Nyolc előadással várja a publikumot a Pécsi Nyári Színház • Hetedhéthatár

Színház

Nyolc előadással várja a publikumot a Pécsi Nyári Színház

Nyolc színpadi előadással – köztük egy magyarországi bemutatóval – várja a közönséget az idén július 2. és 30. között zajló Pécsi Nyári Színház a baranyai megyeszékhelyen. Idén a vígjátékok és bohózatok mellett lesz operett és nagykoncert is a rendezvény keretében, míg a musicalrajongókat egy izgalmas bemutatóval várják.

Július 2-án Gergely Róbert Rég várok rád… című 30 éves jubileumi nagykoncertjével indul az idei programsor, három nappal később pedig a Pesti Művész Színház produkciója, a Házassági leckék haladóknak – Az igazság című vígjátéka lesz megtekinthető.

Két alkalommal, július 12-én és 13-án is előadja Szente Vajk Legénybúcsú című vígjátékát a kaposvári Csiky Gergely Színház társulata, majd az operettrajongók július 16-án a Mágnás Miskát tekinthetik meg a Rátonyi Róbert Színház előadásában.

Július 23-án Steven Cheslik-deMeyer-Tim Maner-Alan Stevens Hewitt Lizzie című musicaljének magyarországi bemutatójára kerül sor a Filter Produkció és a PB2 Company előadásában, a címszerepben Kardffy Aishával. A produkció „viktoriánus neogótika, a rockzene és a kortárs mozgásművészet fúziója egy thriller-musicalben”.

A rendezvénysorozat zárásaként július 29-én és 30-án a Pécsi Nemzeti Színház előadása, A miniszter félrelép tér vissza a pécsi szabadtéri színpadra.

További részletek a www.pecsinyariszinhaz.hu oldalon találhatóak.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS