott, vagy ha mázlid van, akkor haza tudsz támolyogni, és nem érdekel már, hogy győztél, vagy elfenekeltek… Csak abban leszel biztos, hogy mocskos módon átgyalogolt rajtad egy császár, vagy egy király, vagy bárki más, az ő csürhe talpnyalói által… És neked oda már az életed, mert megrokkantál, idegbeteg lettél, elvesztetted szeretteidet – és így tovább. De ez nem érdekel senkit sem… Bárcsak ne lopta volna el Maxot az a hülye Blahnik, persze lényegében én vettem rá, mert kellett egy kutya a Lukas főhadnagynak… Pedigrét is hamisítottunk… De a katasztrófa akkor jött, amikor a főhadnagy, kutyasétáltatás közben összeakadt Friedrich Kraus ezredessel, a kutya eredeti tulajdonosával, aki egyébként közismerten agyalágyult volt… Kivezényelt bennünket a frontra… Akkor jutott eszembe, de már későn, hogy „Ha úgy vesszük, akkor a katonák is mind el vannak lopva hazulról.”
Mehettünk a transzba és a francba…”
____________________
Szerzőnek, „A kollázsember” című művében is találkozhatnak Svejk bölcsességeivel.
Ott is jó szórakozást hozzá!
________________________________
Hozzászólások