Jean-Paul Sartre és Simone de Beauvoir Párizs emblematikus alakjai. Mindketten a francia fővárosban születtek és ott is haltak meg. A Saint-Germain-des Prés templom közelében lévő teret róluk nevezték el. Az alábbiakban azokról a legfontosabb helyekről lesz szó, ahol laktak, tanultak, dolgoztak és szórakoztak.
A Sartre-Beauvoir tér
Gyerekkor
Sartre kora gyermekségét édesanyjával és nagyszüleivel töltötte Párizsban, a Le Goff utcában. Erről így ír A szavak című önéletrajzi regényében: „Így alakult kis sorsom a Le Goff utca 1-es szám alatt, az egyik ötödik emeleti lakásban.”
A Le Goff utca
Gyerekkorában Sartre szorgalmas látogatója volt a Szajna partján lévő könyvárusok, a bouquiniste-ok bódéinak. A Szavakban írja: „Kicipeltem anyámat a Szajna-partra, átkutattuk a könyvesládákat egymás után, az Orsay pályaudvartól az Austerlitz pályaudvarig:”
Könyves bódék a Szajna partján 1900 körül
Simone de Beauvoir a 103 boulevard du Montparnasse alatt látta meg a napvilágot a híres Rotonde nevű kávéház fölötti, emeleti lakásban: „Hajnali négy órakor születtem, 1908. január kilencedikén, egy fehérre lakkozott bútorú szobában, melynek ablakai a boulevard Raspailra néztek” – olvassuk az Egy jó házból való úrilány emlékeiben.
A ház, ahol Beauvoir született
Sartre a jó nevű IV. Henrik gimnáziumban tanult tízéves korától. (Csak az érdekesség kedvéért említsük meg, hogy Emmanuel Macron köztársasági elnök is ennek az intézménynek a padjait koptatta.) Sartre így emlékezik meg A szavakban erről az időszakról: „tízéves és három hónapos voltam, tovább igazán nem lehetett vesztegzár alatt tartani. Charles Schweitzer leküzdötte sértődöttségét és beíratott a IV. Henrik algimnáziumba, mint bejáró növendéket.”
A IV. Henrik Gimnázium
A gyermek Jean-Pault édesanyja naponta elvitte a Luxembourg-kertbe: „Anyám elvitt a Luxembourg-kertbe, s egyszerre csak felbukkant Emile bácsi, aki haragban volt egész családjával; mogorván nézett húgára, s hűvösen kijelentette: nem a te kedvedért jöttem el, a kisfiút akartam látni.” – olvassuk A szavakban. Sartre Az undor című regényében is szól a Luxembourg-kertről: „láttam a fák mögött a zenepavilon kék oszlopait és lámpáját, a babérfák között a Velléda-szobrot.” Nos, a Velléda-szobrot Sartre gyerekkorában naponta látta. Néhány méterre Flaubert szobrától található.
A Velléda-szobor a Luxembourg-kertben
Felnőtté válás, tanulmányok
Az érettségi megszerzése után, 1924-ben Sartre és barátja, Paul Nizan sikerrel szerepelnek a neves tudósképző, az École normale supérieure felvételi vizsgáján.
Az École normale supérieure
Beauvoir a Sorbonne-on tanul, ám nem túl nagy lelkesedéssel ír ezekről az évekről: „A Sorbonne irodalom óráit untam; a professzorok beérték azzal, hogy színtelen hangon elismételték hajdani doktori tézisüket; Fortunat Strowski azokat a színdarabokat mesélte el, amelyeket a hét folyamán látott; fáradt szóáradata nem sokáig szórakoztatott.”
A Sorbonne
Sorbonne. Amfiteátrum
Mint sok más egyetemista, Beauvoir is a rue Richelieu-ben lévő, patinás Nemzeti Könyvtárban tanult vizsgáira: „Októberben még zárva volt a Sorbonne, napjaimat a Bibliothèque Nationale-ban töltöttem.” Aki már dolgozott a könyvtár hangulatos olvasótermében, bizonyára nosztalgiával gondol vissza azokra az órákra.
A Nemzeti Könyvtár a Richelieu utcában
Együtt
Sartre és Beauvoir sorsa 1929-ben fonódik össze, amikor a filozófiai aggregációs vizsgára ugyanabban a tanulócsoportban készülnek fel. Sartre már az előző évben is jelentkezett a versenyvizsgára, de akkor megbukott. A következő évben viszont első lett, míg Beauvoir a második.
