Úttörőcsapat, táborok és az újság (2) • Hetedhéthatár

Szépirodalom - próza

Úttörőcsapat, táborok és az újság (2)

A második nagytábornak Szarvaskő adott helyet. Ez a település ma az ország legszebb falusi települése. Ez a tábor 1952-ben nyitotta meg kapuját. Innen a Bükk hegyei között izgalmas és szép gyalogtúrákat tettek meg az őrsök. Volt olyan nap, hogy Toncsi bá az őrsöknek egy-egy térképet nyomott a kezükbe és más-más területeket kellett becserkészni. Itt megjegyzendő, hogy otthon már megtanultuk a térképet olvasni. Innen látogattunk el Szilvásváradra, a Szalajka patak völgyébe, láttuk a Fátyol-vízesést, a pisztrángokat. Ide erdei kisvasúttal utaztunk. Még ez a nap azzal zárult, hogy onnan az Istállós-kő (958 m) csúcs érintésével, gyalog jöttünk vissza Szarvaskőre. Aztán a nagy kirándulás Eger városába vezetett. Itt megnéztük az Egri Várat, Dobó István várkapitány harci állásait. Ekkora már minden kispajtás olvasta Gárdonyi Géza remek művét, az Egri csillagokat. Még meglátogattuk Fazola Henrik kovács szép vaskapuját. A szépasszony völgyéről csak említést tettek, de igazából már felnőtt fejjel látogattam meg pár pincét, néhány pohár bor kíséretében.

A harmadik tábor szintén az északi hegységbe vitte a gyerekeket. Helye: Erdőbénye, éve: 1953. Sok túrát tettünk a környéken. Meglátogattuk a Sárospataki várat, egy másik kirándulás során eljutottunk Monokra és meglátogattuk Kossuth Lajos szülőházát. Visszagondolni is képtelenségnek tűnik, hogy egy viharsarki gyerek, tíz egynéhány évesen, láthatta, hol született Kossuth Lajos, a magyar történelem egyik legnagyobb formátumú politikusa.

Ennek a tábornak van egy érdekessége: az újság. Jómagam 15 éves fejjel, azzal az ötlettel álltam elő Toncsi bánál, hogy szerkesztek egy újságot, melyet naponta majd hazaküldünk. Ő mindjárt támogatta az ötletet. Kaptam a táborban egy külön sátrat. Ez volt a szerkesztőség. Az iskola igazgatója pedig odaadta Remington írógépét. Én már nagyjából apám írógépén tudtam pötyögtetni. Az újság címe: Tábori Sikoly. A reggeli után bevonultam a sátorba (a szerkesztőségbe) és elkezdtem szerkeszteni, gépelni az újságot. Több, fogalmazni jól tudó pajtás (tudósító) adott irkalapon megfogalmazott híreket, melyeket beszerkesztettem az újságba. Két-három hasábosra íródott, három, négy oldallal és indigóval, két példányban. A fejléces első oldalt még indulás előtt szépen elkészítettem, kiszíneztem. Valóban úgy mutatott, mint egy igazi újság. Amikor elkészült, úgy kb. két órára, a másodpéldányt kiraktam a faliújságra, hogy olvassák a tábor lakói. Az eredeti példányt egy borítékba tettem és irány a posta. Feladtam az otthoni hentes címére. Ez a hentes nem sok mindent árult üzletében, de volt egy hatalmas üveg kirakata. Ide ragasztotta ki, ott olvasták az otthon maradt rokonok, mama, papa, hogy a fia mit is csinál ott abban a messzi távolban. Ez olyan volt, mint ma egy e-mail, csak ebben benne volt a posta „csavaros” megoldása. Akkor még nem tudtam, csak később, hogy „az újság akkor jó, ha hangjában meghalljuk a magunkét is”. Ezt Esterházy Péter író mondta és ma átolvasva az akkori lapokat, tényleg így van, mert híven visszaadta a tábor hangulatát.

