MIKRO Fesztivál a dunaújvárosi Bartók Színházban • Hetedhéthatár

Színház

MIKRO Fesztivál a dunaújvárosi Bartók Színházban

7 nap alatt 10 előadás

Fővédnök: Keleti Éva Kossuth-díjas fotográfus

Egyhetes fesztivállal zárja a színházi évadot a dunaújvárosi Bartók Színház június 5. és 12. között. Először rendezik meg a MIKRO Fesztivált kamara- és stúdióelőadásokkal. 7 nap alatt 10 előadást láthat a közönség. A meghívott produkciókban – többek között – fellépnek: Molnár Piroska, Mácsai Pál, Tordai Teri, Horváth Lili, Pokorny Lia, Kerekes Éva, Mucsi Zoltán, Losonczi Kata, Grisnik Petra. Látható majd a marosvásárhelyi Yorick Stúdió Lázadni veletek akartam című előadása is. A MIKRO Fesztivál Keleti Éva életmű kamarakiállításával nyílik június 5-én: a Kossuth-díjas fotográfus egyben fővédnöke is a dunaújvárosi színházi szemlének. Úgy fogalmaz: „Szükségünk van egymás társaságára, szükségünk van a színházakra, a közösségekre. Nagyszerűnek tartom, hogy a Bartók Színház megteremti ezt a színházi ünnepet, ahol ismét együtt lehet a szakma.”

Őze Áron, a Bartók Színház igazgatója azt mondja: „1992. július 14-én szavazta meg Dunaújváros közgyűlése a Bartók Kamaraszínház megalapítását. Pont harminc évvel ezelőtt. Az egykori döntés jubileuma is inspirált minket, amikor elhatároztuk, hogy országos kamarafesztivált szervezünk itt. Bartók Béla progresszív etűdjeinek kifejezését kölcsön véve – „színházi mikrokozmoszt” formálunk egy hét alatt. Először rendezzük meg a MIKRO Fesztivált, és reméljük, hagyomány lehet belőle. Sokszínű a program, mert sokszínű a színház. A kamarajellegű előadások pedig még közelebb hozzák a nézőkhöz a színészt. A velünk élő színházat.”

A Bartók Színház meghívására 10 produkció érkezik Dunaújvárosba: „Azt meséld el, Pista!”, Született: Zrínyiné, Anna Karenina befejezetlen története – Love is the answer, Grecsó Krisztián: Vera, Lázadni veletek akartam, Háy János: Elem, A lélek legszebb éjszakája, Egy német sors, LIAison, Pataki Éva: Nőkből is megárt. A gyerekek pedig a fesztivál idején délelőttönként és hétvégén délutánonként is a Cimbora Produkció különféle interaktív előadásait nézhetik meg.

Őze Áron azt is említi: külön megtiszteltetés számukra, hogy a MIKRO fővédnökségét Keleti Éva Kossuth-díjas fotográfus vállalta, akinek a fesztivál első napján kamarakiállítása is nyílik a Bartók Aula Galériában.

Keleti Éva szerint rendkívül fontos, hogy ismét legyenek színházi szakmai-baráti találkozások: „A pandémia hullámai ide-oda dobálták a színházakat, ami lelkileg és mentálisan is megterhelt mindenkit. Szükségünk van egymás társaságára, szükségünk van a színházakra, a közösségekre. Nagyszerűnek tartom, hogy a Bartók Színház megteremti ezt a színházi ünnepet, ahol ismét együtt lehet a szakma. Megtisztelő, hogy fővédnöke lehetek ennek a kezdeményezésnek, és drukkolok, hogy hagyomány váljon belőle.”