Beauvoirt 1936-ban kinevezik a Lycée Molière-be. 1941. december 18-án egyik tanítványának, Natalie Sorokine-nak édesanyja panaszt tett a bíróságon, amiért Beauvoir „megrontotta” kiskorú lányát. A meghallgatott tanúk, Sartre, Beauvoir, Bost, Sorokine és a Kosakiewicz testvérek valamennyien hazudtak, és azt mondták, csupán barátságról volt szó. A bíróság ejtette a vádat, ennek ellenére 1943. június 17-én Simone de Beauvoirt felfüggesztették állásából. Mint Beauvoir annyi más hazugsága, ez is csak halála után négy évvel megjelent leveleiben lepleződik le. Ezt írta Sartre-nak: „Le kellene vele feküdnöm. Mit tegyek? Egyre inkább szeretem.” És hogy Natalie Sorokine nem csak egy futó kaland volt Beauvoir életében, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az eset lezárása után hat évvel megjelenő A mások vére című könyvét neki ajánlja.
A Molière Gimnázium
Beauvoir tanítványaival a Molière Gimnáziumban
1937 és 1939 között Sartre és Beauvoir a Hôtel Mistralban béreltek két külön szobát. Függetlenségük megőrzése céljából sohasem laktak ugyanabban a bérleményben.
Hôtel Mistral
A szálloda falán emléktábla őrzi ottlétüket. A márványtáblán két idézet olvasható. Az egyik Beauvoirnak A kor hatalma című önéletrajzi regényéből való: „Csaltam, amikor azt mondtam, hogy egyek vagyunk. Két egyén között sohasem adott az összhang, mindig meg kell érte küzdeni.” A másik idézet Sartre Beauvoirhoz írt leveléből származik: „De van egy dolog, ami egyáltalán nem változik, ami nem tud megváltozni: az, hogy bármi történjék is, és bármivé leszek, magával leszek az.”
Emléktábla a szálloda falán
Egzisztencialista életforma
A háború után Sartre már ismert és elismert író és filozófus. Simone de Beauvoirral, valamint író és művésztársaival megteremtik az egzisztencialista életmódot. A színhely pedig Párizs szíve. A háború után a Saint-Germain-des-Prés negyed mintegy tíz évre a szellemi és a kulturális élet központjává válik.
Sartre ekkor sem hagy fel polgárpukkasztó életmódjával. Szinte beköltözik a Café de Flore-ba, ahol lázas munkával tölti napjait. Többek közt itt születik A lét és a semmi. A kávéház sokat látott tulajdonosa többször megelégelte, hogy illusztris vendége egyetlen kávé mellett nyitástól a zárásig nem mozdul helyéről, felszedi a földre szórt csikkeket, és azokkal tömi meg pipáját.
A Café de Flore a negyvenes években
Sartre és Beauvoir a Café de Flore-ban
1945-ben Sartre apósa meghal. Az író édesanyjával és egy zongorával beköltözik a Bonaparte utca 42. szám alatt lévő, negyedik emeleti lakásba.
42 rue Bonaparte
Jegyezzük meg, hogy ugyanebben az utcában, a 92. szám alatt működik a párizsi Magyar Intézet. 1962-ben egy merényletet követtek el a Bonaparte utcában, aminek következtében Sartre elköltözött a 222 boulevard Raspail egyik kis stúdiójába. 1969-ben a 29 boulevard Edgard-Quinet legfelsőbb emeletén lévő lakásában találjuk. Ekkor már szinte teljesen vak. Utolsó tíz évét ebben a lakásban töltötte.
Sartre-nak soha nem volt lakás a saját tulajdonában. A tulajdonjoggal járó kötelezettségek (adás-vétel, számlák stb.) megoldhatatlan feladatot jelentettek volna számára.
29 boulevard Edgard-Quinet
Sartre és Beauvoir végső „lakhelye”
Jóllehet Simone de Beauvoir élettársa és a köztudatban nagy szerelme Sartre volt, a feminizmus úttörője az igazi szerelmet az amerikai útja alkalmával megismert Nelson Algren mellett ismerte meg. A neves író iránti érzelmei oly mélyek voltak, hogy végakaratában nem Sartre, hanem Algren egy emléktárgyát jelölte meg, hogy azzal temessék Sartre mellé. Ahogyan egy kritikusa mondta, Beauvoir még a sírban is hazudott: „nem Sartre szemüvegével, Nelson Algren gyűrűjével temettette el magát.” Sartre és Beauvoir síremléke a Montparnasse temetőben van.
Sartre és Beauvoir síremléke
____________________________________________________
Hozzászólások