A negyedik nagytábor még mindig az északi hegyeket érintve rendezte meg Toncsi bá. Helye: Miskolctapolca, éve: 1954. A táborhely a mai strand feletti hegyoldalban volt felverve. Az erdészet itt engedélyezte, közel volt a strand, állandó belépővel egy perc alatt megközelíthető volt. Persze nem egyenként mentek a pajtások, csak csoportosan, felügyelet mellett. Tehát mindennek megvolt a maga rendje. Itt ebben a táborban inkább a fürdés dominált. Egyszer az egész csapat fürdött a barlangfürdőben. Meglátogattuk a Diósgyőri várat, meg Miskolc városát. Egynapos kirándulással, erdei kisvasúttal mentünk Lillafüredre. Láttuk a Palota Szállót és a Hámori-tavat és egy különös gyalogtúrával felkapaszkodtunk a Szeleta-barlangba. Ezen a helyen lakott egykoron az ősember.

Ennek a tábornak volt két különlegessége. Az első a lekváros gombóc. Megtisztította a krumplit az ügyeletes alegység. Talán agy kicsivel több krumplit főztek, mert mikor a lisztel összegyúrták, hogy sodorható tészta legyen, nagyon soknak mutatkozott. Ebből talán még száznál több gombóc is kikerekedhet. A bajt még az is tetézte, hogy a gombócok a tyúktojás nagyság helyett inkább lúdtojás nagyságúak lettek, sőt volt még ennél is nagyobb. Toncsi bá látva a helyzetet, riadót fújatott a kürtössel. (mert ugye kürtös is volt a táborban, minden reggel fújta fél hétkor az ébresztőt, este kilenckor pedig a takarodót. Ez utóbbira emlékszem, a kürt hangja végig csengett az esti szürkületben az erdő fái között és olyan megnyugtató hangulatot adott). Szóval, fel kellett mérni, ki mennyi gombócot képes elfogyasztani. A pajtások három oszlopba sorakoztak. Az első oszloposok 5 gombócot, a második oszloposok 10 gombócot, a harmadik oszloposok 15 gombócot szerettek volna elfogyasztani. A szakács alapos volt, mert minden gombóc teljesen megfőtt és igazi „megteremtettségükben” várták a falatozni vágyó kispajtásokat. Toncsi bá megszemlélte a kifőzött gombócok sokaságát és úgy döntött, hogy az esetleges repetát is beleszámítva, az 5-öt kérők 3-mat, a 10-et kérők 5-öt, a 15-öt kérők 8-at kapnak. Persze előtte finom babgulyás volt, így az utólagosan kiszabott gombócok elegendőek voltak. De maradt még egy nagy kondérral. A megoldás: – minden gyereknek irány a strand. Jó három órai strandolás után, gombóc volt az uzsonna, meg a vacsora.

A másik esemény a kakasvadászat. Ennek a „játéknak” az volt a szabályzata, hogy egy nagyobb fiú a környező erdőbe elvitt egy kakast. Olyan tisztáson kellett elhelyeznie, amely jól látható, ott megkötötte a kakast és őrizte. Neki a homlokán nem volt szám, de akik el akarták rabolni, azoknak, mint a számháborúban, szám volt a homlokán. Akit a kakas őrző leolvasott, az kiesett a játékból. Itt az volt a tét, aki elrabolja, és nem olvassák le a számát és a kakassal megtesz három lépést, övé a kakas. Másnap főzhet belőle pörköltet és a lakomára meghívhatja a barátait. Ha az őrző megőrzi és mindenkit leolvasott, övé a kakas. Ez izgalmas játéknak bizonyult, sokszor 5-6 óráig is eltartott és a pajtások nagyon lelkesek voltak ebben a játékban, hiszen volt kézzel fogható ténye is.

A sorban már nem az északi hegység területe jött számításba, most a Balaton volt a cél. Sorban ez volt az ötödik nyári nagytábor. Helye: Fonyód Bélatelep. Éve: 1955. Ide is a szokásos két marhavagonnal érkeztünk. A tábor helye a Balaton partján, a víztől csak a vasút választotta el a tábort. A vasúton való átkelést mindig ifista pajtások ellenőrizték, a levonulás, visszajövetel csak szervezetten történt.