Csadi Zoltán, a Bartók Színház művészeti igazgatója, a MIKRO Fesztivál programvezetője arról beszél: „Hagyományteremtő szándékkal hívtuk életre a MIKRO Fesztivált. Az egyhetes fesztivál keretében a folyamatosan változó, sok problémával küzdő, mégis élő és lüktető színházi kultúra jeles alkotásait látjuk vendégül Dunaújvárosban. A Bartók színpadain, sűrített formában mutatjuk meg a város és a régió közönségének az általunk kiemelkedőnek tartott „mikro” produkciókat: monodrámákat, stúdióelőadásokat. Kívánom, hogy ez a fesztivál alkotónak és befogadónak is egyaránt a találkozás örömét és élményét adja majd. Olyan valós és szellemi eseménnyé váljon idővel, ahol önfeledten tudunk eszmét cserélni, ha kell vitázni, szórakozni, de mindenekelőtt együtt lenni és ünnepelni.”

 

A MIKRO Fesztivál előadásai

„Azt meséld el, Pista!” (június 5. vasárnap 19.00)

Örkény István életéről 25 éve megy töretlen sikerrel – túl a 700. előadáson – Mácsai Pál monodrámája, amelyet Bereményi Gézával állítottak össze Örkény István napló- és interjúrészleteiből, illetve a barátoknál őrzött magnószalagokról leírt beszámolók alapján. „Ahogy az ember halad előre az időben, ahogy öregszik, más rétegeket talál, mint fiatalon: olyasmit is, amit észre sem vett, vagy ha észrevette is, nem érezte a súlyát.” (Mácsai Pál)

Mi lenne, ha Örkény István ismét megjelenne egy színészben, egy színházban, egy este, leülne, venne egy lélegzetet, beszélni kezdene, elmesélné a saját szavaival az életét, vagy ami hirtelen az eszébe jut, azután megint eltűnne.

Ezen az estén az író a színész testét ölti magára.

Elmondja: Mácsai Pál
Az Orlai Produkció előadása

 

Született: Zrínyiné (június 6. hétfő 17.00)

Született Zrínyi Miklósné, Szigetvár, 1566. Egy kegyetlen hódító hadsereg, egy szétágyúzott város, rengeteg katona és civil áldozat és egy hős. A hős, aki nemcsak katona, hanem férj és apa, néha erős, néha gyenge – mindez azzal a nő szemével, aki a sikeres férfi mögött van. Losonczi Kata játssza Mohácsi István monodrámáját Csadi Zoltán rendezésében.

 

Anna Karenina befejezetlen története – Love is the answer (június 6. hétfő 19.00)

Lev Tolsztoj azonos című regénye alapján

„[…] Anna utánunk lép be. Kezében koffer, rajta pedig zöld-barna mintás, nagy virágos ruha, ami utazásra is jó, de később pongyolának is megfelel. A regény híres kezdőmondata után („A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az”), amit Anna szalagcímként lobogtat meg bevezetőül, hamarosan Babits férfihangra írt zsoltárát idézik, talán a történet honosítása végett („…érted van minden dolog/a te bűnös lelkedért./Ó, hidd el nékem, benned a Cél és nálad a kulcs,/Madárka tolla se hull ki, – ég se zeng, – föld se remeg,/hogy az Isten rád ne gondolna”), talán fölmentést kérve a hamarosan elbotlók számára. Zongora szól, s tanúi vagyunk Anna és Vronszkij első találkozásának. Most még lebegünk.” (Gabnai Katalin: Anna itt, Anna ott, 2018. május, Színház)

Szereplők: Anna Karenina: Gryllus Dorka
Katyerina Alekszandrovna Scserbackaja „Kitty”: Eke Angéla
„Dolly”(Oblonszkij felesége) / „Betsy” / Szorokina: Kovács Vanda
Alekszej Kirillovics Vronszkij / Turovcin: Bárnai Péter
Alekszej Alekszandrovics Karenin / Oblonszkij „Sztyepa”: Mátrai Lukács Sándor
Konsztantyin Dmitrijevics Levin / Szerjozsa / Szásenyka: Ivanics Tamás
Rendező: Soós Attila
A Trojka Színházi Társulás előadása

 

