A Napkirály életrajzírói szerint, amikor XIV Lajos nevét meghalljuk, nem győztes hadműveletei, hanem azok a festők, építészek, zenészek, írók jutnak az eszünkbe, akik körülvették, és akiknek mecénásuk volt. A művészetek szeretetét festő, zenész, koreográfus és zeneszerző apjától, XIII. Lajostól örökölte.
XIV. Lajos, a Napkirály
A gyermek Lajos nevelője keresztapja, Mazarin bíboros volt, aki 1643-tól, XIII. Lajos halálától kezdve gondoskodott művészi ízlésének alakulásáról. Számos tanítója ellenére Lajos nem volt jó tanuló. A latin és az olasz nyelv, a matematika és a történelem nem érdekelte. Annál több figyelmet szentelt a festészetnek, az építészetnek és főleg a táncnak. A későbbi király naponta legalább két órát táncolt hozzáértő táncmesterek társaságában, és tudását művészetté fejlesztette. Tizenöt éves korában a Ballet Royal de la Nuit című balettben Apolló szerepét játssza. A „felkelő Nap” csupa arany ruhában jelenik meg a színpadon. A darabnak óriási sikere volt. Bemutatójától kezdve Lajos a Napot választja jelképül és ez a nap fogja bearanyozni uralkodásának hetvenkét évét.
Lajos „a felkelő Nap” szerepében
A Napkirály a kultúra és a sport támogatója
XIV. Lajos a művészetek mellett a sportot is védelmébe vette. Ebből a célból nagyszabású, több napon át tartó ünnepségeket rendezett. 1664 tavaszán zajlott le nyolc nap alatt Az elvarázsolt sziget gyönyörei elnevezésű rendezvénysorozat, amelyen verseket szavaltak, bemutatták Molière Képzelt beteg című színdarabját. Sportvetélkedők és koncertek is voltak. Mindennek betetőzésére a nézők tűzijátékokban gyönyörködhettek. Az első napon volt a király bevonulása és lovasok bemutatója.
Az elvarázsolt sziget gyönyörei. Első nap
A harmadik napon mutatták be Molière Képzelt betegét.
Harmadik nap. A Képzelt beteg bemutatója
Négy évvel később, 1668. július 18-án hivatalosan az Aix-la-Chapelle-ben kötött békeszerződés megünneplésére, valójában a király szeretője, Madame de Montespan tiszteletére rendezték meg A nagy királyi szórakozás elnevezésű ünnepséget. Az est fénypontja Molière Dandin György vagy a megcsúfolt férj című darabjának bemutatója volt. Az erre az alkalomra épített hatalmas színpad előtt 1500 néző foglalhatott helyet.
A Dandin György előadása
Az írók pártfogója
A Napkirály korának szinte valamennyi jeles íróját szárnyai alá vette. Támogatását élvezte Molière, eredeti nevén Jean-Baptiste Poquelin (1622-1673), Jean Racine (1639-1699), Nicolas Boileau (1636-1711) és Jacques Bossuet (1627-1724) is.
Valamennyi író-pártfogolt között privilegizált helyet kapott Molière. 1658. október 24-én a király testvére, Philippe d’Orléans, akit csak „Monsieur”-nek neveztek, engedélyt adott Molière-nek, hogy a Louvre-ban bemutathassa Corneille Nicomède című darabját és saját komédiáját, A szerelmes doktort. A társulat olyan sikeres volt, hogy elnyerte a „Troupe de Monsieur” (A Monsieur Társulata) címet, a Napkirály pedig ugyancsak a Louvre épületében a Petit Bourbon-termet bocsátotta Molière rendelkezésére, és rendszeres pénzbeli juttatással támogatta.
A Petit Bourbon színházterem
Molière egy pillanatot sem pihent egész életében. Színtársulatot vezetett, ami rengeteg energiáját felőrölte, folyamatosan a színpadon volt mint színész, emellett megdöbbentően nagy számú színdarabot írt. 1658 és 1673 között több mint húsz mű került ki tolla alól. Pályatársa, Nicolas Boileau szerint rendkívüli könnyedséggel rímelt. Szomorúságra hajló természete mellett gyengéd, toleráns és hűséges volt. Nevettetett, de ő maga ritkán mosolyodott el. Csaknem folyamatosan beteg volt, és haragudott az orvosokra, hogy nem tudták meggyógyítani. Ismeretes, hogy a Képzelt beteg negyedik előadásán lett rosszul, lakásába szállították, ahol még azon az éjszakán meghalt. Egyházellenes darabjai miatt az utolsó kenetet sem vehette fel. Ráadásul a kor szokásainak megfelelően színészt nem lehetett megszentelt földbe temetni, így özvegye a király lába elé borulva kérte, hogy elbúcsúztathassák a halottat. Molière sírja a Père-Lachaise temetőben van.