A pontos támpont, ha valaki ismerős arrafelé, a Kis Pipa Vendéglő és a vasút által határolt terület volt. Itt álltak a sátrak, itt működött a konyha. A tábor fő programja a fürdés volt. Nagyobb kirándulást két alkalommal tettünk. Az egyik, amikor hajóval Fonyódról a csapat Keszthelyre és majd vissza ringatta magát a közlekedő hajóval. Látogatást tettünk a Festetics kastélyban, megnéztük a gyógyfürdő tavat és sétáltunk a városban. (Nagy attrakció volt a fagylaltozás. A falusi srácoknak ez nagy élményt jelentett, nem is tudtak betelni vele, volt, aki három tölcsér fagylaltot nyalogatott el, majd emlékezve erre a helyre.) A következő kirándulás az ott létünk második hetéhez köthető. Szintén hajóval Badacsonyba. A kikötőből gyalog felsétáltunk a Kisfaludy házhoz. Itt élt és alkotott Kisfaludy Sándor költő, aki elvette feleségül Szegedy Rózát, aki a költő múzsája volt („Liza”) néven emlegette. Felmászott a csapat a badacsonyi hegyről elhíresült bazaltoszlopokhoz, melyek nem mások, mint a láva megdermedt „kőzsákja”-i. Még egy érdekesség is volt a túra során, ellátogattunk a „Rózsakő”-höz. Ez egy asztalszerű bazalt kő. Toncsi bá elmondta azt a mondát, amely ehhez a kőhöz köthető. Így szól: „Ha egy fiú és egy lány leülnek ere a kőre, hátat fordítva a Balatonnak és fogják egymás kezét, még abban az évben egymásé lesznek. De az is elég, ha egy lány leül itt a kőre, hátal a tónak, rágondol valakire és nagyot sóhajt, akkor, akire gondolt, annak szíve érte fog dobogni.” Sajnos nem tudtuk kipróbálni, mert a csapat tiszta „férfiből” állt.

A következő nyári nagytáborra ismételten egy évet kellett várni. Persze teljesíteni a negyvennyolc pontot, amely a részvételhez szükségeltetik. Ez a tábor is a Balatont célozta meg, de az északi részét. Helye: Balatonarács, Koloska völgy. Időpontja: 1956. Mindjárt a völgy kezdeténél került sor a tábor felverésére. Itt található a Petőfi forrás, melynek nevét az úttörőcsapat elhelyezett márványtáblája is bizonyítja.  Ezt a völgyet a „Hétforrás völgy”-ének is nevezik. A források vize bő hozamú.

Ennek a tábornak a fő „mozgalmi” részét a fürdés jelentette. Ebben ugyan volt egy kis nehézség, mert a Balatont csak gyalogosan lehetett elérni, amely oda-vissza megtett vagy nyolc kilométert. A pajtások nem bánták, mert a tóban való fürdés, lubickolás minden fáradtságot felejtetett. Kisebb túrákat azért az őrsök tettek, aztán kirándultak Balatonarács régi temetőjébe, ahol megtekintették Lóczy Lajos geológus síremlékét. Ő volt az a tudós, aki Kína feltérképezése mellett a Balaton feltérképezését is elvégezte. Síremlékén, amely a Balaton felé néz, egy üveg mögött a Himalájáról származó havasi gyopár látható.

