(F)ordítok – 39. • Hetedhéthatár

Szépirodalom - vers

(F)ordítok – 39.

Kamarás Klára: Elégia

Ott ült az ablak mellett.
Emlékszem, varrt szegény.
A tű parányi sebet ejtett
napbarnított kezén.

Tizennyolc éves voltam,
ki még semmit sem látott,
s megváltani készültem
gőgösen a világot.
Ahogy anyámra néztem,
egyszerre megviláglott:
Nem csak kereszthalálért,
szürke napok sodráért is
lehet valaki áldott.

Klára Kamarás: Elegie

Acolo şedea lângă fereastră.
Mi-amintesc, cosea săraca.
Acul ţepase mică rană
pe mâna-i de soare arsă.

Aveam doar optsprezece ani,
încă nimica nu văzusem,
şi îngâmfată lumea
s-o salvez mă pregătisem.
Cum m-am uitat la mama,
mi-am dat seama dintr-odată:
Nu numai pentru moartea pe cruce,
şi pentru zilele sure trăite
poate fi cineva binecuvântată.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások



Archívum

Hozzászólások

DISQUS