Szép, nyugodt éjszakákon,
amikor nagy csend van
bennem és körülöttem,
hallgatom,mint kattog
szívemben a kicsi metronóm,
amely egyszer majd túlél
engem. Elfelejtettem rég
a sorszámot, mit belevéstek,
de tudom, anyaga egyszer valakinek
még a hasznára lesz. Az én kicsi
ékszerem megbízhatóan,
ütemre ver bennem, klikk-klakk,
üzeni, hogy élek. Minderre nem
gondolok, amikor testemben
felhangzó verdesését hallgatom,
schaffhauseni órám, ahogy
egykor szerelmem nevezte,
megnyugtat. Érzem, hogy lassan
elcsendesedik a lelkem,
észrevétlen áthajózom az
álmok vizére, elalszom.
Tudom, éjszaka is szolgál engem.
Hozzászólások