A táborból való visszatérés után az iskolai tanulmányok folytatása a kialakult politikai helyzet miatt nem volt rózsás. Az eddigi lelkes munka mintha hanyatlóba hajlott volna. Maga a csapatvezető, Toncsi bá is kereste a megoldást a megkezdett munka folytatására. 1956. októbere pillanatnyi megtorpanást adott. Ez abban látszott meg, hogy a következő év nyári nagytáborának a szervezése akadozott. Nem született konkrét terv a tábor helyéül. A gyerekek továbbra is lelkesek voltak, aztán úgy döntött a Csapat Tanács (mert ilyen is működött, fontosabb dolgokat a döntés előtt megbeszéltek), legyen a közelben a nyári nagytábor, amely kevesebb szervezéssel megvalósítható. Így esett a választás Orosháza Gyopárosfürdőre. Meg az sem közömbös, hogy Magyarbánhegyestől Gyopárosfürdő olyan volt, mintha hazamennénk.

Ez a tábor – 1957 nyarán – is a rutin alapján úgy állt fel, mint a korábbiak. A gyopárosfürdői tó mögötti ligetes részen volt a tábor. Az alföldi gyerekeknek ez otthonos volt. Itt nem voltak hegyek, erdők, csupán egy ligetes rész, közvetlenül a tó mellett. Kevés sétával, már is a tónál kialakított fürdőrészen lehetett fürödni, napozni. Ezek a fürdések az igaz szép nyár napsütés élményét adták. Tehát ez volt 1957 nyara.

Mivel nem volt olyan a lelkesedés a csapat vezetésében, meg Toncsi bá is úgy döntött, családot alapít, „vigasz ágon”, még egyszer legyen egy nagytábor, így 1958-ra Gyopárosfürdőre esett ismételten a választás. Érdekességképpen meg kell említenem, hogy ebben a táborban megint a fürdés volt az attrakció, mégis a résztvevők mai fejjel, szépen emlékeznek erre a nyárra is.

Most, hogy ezeket a sorokat írom és visszaemlékszem azokra az időkre, megnéztem a számítógép adta lehetőségekkel a mai Gyopárosfürdőt, amely ma, valóban az Alföld gyöngyszeme. A Park- Gyógy és Élményfürdője csodálatos. Amikor mi ott táboroztunk, ezek a létesítmények a tervezőasztal papírjain várták a megvalósítást.

Aztán megint eltelt egy év, mintha megtorpant volna minden lelkesedés. Az a bizonyos nyári nagytábor csak az elképzelésekben élt és ezekben az elképzelésekben maradt meg örökre.

Ha mégis summázni kellene ezt a nyolc nyarat, az biztos, hogy ezeknek a viharsarki gyerekeknek egy életre szóló élményt adott és oda is eljutottak, ahová talán csak a mesékben, a képzeletben. Köszönet ezért!

Szólni illik és szólni is kell Bessenyei Z. Antal (Toncsi bá) festőművészről, az úttörőcsapattal való kapcsolatosságról.

Anyai ágon, aki falubeli volt, Pujon (Hunyad vármegye, Románia) született 1941-ben. A család 1921-ben Pestre költözött, ő pedig Magyarbánhegyesre került, a nagymamához. Itt a faluban végezte el az elemi iskolát, Eleken polgáriba, Békéscsabán gimnáziumba járt. Öt évig Szegeden a tanítóképzőben (1937-től) tanult, majd katonaság következett. 1945-ben felvételt nyert a Magyar Képzőművészeti Főiskolára. Mesterei: Boldizsár Iván és Pór Bertalan festőművészek. Ezt követően került Magyarbánhegyesre, mint rajztanár. Innen 1959-ben Szarvasra került, a Felsőfokú Óvónőképzőben tanított, majd nyugdíjazása után Hévízre költözött.

Összefoglaló címmel három képsorozat fémjelezi munkásságát. „A török félhold alatt” 52 festményből készült sorozat, amely a pécsi dzsámi történetét dolgozza fel. „Ezeregy éjszaka meséi” – 26 képből, a „Szinbád mesés utazása” – 16 képből álló sorozatok. Képei megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galériában, a hévízi és szigetvári Városi Gyűjteményekben.

Bessenyei Z. Antal, mindnyájunk Toncsi bája 2001-ben hunyt el, élt 80 évet.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások



Archívum

Hozzászólások

DISQUS