A Pécsi Harmadik Színház márciusi műsora • Hetedhéthatár

Színház

A Pécsi Harmadik Színház márciusi műsora

A Pécsi Harmadik Színház márciusi kínálata igen gazdag és műfajilag változatos. Két vadonatúj produkció és egy fővárosi vendégjáték mellett régóta műsoron lévő, sikeres előadásaik közül is többet megtalálhat a közönség.

Ullmann Mónika és Józan László főszereplésével érkezik a hónap elején a Rózsavölgyi Szalon díjnyertes előadása, a TÁNCÓRÁK. Mark St. Germain amerikai drámaíró 2014-ben írott romantikus és szellemesen szórakoztató színműve egy autista fiatalember és egy balesete miatt táncosi pályáját feladni kényszerülő táncos különös története. A darab azon túl, hogy ajtót nyit az autisták világára, egyben el is gondolkoztat: mégiscsak közös ez a világ, amelyet ki így lát, ki úgy, hiszen mindenki másképp egyforma.

A tavasz első hónapja két premierrel színesíti a teátrum repertoárját. A Pécsett élő Balogh Robert elismert regényíró, költő és újságíró egy személyben. KÖZMAGYAR című, szatirikus darabját, amely egy országgyűlési képviselőválasztás napján játszódik, az ő rendezésében mutatják be. Rendhagyó módon, a színház aulájában zajlik majd a formabontó előadás, melyben  Frank Ildikó, Dévényi Ildikó, Bánky Gábor, Bacskó Tünde, László Csaba és Tatai Gergő játszik. A különleges előadáshoz a kiváló muzsikus, Rozs Tamás szerzett különleges zenét. A produkció művészi plakátjával a nemzetközi rangú grafikusművész, Pinczehelyi Sándor ajándékozott meg minket.

Fodor Zsóka és Várkonyi András főszereplésével mutatják be Nagy Zsolt és a rendezést is magára vállaló Moravetz Levente ÖRÖK A SZERELEM című zenés vígjátékát. A tévénézők emlékezetében máig Magdi anyusként és Vili bácsiként élő, népszerű színész-páros ezúttal egy könnyedre hangolt mese főszereplői lesznek, megidézve a mitológiából ismert Philemon és Baucis örök érvényű történetét.

Székely Csaba Bányavidék-trilógiájának nyitó darabja, a BÁNYAVIRÁG immár 9 évad óta van a színház műsorán. A kritikusok egybehangzó véleménye szerint az eddigi színpadi adaptációk közül ez a legszenvedélyesebb. E fekete humorral megírt tragikomédia a produkció főszereplőjének, László Csabának országos ismertséget hozott. Székely Csaba műve egyszerre érzékelteti groteszk humorral a helyzetek komikus abszurditását és mutatja meg az emberi sorsok torokszorító reménytelenségét. Vincze János rendezésében László Csaba, Bánky Gábor, Tamás Éva, Bacskó Tünde és Németh János örvendezteti meg nagyszerű alakítással a nézőket.

Szakonyi Károly egyik legtöbbet játszott komédiája, az ADÁSHIBA mit sem veszített aktualitásából 1970-es megírása óta. A tavaly előtti bemutatót az író személyes jelenlétével is megtisztelte, s úgy fogalmazott, hogy az előadás rendezője, Vincze János „nagyon ízlésesen valósította meg azt a modernizálást, amit korunk életformája diktál, amit a darab elbír, ami a mai nézőnek kell… Nagyon szépen építette föl, a történet érzelmi íve a pianissimóból egészen a crescendóig erősödik. A vége itt is szívbemarkoló, mert addig sokszor, jókat röhögünk, aztán meg kicsordul a könnyünk”. Az előadás Bánky Gábor, Dévényi Ildikó, Kulcsár Viktória, László Csaba, Tamás Éva, Tatai Gergő, Fábián Gábor és Krum Ádám játéka révén emlékezetes színházi estét ígér.

2017-es bemutatója óta töretlen sikerrel játssza a teátrum Émile Ajar: ELŐTTEM AZ ÉLET című, 1975-ben megjelent és világszerte népszerűvé vált, kultikus regényének stúdiószínházi változatát Vincze János rendezésében. A történet főszereplője, a tizenéves Momo meséli el benne a hajdani örömlány, Rosa mama, a transzvesztita Lola asszony és az eltűntnek hitt, börtönviselt arab apa sorsát. Az előadásban Tatai Gergő, a Jászai-díjas Füsti Molnár Éva és Bánky Gábor, valamint Götz Attila nyújt emlékezetes alakítást.

A SZENT CSALÁD című előadás egy szeretetre éhes, esendő öregasszony életébe enged bepillantást, aki négy gyermeket nevelt föl, és egyedül maradva foggal-körömmel harcol a szeretetükért. Főszereplője minden idők egyik legnépszerűbb pécsi színésznője, a hűséges közönsége által a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjává választott Vári Éva. Schwajda György tragikomédiája közel négy évtized múltán is húsbavágóan időszerű. Az előadást a Jászai-díjas Vincze János rendezte, a további szerepekben Németh János, Bánky Gábor, Tamás Éva, Götz Attila, Füsti Molnár Éva, Bacskó Tünde, László Csaba és Tatai Gergő látható.

A Pécsi Harmadik Színház többszörösen díjnyertes produkciója, a PISZKAVAS, amely túl van a 75. előadásán, Bacskó Tünde és Füsti Molnár Éva főszereplésével várja a  nézőket. Elfojtott indulatok, megrázó pillanatok, groteszk humor, elvágyódás – a kortárs ír szerző, Martin McDonagh drámája Parti Nagy Lajos magyar szövegével, Vincze János rendezésében elevenedik meg. Olyan mű ez, mely sírva nevettet, hisz tragikum és komikum, könnyed játék és véres valóság mesteri ötvözete. Vincze János rendezésében Bacskó Tünde és Füsti Molnár Éva mellett László Csabát és Tatai Gergőt láthatja a közönség.

A rendezőként a Pécsi Harmadik Színházban debütáló Götz Attila állította színpadra Joe DiPietro és Jimmy Roberts: ÁJLÁVJÚ című zenés művét, amely a férfi-női kapcsolat örök témáját járja körül az első randevútól a házasság, a gyermeknevelés és a válás nehézségein át egészen az elmúlásig –  megannyi vicces, szívbemarkoló, vagy épp groteszk, de mindenképpen ismerős helyzet tükrében. A sok helyütt játszott off-Broadway musical közel 60 szereplőjét 4 színész: Stubendek Katalin, Kusnyér Anna, P. Petőcz András és Götz Attila kelti életre. Az előadás élőzenei kísérettel szólal meg, professzionális hangszeres muzsikusok közreműködésével, Bókai Zoltán zenei vezető irányításával. A Pécsi Balett Harangozó-díjas művésze, Molnár „KECSO” Zsolt koreográfus olyan mozgásvilágot teremtett a szereplők számára, amely a színészi teljesítménnyel egyenrangú alkotóelemévé nő az előadásnak.

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások



Archívum

Hozzászólások

DISQUS