Vera (június 7. kedd 17.00)
Monodráma Grecsó Krisztián regényéből

Egy kislány a nyolcvanas évek Magyarországán. Figyel, tanul. Tanulja a világot, aminek a megértése bármikor nagy feladat lenne. Tanulja a többi gyereket, hogy miben olyan, és miben más, mint azok. Tanulja a felnőtteket, akikkel (egyre inkább úgy érzi) nem stimmel valami. És ahogy elmerül a sok kis részletben, szépen lassan világossá válik számára: a körülötte lévők nem mondanak igazat. Nem úgy van semmi, sem a felnőttekkel, sem a fiúkkal, sem a tanárokkal, sem az apjával, az anyjával, a sosem látott nagyszüleivel, mint ahogy gondolta. És mialatt először lesz életében szerelmes, először csalódik másokban, először rúgja szét a biztonságot, amiben addig kisgyerek volt – azalatt arra is először döbben rá életében, hogy akikben a legjobban bízik, azok hazudnak neki. Mit kezd a család sötét titkaival egy gyerek? Mit kezd a hallgatással, az évtizedekkel korábbi tragédia nyomaival, a félrefordított tekintetekkel, az egyre kevesebb meggyőződéssel beléfojtott szóval? Csak ő tudja megemelni azt, ami már szinte agyonnyomja a felnőtteket. Úgyhogy nekilát, hogy mindennek a végére járjon…

Vera: Grisnik Petra
Rendező: Göttinger Pál
A regényt színpadra átdolgozta: Grisnik Petra
A Proscenium Szerzői Ügynökség Kft. engedélyével.
A Kőszegi Várszínház előadása

 

Lázadni veletek akartam (június 7. kedd 19.00)

Bódi Attila regénye alapján

A történet a Ceaușescu-diktatúra utolsó heteiben játszódik. Ennek a reménytelen időszaknak a legmélyebb és legsötétebb bugyrait mutatja meg nekünk a szerző a legérzékenyebb korosztályon, a kamaszok szemén keresztül. Három érettségi előtt álló fiú az élet szűkössége ellen lázadva rendszerellenes akciókba kezd. Noha a lázadónak született Péter, a hatalom és barátai között őrlődő, konformista Zoli és az egész világgal, benne saját magával is békétlenségben élő Áron indítékai egészen eltérőek, a kezdeti sikerek mámorítóan hatnak mindannyiukra. Harminc évvel később egy osztálytalálkozó alkalmával kell szembenézniük tetteik valódi következményeivel.

Szereplők: László Csaba, Sebestyén Aba, Szász Csaba
Színpadra alkalmazta: Barabás Olga
Zeneszerző: Cári Tibor, Szász Csaba
Operatőr: Komesz Szilvia e.h.
Rendező: Sebestyén Aba
A marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadása

 

Háy János: Elem (június 8. szerda 19.00)
Lemerülő játék (T. M. emlékére)

A dráma a szerző Elem című novellája nyomán készült. Egy idős házaspár hétköznapjaiba pillantunk bele: mindennapos, sokszor mulatságos zsörtölődéseikbe, fel-felbukkanó emlékképeikbe, a fiatalság fájdalmas elvesztésébe, a fenyegető, rájuk ereszkedő halál közeledésébe, az elmúlás abszurd, felfoghatatlan tényébe…

„Beszentelik a hamvaimat, aztán a Tiszába szórnak. Az az én folyóm. Ott már csak a lányom, Teréz és a párja lesz a csónakban. Aztán, ahogy egy barátom mondta, a Fekete-tengerben fogunk találkozni. Maár Gyula meg én. Őt a Sugovicába szórtuk Bajánál. Az volt az ő Tiszája.” (Törőcsik Mari)

Szereplők:
Nő: Kerekes Éva
Férfi: Mucsi Zoltán
Zenész: Rozs Tamás
Rendező: Bérczes László
A Szkéné Színház és az Ördögkatlan előadása

 

A lélek legszebb éjszakája (június 9. csütörtök 19.00)
Jászberényi Sándor írásai alapján

Jászberényi Sándor író, haditudósító, aki megjárta Irakot, Csádot, Jement, Líbiát és a Gázai övezetet. Lehetősége volt interjút készíteni a palesztin Iszlám Dzsihád és a Muzulmán Testvériség tagjaival is. Ezen tapasztalásaiból merített novelláskötete 2016-ban a Libri Irodalmi-díjat is elnyerte. „Több mint negyvenöt fok, a levegő tele van finom szemű homokkal. Tizenkét órája megyek a sivatagban dombra fel és dombra le, hogy elérjem a várost, amit mindig megpillantok a dombtetőről. Egyre kevésbé hiszem, hogy eljutok odáig. Hiába gyalogolok lassan már fél napja, nem jutok közelebb. Persze lehet, hogy sokkal régebb óta gyalogolok.”