Molière sírja
Halála után, 1677-ben a Napkirály rendelkezett Molière társulatának sorsáról, így született a francia nemzeti színház, a Comédie Française, amelyet „Molière házának” is neveznek. De az író számára a legnagyobb dicsőség az, hogy a franciát „Molière nyelvének” nevezik, ahogyan az angolt Shakespeare, a németet Goethe, a spanyolt Cervantes nyelvének.
A Comédie Française
A királyi család zenetanára, Jean-Baptiste Lully
Jean-Baptiste Lully
Molière vígjátékait balett egészítette ki, aminek célja az volt, hogy a jelenetek között a színészeknek idejük legyen átöltözniük. A balettek zenéjét Jean-Baptiste Lully komponálta. A hegedűs és zeneszerző Lully 1632-ben született Firenzében. 1653-ban együtt táncolhatott a későbbi királlyal egy balettben. 1661-ben megszerezte a francia állampolgárságot. A Napkirály udvari zeneszerzővé nevezte ki. Ekkor Lully Párizs zenei életének első számú képviselője, az udvari ünnepségek zenéjének megkomponálója. Egy évvel később a királyi család zenetanára lett. Feleségül vette a király kamarazene-mesterének lányát, a házassági szerződést maga a Napkirály írta alá. Ugyanakkor Lully nyíltan biszexuális életet élt, még a király Fülöp nevű öccsével is viszonya volt.
Egyik legemlékezetesebb operája az 1674-ben komponált Alceste, amit Versailles-ban mutattak be a király által rendezett ünnepségek keretei között.
Az Alceste bemutatója Versailles-ban
Lully halála tragikus és egyben abszurd volt. 1687. március 22-én hunyt el egy szerencsétlen véletlen következtében. A király felgyógyulásának örömére írt Te Deum című darabja bemutatójára készülve, a mindig nála lévő súlyos, díszes botjával ütötte a próbán a ritmust. Mivel elégedetlen volt zenészeivel, dühösen csapkodta botját a padlóhoz, és véletlenül eltalálta a lábujját, amin egy seb keletkezett, ami elüszkösödött. Le kellett volna vágni a lábfejét, ám ezt a táncos Lully elutasította. A fertőzés egész testében elterjedt és ez okozta halálát.
A Napkirály udvari festője, Charles Le Brun
Le Brun Nicolas Poussin tanítványa volt Rómában. Hazatérte után 1660-ban Fontainebleau kastélyában a király felkérésére egy képsorozatot festett Nagy Sándorról. XIV. Lajos, akinek lakosztálya a festő lakásához közel volt, minden nap megnézte munka közben.
Le Brun: Nagy Sándor bevonulása Babilonba
Le Brun 1683-ban „a király első festője” és a Gobelin Manufaktúra vezetője lett. A versailles-i kastély káprázatos Tükörtermének mennyezetén, hatalmas képeken örökítette meg XIV. Lajos életét.
A Tükörterem
A mennyezet festményei közül a leghíresebb A király maga uralkodik című, nyolcszor öt méteres kép. Címe utal XIV. Lajos megkoronázásakor tett kijelentésére, miszerint nem fog főminisztert kinevezni, maga akarja irányítani országát.
Le Brun: A király maga uralkodik
Le Brun természetesen a király portréját is megfestette.
Le Brun: Tizennegyedik Lajos
Ha nem is kimondottan mecénásként, de a Napkirály busásan megfizette Versailles és a többi királyi épület munkálatainál igénybe vett neves építészek, mint Claude Perrault, Louis Le Vau, Jules Hardouin-Mansart, a kertépítő André Le Nôtre vagy a szobrász Antoine Coysevox szolgálatait is.
Hozzászólások