Szereplők: Ficza István, Nagy Zsolt
Rendező: Polgár Csaba
Az előadást 18 éven felüli nézőinknek ajánljuk.
Az Örkény Színház előadása

 

Egy német sors (június 10. péntek 19.00)
Brunhilde Pomsel élete és tanúvallomása alapján

Brunhilde Pomsel 1933-ban lépett be a Nemzetiszocialista Pártba. Nem elvi meggyőződésből, kizárólag a karrierje érdekében. A Propagandaminisztériumhoz került, Joseph Goebbels titkárnője lett. A deportálásokból semmit sem látott. Nem tudott a koncentrációs tárborokról. Arról sem, hogy a Propagandaminisztérium meghamisítja a híreket. Goebbels szövegeit gépelte ugyan, de érteni nem értette. „Jelentéktelen kis pontnak” látta magát, aki, ha akart volna, sem tudott volna szembe szállni a hatalommal. Nem érzi magát bűnösnek.

Az előadás szövegkönyve Brunhilde Pomsel Goebbels titkárnője voltam című könyvének, Győri László fordításának felhasználásával készült.

Szereplő: Molnár Piroska
Dramaturg: Török Tamara
Rendező: Máté Gábor
Az Orlai Produkció előadása

 

LIAison (június 11. szombat 19.00)
Zenés stand up Pokorny Liával

Semmiképpen nem ajánljuk Pokorny Lia zenés estjét azoknak, akiket még nem talált el Ámor nyila. Azoknak viszont, akik már átestek azon a bizonyos veszedelmes kóron, vagy éppen jelenleg is elszenvedői, egyenesen kötelező! Fedezzük fel vele együtt a vágy ezernyi árnyalatát, hiszen van reménytelen szerelem, tiltott szerelem, ábrándos szerelem, bosszúszomjas szerelem, érzéki szerelem, bűnös szerelem, sőt, állítólag igaz szerelem is – bár erről megoszlanak a vélemények. Lia partnere az érzelmi és dalkavalkádban a fantasztikus harmonikaművész, Kéméndi Tamás, aki harmonikájából hangok és hangulatok ezreit képes előcsalogatni…

Akik nélkül nem jöhetett volna létre: Babicsek Bernát, Botos Éva, Zöldi Gergely, Grósz Zsuzsanna, Erős Csaba, Kárpáti Enikő, Varga Judit, Oszkai Rita, Juszt Balázs, Sziki Ágnes

A Centrál Színház előadása

 

Pataki Éva: Nőkből is megárt (június 12. vasárnap 19.00)

„Egy anya-lánya történet arról, hogyan lesz a szülőből nagyszülő és a gyermekből édesanya. Mi történik velünk, ha egyszer csak arra ébredünk, hogy a társadalom szemében megöregedtünk, de belül nem így érezzük? Pataki Éva szavait idézve: az ember kívülről ugyan öregszik, de van egy belső mag, az “én”, ami szabadon kószál a testtől függetlenül. A történet ráébreszt arra, hogy merjük kimondani, ha valami már elmúlt; hogy ne féljünk találkozni új helyzetekkel… és hogy az életben az egyik legfontosabb dolog a humor.” (Cseh Judit)

Szereplők:
Anya: Tordai Teri
Lány (Nóra), Edina, Pszichológusnő: Horváth Lili
Közreműködik felvételről: Almási Sándor
Mentor rendező: Mészáros Márta
Rendező: Cseh Judit
A Bethlen Téri Színház és a Manna Produkció előadása

 


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS